Még mindig ez a mondat zakatol agyamban: "Nálad állandóan visszaköszön a múlt, te nem tudsz véglegesen szakítani." Amikor valaki ezt mondta nekem, meglepődtem. Első reagálásom ez volt: Ez nem igaz, nem éppen így van!
De bizony a mondat beférkőzött a tudatomba, és egyre gyakrabban előtört. Nem élek a múltban. A jelent élem. Biztos ez?- szólalt meg bennem a hang. Akkor mi van a múltbéli arcokkal, személyekkel, lelkekkel?
Milyen múltbéli arcok? Akik egy darabig velem jöttek utamon és segítettek? Ők nem a múlt! Ők bevésődtek. Itt élnek bennem, amíg élek, és azon is túl! Tudom, együtt leszünk velük a Lélekközösségben is. Akkor milyen múlt köszön vissza? A volt osztálytársaim megkerestek. Az elhunyt szüleim gyakran látogatnak álmomban. A régi üzletfeleink újra visszatérnek hozzánk. Akkor tényleg visszaköszönne a múlt?
Hm..ha így nézzük, igen. De ezek, Ők nem a múlt. Ők a jelenem, mert itt élnek bennem. A mai napig értekezünk, kommunikálunk egymással, ha nem szavakkal, a gondolatok útján. Érezzük egymást, mint egy zárt kör. Az érdekes az, hogy akik anno fájdalmat okoztak, rájuk sem haragszom. Megtanultam elfogadni őket olyannak, amilyenek. Feltétel nélkül..és ez a csodálatos. Amikor tudod, hogy nem vársz tőle semmit, nem akarod korlátozni a szabadságában, hanem úgy szereted, ahogy van. Ahogy létezik.és hálás vagy, hogy ismerheted...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése