Nem tudod kezelni a férfiakat

Az egyik kedves ismerősöm írta ezt nekem.
Bevallom, meglepődtem. Volt már jónáhény , többféle kapcsolatom férfiakkal, de eddig még egyik sem mondta ezt nekem.
A meglepődésen kívűl nem váltott ki belőlem más érzést. Nem okozott fájdalmat, bánatot, mégcsak csalódást sem.. És a miérten sem rágódtam. Miért ő mondja éppen ezt, és miért pont most?
Még nem jött a válasz rá , de jönni fog. A dolgok mostanában szépen összeállnak, maguktól. Anélkül, hogy tépelődnék rajtuk.
De azért bevallom, váratlanul érintett a kijelentése. Éppen tőle nem vártam. Nem tudnék bánni velük? Szinte csak férfi ismerősöm van, egy-két nő köztük, és soha nem mondta senki, hogy nem tudom kezelni őket.
Nézzük közelebbről....mondhatta ezt, mert önhibámon kívül megbántottam. Vagy csalódást okoztam neki. Más viselkedést várt tőlem, azt hitte ismer, és okoztam váratlan fordulatokat. Vagy ő kezdett el többet érezni, mint a barátság. Kötődünk, kötödünk, de azért értelmes, gondolkodó emberek , mi tudjuk, hogy ez a világ nem a valóság. Itt nincs fizikális megtapasztalás: érintés, hallás, látás, érzés..stb.
Itt vagy elhiszünk valamit, vagy nem. Vagy bízunk a másikban, vagy nem. És muszáj a másik lelki rezdülésére ráhangolódni, mert másképp nincs semmilyen kapcsolódás, kötődés.
Nem tudom a felsoroltak közül, melyik válthatta ki benne azt, hogy ilyen kijelentést tegyen.
Sajnálom. Nem tudom, mit érzek. Nem fáj, mert a negatív kritikát is el kell fogadni, mert ezáltal tudunk változni, ha hibázunk beismerni..stb.
És magamba fogok mélyen nézni, miest lesz egy kis nyugalom, csend körülöttem.
De azért erre a kijelentésre visszatérek: nem tudom kezelni? Miért nem? Mert nem találkozok személyesn, ha kicsit többet beszélgetünk, mint amennyit mással szokott?
Vagy mert nem adok telószámot, hogy mégjobban fokozzuk a kötődést? Vagy, mert másokkal is kommunikálok?
Azt hiszem nem ígérek, ígértem itt senkinek sem személyes találkozást, sem teloszámot, de még webcamot sem. Ezek a felsorolt dolgok a feltételei annak, hogy itt lehetek. Házasságban élek. Jól működő házasságban, és nem keresek szexuális kapcsolatot- ezt már annyiszor elmondtam. Aki nem tudja ezt elfogadni, az természetesen lép. Lépjen!. Én mások gondolatait elemzem, olvasom. Ezáltal valami pluszt nyerek, töltetet, hogy még jobban kifejezzem saját belső világomat.

A szépség

Ahogy egyre inkább megismersz valakit, minden külső tulajdonsága egyre jobban elhalványul.
Már nem számít milyen színű a haja, vagy hogy milyen magas- idővel sokkal inkább a lelkét figyeled, nem a külsejét.
Ezért mondják azt, hogy igazán a másik ember belsőjébe szeretünk bele.A külseje után persze vágyakozhatunk: tetszhet nagyon a szeme, vagy az izmos hasa, de ezeket csak a szemeddel szereted, nem a szíveddel! Amikor úgy igazán megismersz és megszeretsz valakit, minden külső hiányossága vagy hibája eltűnik.
Ez a szeretet lényege- tökéletlenségek mögött meglátni valakiben a szépséget.




Hm..milyen igaz. Benned is van szépség. Mikor írsz. Mikor kikapcsolod a külvilágot, és csak rám , a lényemre fókuszálsz. Átadod magad a gondolataidnak, a vágyaidnak, amelyek eljutnak hozzám. De a való életed más. Maradj még egy kicsit az álomvilágban-kérlek!

A Harc

Egyszer majd eljön a nap, amikor a szíved konfliktusba kerül a büszkeségeddel.
Olyan véres és heves harc lesz, amilyen csak az igaz szerelemért vívott háború lehet.




Szerintem, már eljött ez a nap. Itt van. Te jobban érzed, mint én. Én még várok. Miért sürgeted? Olyan szép ez a huzanova. Érzelmek, érzések, amelyeket adsz, és persze kapod is:-))
Szóval..ráérünk. Minél később teljesedik be, annál hatalmasabb, mindent elsöprő lesz az érzés. Tudom, érzem. Türelem.....

Tükröm vagy

Ilyenkor reggel támadnak a legtisztább gondolataim. Ma reggel sem bírtam visszaaludni, most már meg nem lehet, mindjárt kezdődik a munka.
Amiről írni szeretnék, a tükörkép, önmagunk mása.
Talán minden ember saját magát keresi a másikban, önmaga tükörképét.
Hogy megtaláljuk-e párunk személyében jellemünket, önmagunkat, az nem olyan biztos.
Mert különbözőek vagyunk, mégis annyi mindenben hasonlíthatunk. Nincs két egyforma ember- tartja a mondás.
Talán nincs, de talán van, a lélektársak.
Vajon lelkünk másik fele ugyanolyan, mint mi, belőlünk egy darab? Nem tudom. Sokszor én is azt hiszem, ő a lelki társam, mert annyira egyezünk mindenben, egyformák a céljaink,a cselekvéseink, annyira jól megértjük egymást. De egy bizonyos idő elteltével rá kell jönnöm, még sem ő az.
Keresek tovább, tudat alatt.


Hiányoztam? Ne is tagadd, ahogy Te is nekem. Kerestél és nem találtál. Ugye milyen jó érzés? Nekem is így esett. Nem is a düh vezényel ilyenkor, hanem a kétségbeesés. Úgy érzed, mintha kiszakadt volna a lelked másik fele. És bizony fáj a hiánya. De tagadod. Tagadod, mert büszke vagy, ahogyan én is. Vadászol. csapdát állítottál, de én leráztam a csapdádat. Nem tudtad elviselni a vereséget, és jött a gőg, és az önteltség. Ezek nem tetszenek nekem, mert bennem nincsenek meg. Mégis a tükröm vagy, és én a tükröd vagyok. Önmagad látod bennem. A harcost. Én nem vadászok. De mindketten szeretünk harcolni. Lételemünk a harc. Csak más célokért, és más eszközökkel vívjuk azt. És ami közös bennük: a győzelem. Mert az esetek többségében én is győzök. Te a szenvedélyért harcolsz, én a saját, vagy a barátaim igazáért.
Most ellened harcolok, Te pedig értem. Nem tudom, ki fog győzni. Rájöttem, azért vagyok vonzó számodra, mert elérhetetlen vagyok. Valami más, mint az eddig elejtett trófeáid. Valamilyen szempontból különleges. Nem nyughatsz. Téged őrülten hajt a vágy. Érzem. A Te szemeiddel látok. Veszem a gondolataidat..de visszaverem. Tehetetlen vagy, és ez dühít Téged. Ezért viselkedsz így, amit utólag megbánsz, de túl büszke vagy ahhoz, hogy beismerd.
Erős vagy. Ezt is érzem. De én is erős vagyok. Állom a támadásaidat.
Új taktikát kell bevetned, mert egyszer már elbuktál. Ehhez idő kell. Én ráérek. Várlak. Magamban mosolygok. Kíváncsi vagyok, most mit fogsz lépni. Benne vagyok minden gondolatodban, belédvésődtem.
Egy-egy elejtett félszó, egy-egy visszafogottabb kép, vagy megjegyzés- ravasz vagy. De résen vagyok. Figyellek....
Nem tudsz elengedni. Próbáltad, próbáltál kiírtani magadból, de nem megy. Tehetetlen vagy velem szemben. Semmi baj. Nézz a szemembe. Mit látsz?

Okok

"Minden ember okkal lép az életünkbe. Egyes emberek úgy adnak, hogy örömet okoznak, mások úgy, hogy fájdalmat. Mindkét esetben olyasmit kapunk tőlük, amelyet késleltethetünk ugyan, de elkerülnünk nem érdemes. Légy türelmes és kitartó, járj nyitott szemmel, hisz olyan kincsre is bukkanhatsz egy embertársadban, amely értékesebb bármely földi jónál!" (Szepesi F.)

Idézet. Szeretem az idézeteket, nem mindet, és nemigazán rakom fel a blogjaimhoz azokat, csak amelyek megérintenek. Vagy olyanról szól, amit megvétózok.
Életünk során sok emberrel találkozunk, hosszabb-rövidebb időtartamig. Lesznek ezekből a találkozásokból olyan kapcsolatok, amelyek mélyebb nyomot hagynak bennünk. / A szexmániások kedvéért nem a benyomásra értem/::-)))
Szóval..az emberi kapcsolatok különbözőek. Vannak tartósak, és vannak olyanok, amelyek csak egy-egy pillanat erejéig villannak be életünkbe. Minden kapcsolatra nyitottnak kell lenni, mert csak így adhatunk esélyt a megismerésnek, a kommunikációnak.
A kincs. A kincset megint nem a szexuális partneren kell érteni, akivel hű de jó a szex. Nem is a szerelmünkön-annak hitt egyénen, van a szerelemtől felsőbbrendű ,magasztosabb érzés is:-))

Ez az amit talán én is tudat alatt keresek. Ez a lelki beteljesülés, lelki egyesülés...

A fal

Egyes emberek tudatosan vagy ösztönösen falat húznak fel maguk köré. Így védekeznek a sérülések, lelki megsebzések ellen.
Sérülés. Szerintem élete során minden ember szenvedett el sérüléseket.Vagy fizikálisan, vagy mentálisan.
Melyik fáj jobban? A mentális. A fizikális sérülés rövidebb-hosszabb idő alatt begyógyul, a seb beheged, esetleg eltűnik. De a mentális, lelki eredetű sebek megmaradnak. Azok is összébb húzódnak, de nem múlnak el. Örökre bennünk maradnak, belénk égnek. Persze az idő múlásával az égető fájdalom csillapodik, de lyukat üt a szívünkön. Egy ilyen fal vajon mennyire nyújt védelmet az újabb sérülések ellen? És mindenki képes maga köré ilyen falat húzni?
Szerintem nem. Én biztos nem.Hoppá! megvan az egyetlen helyzet, amikor nem az ész diktál, hanem az érzelem-nálam. Nem tudok tudatosan védekezni, bezárkózni, csak ösztönösen. Nyitott vagyok szinte mindenre, kivéve a rossz, negatív impulzusokat közvetítő dolgokra. És ezáltal mindenféle érzelem beárad hozzám. A rosszak is fájnak, de csak rövid ideig. Megtanultam túllépni rajtuk. A szép érzelmek meg ,erősítenek, feltöltenek, és akkor tudok sugározni, közvetíteni mások felé.
Lehet nekem is fel kellene húznom egy jelképes falat magam köré?
Még nem próbáltam. Ha felhúznám a falat védett lennék a szélhámos, komolytalan strigulavadászok ellen? Nincs rá szükségem.Eddig még mindig ellenálltam.Viszont egy szűrő nem lenne rossz dolog. Megszűrném, átszűrném az érzelmeket. A befelé áramlókat, és a kiáramlókat is.Akkor nem kevernék össze a kedvességet,a mosolyokat,az odafigyelést a szerelemmel. Mert ezeknek a megnyilvánulásoknak spontán állapotában nincs közük a szerelemhez. Inkább a szeretethez, befogadáshoz, elfogadáshoz.
Persze,a másik esetben lehet közük, hiszen a szerelem mind magába foglalja ezeket a tulajdonságokat. Ha szerelmes vagyok, törődök a másik emberrel, amennyire tehetem csak ráfigyelek, vágyom rá, mindig vele akarok lenni, egy akarok lenni vele..stb.
Szerelem.
Már annyiszor írtam rólad. Nem kereslek, soha nem is kerestelek. Tudom, hogy létezel, de azt is tudom, hogy időleges vagy, vagyis nem örök. Viszont felbolygatsz mindent.Kifordítod az embereket önmagukból. Nekem nem kellesz! Én szeretek józanul élni!

Ne gondolkodj annyit, élj!

Kapom az utasításokat, tanácsokat rendesen. Ezzel semmi baj, meghallgatom, elolvasom, de általában nem fogadom meg ezeket.
Mindig saját akaratom szerint döntöttem, amióta nagykorú és önálló lettem. Mindig is másabb voltam, mint a velem egykorú társaim. Valahogy magamba mélyültebb. Imádok olvasni, elég sok könyvet olvastam. Míg barátnőim a discoba mentek, én inkább otthon maradtam, és olvastam. Emlékszem a Nyomorultakat karácsonyi szünetben olvastam el, egyedül én az osztályunkból.:-)
Szeretek gondolkodni. Lehet, ennyit nem kellene, de mit csináljak ha minden oldalból özönlenek a gondolatok, és figyelnem kell mindegyikre. Próbálom néha némelyiket elnyomni, de még így is marad bőven. Még mindig pörgök.
Szóval..."Az élet az, ha megéled a dolgokat, megéled a kapcsolataidat, a gondolataidat, nem pedig külső szemlélőként figyeled, és elemezgeted". Számára biztosan az. De számomra Nem!
Ha az lett volna, akkor eddig is megélhettem volna mindent- de nem tettem. Valahogy nem volt szükségem arra, hogy megéljem a valóságban, elég volt megélnem a gondolatban. Soha nem éreztem hiányát semminek ilyen szempontból. Jártam a  saját utamat, a számomra kijelölt utat. És nem tértem le egyszer sem. Volt, hogy meginogtam, de nem sokszor, de valami mindig visszarántott Itt bennem. Erősebb, mint az akarat, és bennem lakik. Nem tudom megfogalmazni mit érzek .Ha valami más, új dolgot szeretnék kipróbálni, visszaránt. Nem engedi, hogy megtegyem. Irányít. És én vele nem akarok harcolni. Talán ő az őrző, a védőm. Ő óv meg a fájdalmaktól, csalódásoktól , ismerve túl érzékeny lelkemet.

Körhinta

Tegnap azt mondta egy kedves ismerősöm, amióta megismert, úgy érzi magát, mintha egy körhintán ülne. Vagyis számára én vagyok a körhinta.Pörgök, de bírja az iramot. Érdekes, eddig a környezetében élőkhöz képest ő volt gyors, nem bírták a tempóját. Most itt vagyok én, aki viszi magával.
Hm...elgondolkoztam. Talán igaza van. Most meg még jobban érzem, hogy ez már nekem is gyors, talán sok egy kicsit. Millió gondolat, millió téma, le kellene, ki kellene írnom magamból. De! Egyszerre két könyvet írok, munkahely, vállalkozás, háztartás, gyerekek. Kezd sok lenni.Vannak dolgok, amelyek mostanában áttevődnek a másik napra pl: vasalás, ruhahajtogatás- ezeket amúgy sem szeretem.
Igaza van Jean-nak, visszább kell vennem. Hát jó..megpróbálom. Úgy érzem versenyt futok az idővel. Van egy belső kényszer bennem, amely dobálja  a gondolatokat, és a miért-eket. Sorban kapom a korábbi miért-jeimre a választ. Mostanában próbálom nem keresni. Miért lépett be Ő az életembe? Miért pont Ő? Na és meddig lesz velem?
Nem! Nem gondolkozom. Itt vannak néhányan, és én jól érzem magam velük. Amíg tart élvezni fogom a társaságukat. Ha menni akarnak, elengedem őket.Ezt már megtanultam, és működik. Fájdalom, könnyek, és harag nélkül elengedni. Így béke van a szívemben.
Visszatérve a körhintára. Igen. Az vagyok számára.Viszem magammal, húzom vonszolom, építem, erősítem az önbizalmát, kiemelem a kételyei közül. Ő ezt nem kérte. Én pedig nem tudatosan teszem. De jön velem, érzem. Látom a fejlődését. Látom a mosolyát, látom, hogy kezd oszlani a szomorúsága, és eközben én is jól érzem magam, mert adhatok, és nem várok érte semmit.

Ha szeretsz valakit...

'Ha szeretsz valakit, engedd el, s ha ő is szeret téged, akkor majd visszajön hozzád’ - biztos mindannyian ismerjük már ezt a mondást. De belegondoltunk már, mekkora BAROMSÁG ez?! Ha szeretünk valakit, nem engedjük el, egyszerűen nem adjuk fel ilyen könnyen! Ha megtesszük, ha elengedjük (ráadásul ilyen indokkal), akkor ne csodálkozzunk, ha a másik aztán soha többé nem tér vissza hozzánk.. hiszen joggal gondolhatja: ‘ha igazán szeretett volna, nem engedett volna el.!!!'


Akkor nézzük sorban...Tegnap írtam éppen arról, hogy ha valaki menni akar el kell engedni, fájdalom és harag nélkül. Hiszen az Ő döntése, és ezt el kell fogadni. Mert ha valamiért már nem vagyok vonzó számára, megszűnik a kötődés, tehetek én bármit, úgyis el fog menni. Ezért kell viták, veszekedések, alázások, mocskolódások nélkül elengedni. Miért is tennénk keresztbe még utoljára neki? Én több leszek attól? Nem. Ő több lesz attól, vagy ad neki valami pozitívumot? Nem. Akkor miért keseríteném meg még utoljára az életét? Csak azért hogy kitöltsem rajta a dühömet, a sértettségemet? Elégtételt vagyek rajta? Talán bosszúból? Nem szabad! El kell engedni méltósággal, és nem lejjebb süllyedni azon a bizonyos létrán.
Visszajön hozzád...Ezt a mondást én úgy ismerem, hogy akit visszavárnak, az előbb-utóbb visszajön. Nem igaz. Nem jön vissza! Visszajön a gondolatainkba, ugyanis a gondolataink által éltetjük, de csak magunkban. Vagyis számunkra továbbra is létezni fog, de nem fizikális valójában, vagyis egy emlék marad. Az meg minek? Egy emlék nem tudja beteljesíteni, megvalósítani az álmainkat, vágyainkat.
Aki menni akar az menjen, sőt meg kell köszönni neki, hogy lehetőséget ad mások megismerésére. Ha ezzel a tudattal engedjük el, sokkal könnyebb. Nincs akkora fájdalom, csak valamilyen letisztult, lenyugodott emlék-kép marad belőle.
"Ha igazán szeretett volna, nem engedett volna el"- ez megint akkora baromság két okból is. "Ha" nincs..A Most-ban élünk a jelenben, ahol a ha szócska nem létezik. Csak a van. A volt sem, mert az a múlt, és a múlt már nincs, vagyis a Most-ban az sem létezik.Vagy szeretünk valakit vagy nem. Ilyen megfogalmazás nincs, hogy ha szeretett volna- mert ez megint azt mutatja, hogy nem tudjuk elengedni, holott ő már elment. A másik ok, pedig, hogy szeretni sokféleképpen lehet: szerelemmel, barátilag, óvon, féltőn , vággyal, megértéssel...stb. Minden szeretet-megnyilvánulás más. Ha szerelemmel szeretünk az előbb-utóbb elmúlik, vagy átalakul szeretetté. Mert ugye egyszer a tűz is kialszik, örökké nem éghet..Ilyen a szerelem is. Egyformán nem lehet táplálni.
A legnehezebb elengedni, azt, akit szerelemmel, vagy tartós szeretettel szeretünk. Mert az utóbbinál már hosszabb időtartam van, szorosabb kötődés, évek..
Tehát, aki menni akar el kell engedni, és soha nem jön vissza....

Élet

Van apád, van anyád, tető a fejed felett, étel a hűtőben, vannak barátaid, egészséges vagy, és suliba járhatsz, a legnagyobb bajod mégis az, hogy nincs 600 ruhád, csak 560, és hogy a hajadat szétfújta a szél.. Mások pedig azért imádkoznak, hogy csak még 1 napot éljenek.


Szívszorító. Belegondoltam. De vajon mi is az élet? Amit néha annyira szeretek, néha meg nem érdekel, hogy mi is történik akár velem, akár a világban. Miért vannak ezek a hangulati hullámvölgyek életünkben? Mi okozza a telhetetlenség, a kapzsiság, a jobb élet utáni vágy? Ezek mind mind csak külsőségek. A lényeg nem ez. A lényeg a szeretet. A lényeg az, hogy a szeretetet önfeledten és elvárások nélkül tudjuk átadni indenkinek.

A Létra

Nos...most olyan időszakomat élem, hogy eljutottam oda, sorban kapom a miértek-re a választ. Miértek-re, amelyeket régebben tettem fel magamnak, vagy az univerzumnak. Beszélek, vagy írok, mondat, egy megkezdett téma kifejtése közben bevillan egy oda nem illő szó, mint pl.tegnap a Létra. Magamban még néztem is, milyen létra, semmi köze nincs a témához a létrának. És miután befejezem a témát, folytatódik, Ő egy Létra volt az életedben. Először nem értettem. Tessék? Ki és milyen létra? A gondolat folytatódik. Azért keresztezte az utatok egymást, hogy feljebb lépj egy fokot mind fizikálisan, mind gondolati síkon. Hm...ez bonyolult. El kezdtem figyelni jobban a belső világomra, csak a belső gondolataimra. A többit kizártam a külső impulzusokkal együtt. és elmosolyodtam. Összeáált a kép. Na, ne!

Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek....Osho.


Szóval...volt egy ember az életemben. Sokat tanultam tőle, talán ő is tőlem. Elég sok időt töltöttünk együtt, persze amennyit munka és a család mellett meg tudtunk oldani. Társak lettünk, talán lelki társak. Figyeltünk egymásra, megosztottuk egymással mindent , majdnem minden gondolatunkat, örömünket, bánatunkat. Kizártuk a nemeket, a vágyat és mindent ami ezzel kapcsolatos. Már nem vagyok biztos benne, de akkor azt hittem, hogy ő a lelki társam , lelkem másik fele. A lelki társ soha nem a párunk, a férjünk, vagy az a személy aki velünk él. Sőt! Lehet, hogy nem is abban az országban él, ahol mi. Néha lebegtünk. Értettük egymást egy-egy mosolyból, egy-egy elképzelt tekintetből. Aztán valami megszakadt, részéről. Nem mondta ki, de éreztem, hogy valami megváltozott. Megjelent a vágy, nála. A fizikális találkozás, fizikai megtapasztalás utáni vágy. Látás, hallás, érintés. Elengedtem, mert el akart menni. Nem tudom, hogy fájt-e. Eleinte éreztem a hiányát, de jöttek új lelkek az életembe. Egyre kevesebbet gondoltam rá.
De! Tegnap rájöttem, ő a Létra volt az életemben, hogy általa feljebb tudjak emelkedni egy szintet, és közelebb kerüljek az álmaim megvalósításához. Utunk véget ért. Többet nem találkoztunk. Nem felejtettem el. Nem fáj. Nem haragszom rá. Köszönettel tartozom neki mindenért, amit kaptam tőle.

A szeretet

Szeretettel hozzáérni a másikhoz, az egy dolog.
Szerelemmel hozzáérni a másikhoz, óriási különbség.
És mindezt lehet látni.
A szerelem akkor marad meg, ha fel tudnak nézni egymásra,
miközben egymástól függetlenül is élik életük összes szerepét.

Csernus Imre






Szerintem pont ez a legnehezebb. Egy párkapcsolatban van bizonyos kötődés, összetartozás. Kicsit a sajátunknak tekintjük a párunkat. Ez birtoklás. Nem szabadna, de létezik. Felelősek vagyunk egymásért, ezért természetes, hogy aggódunk a másikért. De ez az aggódás ne menjen át elszámoltatásba, mert akkor már megjelenik a féltékenység. Szerintem minden ember féltékeny valamilyen szinten. Van aki csak kicsit, de van aki nagyon.Nos, a féltékenység rossz tanácsadó. Egy párkapcsolatban fő a bizalom. De nehéz úgy bízni a másikban, ha az egyik fél emberek között van, a másik meg kalitkában. Érdekes a férjemre nem, vagy csak kicsit vagyok féltékeny. Nem ad okot rá. Persze, a gondolat ott van a fejemben, de elvetem.Hogy birtoklom-e? Nem hiszem. Soha nem mondom meg neki, hogy hova menjen.De ha belegondolok, nehéz úgy párkapcsolatban élni, hogy az egyik fél erre a másik arra...

Önérzet

"Tanuld meg a férfi nélkül is jól érezni magad! Hadd jöjjön rá, hogy önálló egyéniség vagy, érdekes, értékes, magabiztos nő, akiért újra és újra meg kell küzdenie. Ne borulj a lába elé! Ne mutasd ki folyton a szerelmedet! Önmagadat tartsd a legfontosabbnak, ne őt! Ha van önérzeted, ha van önálló véleményed, akkor sosem fordul el tőled." 

Igen, részben. De vannak olyan férfiak, akik vadásznak. Céljuk , életük értelme újabb és nemesebb, mindig más vadak elejtése. 

Nos, nekik hiába mutatjuk mindig új arcunkat, ők akkor is valami más után kutatnak. Persze, mikor elejtik a vadat, vagyis megkapják a nőt, önelégülten tovább állnak. Nos, ők nem férfiak, nem emberek- lelki nyomorékok:-))

Ego, gyűlölet

Ha az ego ural téged, akkor a gyűlölet könnyen megy, a szerelem viszont az egyik legnehezebb dolog lesz számodra a világon. Légy éber és figyelmes: a gyűlölet az ego árnyéka, a szerelemhez pedig nagy bátorságra van szükség. Ahhoz, hogy szeretni tudj, fel kell áldoznod az egódat, ehhez pedig nagy bátorság szükséges. Csak az képes a szeretetre, aki nem fél attól, hogy senkivé válik. Ha kész vagy semmivé válni, ha kész vagy teljesen üressé válni, csak akkor leszel képes befogadni a szeretet ajándékát, mely egy másik világból érkezik.

Önmegvalósítás

Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra, arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni. Ez az "önmegvalósítás". De ritka az olyan ember, aki az életét növekedéssé változtatja, aki az életét az önmegvalósítás hosszú utazásává alakítja át, aki azzá lesz, akivé lennie kell.

Fiús apák

Régebben nehezen jött az ihlet. Sokszor a barátaimat kértem, mondj már egy jó témát, amiről írjak. Mert éreztem, hogy írnom kell, csak nem tudtam, hogy miről.
Egyre jobb témákat kaptam. Főleg Jean-tól és Golysztli-tól, de ő már nincs/Itt/
Most már nem kell témát kérnem. Beszélgetünk, és bevillan egy-egy jó téma, gondolat, amiről úgy érzem van saját véleményem. Persze, nekem szinte mindenről van.
Tegnap is így jártam, na nem anyátokkal:DDDD
Jött a téma, a felismerés. Fiús apák. A legtöbb ismerősöm itt a dogon a fiús apák köreiből kerül ki. Miért? Azt mondtam, nincs több Miért-keresés. De ösztönösen beugrik ez a szó. Jó, tudom, ki kellene zárnom, elnyomnom. De, nem mindig. Tegnap automata választ kaptam egy Miért-emre. Magától összeállt a kép, és a válasz, a felismerés, ott volt előttem. Talán azért, mert nem kerestem. Akkor, csak igaz lenne az a mondás, hogy a dolgok maguktól elintéződnek? Hagyni kell és magától kiforrja magát, vagy az idő megold mindent.
Ahogy beszélgettünk, rádöbbentem, milyen jól megértem magam az illetővel. Szinte befejezzük egymás gondolatát. Tudom előre, mit akar velem közölni. Ez már néhányszor előfordult velem, csak ott voltak kioktatások, viták , mindkettőnk részéről. Itt nem. És máshol sem.
Na, ez lenne a feltétel nélküli elfogadás? Jean, fejlődöm? Haladok az úton előre? Bár olykor még ki-kitérek egy-egy lépés erejéig, de gyorsan visszaparancsolom magam a kijelölt utamra.
Nem tudom, hogy az e. De tovább folytatódott bennem a gondolat- sorozat. Csak úgy magától. Ő is fiús szülő. És a másik mélyreható barátságomnál, amely szinte tökéletesen működik, ott is fiús apa szerepel.
?? Most mi van? Csak a fiús apákkal egyezek tökéletesen? Viták, kioktatások, sértődések nélkül? Lehet. Na, ezt már nem kérdezem meg magamtól, miért? Majd erre is megkapom a választ idővel, ahogyan tegnap is megkaptam egy mostanában lelkemet felkavaró ügyemre.
Angyalok terelnének? Tényleg ők vigyáznak rám? Vajon, ha lezuhanna velem egy repülőgép túlélném? Mert kiválasztott vagyok, vagy leszek? Csak fel kell még nőnöm, meg kell érnem a feladatra? Tényleg én vagyok, leszek a fény/csak-illúzió/ szerint, aki mutatni fogja a rászorulóknak az utat? Kérdések. Megint megannyi kérdés. Nyomd el magadban, relaxálj-mondta a mesterem, tanítóm. Próbálom, de nem bírom, nem mindig. Itt lüktetnek bennem erősen, és kitörnek arra sarkallva, hogy írjak.
Nem tudom, hogy akarok-e fény lenni. Az tény, hogy fél év alatt sokat változtam, bár Jean szerint nem. Nos, én érzem magamon a változást. Egy kicsit türelmesebb lettem, egymást követőek, összefüggőbbek lettem a gondolataim, de megsokszorozódtak. Szeretnék több időt. Úgy érzem versenyt futok az idővel. De hova sietek? Hiszen azt már tudom, ha meghalok , nem lesz itt a vég. Legalábbis az én életemnek nem lesz vége. Más feladataim lesznek. Talán belülről azokat sürgetem? Majd kiderül...
Addig is éljenek a fiús apák! Bocsánat Jean, azért Téged is szeretlek, bár veled anno sokat vitáztunk.:-))))...De sokat tanultam Tőled.

Erosz

Erosz a görög mitológia szerint a szerelem és a szexuális vágy istene volt. Isten révén halhatatlan tulajdonsággal rendelkezett, és bárkinek az alakját fel tudta venni.
Egyik nap játékos kedvében volt, és idővel is rendelkezett bőven, így elhatározta, hogy játszik egy kicsit. Nevéhez hűen hatalmas szexuális vágyat birtokolt, amit rendszerességgel ki is elégített. Előre kiszemelte az áldozatot, mint egy vadász, és csapdát állított neki. Nem rohanta le azonnal, hanem szép lassan, óvatosan becsalta a csapdájába. Ezt élvezte. Ez a kis játék még jobban fokozta amúgy is hatalmas szexuális étvágyát. Élt egy lány Görögországban, Camoille volt a neve, aki igencsak szemrevaló teremtés volt, és éles ésszel rendelkezett. Mindig sok férfi forgolódott körülötte, de ő ellenállt mindegyiknek. Érzékeny, meleg szívű, szeretni való teremtés volt. És válogatott. Feltette jó magasra a mércéjét. Úgy gondolta, csak annak a férfinek fogja odaadni magát testestől-lelkestől, akinek ő nem csak egy szexuális kaland, egy strigula lesz,hanem olyan férfinek, akinek ha belenéz a szemébe önmagát fogja látni benne. Vagyis saját tükörképét kereste. Camoille meghallgatta a hódolókat, és nem sértően, finoman visszautasította mindet. Eljutott a lány híre Erosz fülébe, aki számára kihívást jelentett. Még olyan nő nem volt, aki neki nemet mondott volna. SőT! A hölgyek szívesen szeretkeztek vele akár/próbafülkében,akár a tengerparton, akár egy elhagyott épület udvarán, de még a tisztáson is. Erosz nagyon tapasztalt férfi volt a szexualitás terén, ugyan mint tudjuk: gyakorlat teszi a mestert, és neki az volt bőven. Nos, Erosz elhatározta, hogy megszerzi a nőt. Mert mekkora szégyen az, ha egy Isten, aki minden és mindenki felett áll, valahol kudarcot vall. Tudta, nem próbálkozhat mostani állapotában, mert Isten ide-oda, a lány őt is visszautasítaná, ugyanis a szerelmet, a hosszútávú érzelmeket, a szeretetet keresi, ő pedig azt nem tudja biztosítani számára, ezért cselhez kell folyamodnia. Nézzük csak: kell egy sármos külső, szőke vagy barna legyek? Kék szem vagy barna szem? Szőke leszek kék szemekkel- döntötte el. Kell egy kisportolt test,a nők ezt imádják, a feszes combokat, és az izmos kockahasat. Nem árt, ha szőrtelen a mellkas, mert azt jobban szeretik csókolgatni. És rendelkeznem kell költői vénával. Szép szavak, bókok- fél siker a nőknél. Mindezt megszerezte, testet öltött és elhatározta, álmában fogja elcsábítani a lányt. Álmában, amikor az ész alszik, csak az érzelmei léteznek félig önkívületi állapotában. Így is tett. Álmában lepte meg Camoillet. Nem tért rögtön a lényegre. Először, kedves szép szavakkal, versekkel nyitott. és Camoille hallgatta. Szívét melengették a szép szavak. Erosz fokozatosan adagolta a gondolati érzelmeket. És Camoille nyitott volt rá. Befogadta a szép szavakat, teste teljesen elernyedt, és átengedte magát a csábításnak. Ha nem is a valóságban, de a férfi gondolati síkon, fondorlattal, megkapta a nőt. Önelégülten, és kielégülten távozott, mint a vadász, aki fegyverrel, kutyákkal, erőnléti fölénnyel könnyen legyőzi zsákmányát. Férfi révén ő sem gondolkozott ezen, hogy hányszoros fölényben volt a lánnyal szemben, csak a győzelem számított..Camoille felébredt reggel , és élénken élt benne az álma, a csábítás és a szeretkezés minden mozzanata. Rögtön rájött, hogy kivel szeretkezett. Aljas módon becsapta a férfi. Iszonyatos dühöt érzett, nem szokta, de most megátkozta a férfit.
"Azt kívánom ez legyen a legnagyobb örömöd ebben az életben, és az utolsó gondolati síkon történő és a valós csábításod is!"

Erosz nem tudta, hogy amit a lány leírt, az általában beteljesült...vonzás törnénye:DDDD

Küzdelem

Az ostoba emberek irracionális viselkedésén én már nem lepődöm meg. Elvárásom egy majom felé nem lő túl az állat evolúciós korlátain, s épp ezért ostoba emberektől sem várok el racionális viselkedést. Tőlem se várjon el senki olyasmit, melyre nem vagyok képes, és akkor garantálom, hogy nem fogok csalódást okozni. Az értékeim ha átadom neked, attól még megmaradnak nekem is, ugyanis az ember valódi értékei nem az általa birtokolt tárgyakban mérhető, hanem az általa megszerzett tudásban, ahogy nálam is. Az empátia nem egy afrikai ország neve, és a tolerancia se egy új mosópor márka. Te pontosan annyit érsz, amennyire önmagad értékeled, s ne legyél szerény, hisz a szerénység oly álszent viselkedés, mely nem illik egy nemes emberi lényhez, kinek feladata a saját és környezetének életszinvonalának fejlesztése, s emellett önön szellemi erejének felismerése és azon erő bölcs felhasználása. Hidd el barátom, hogy te nagyobb hatással vagy a világra önmagad körül, mint a világ te-rád. Hogy mit akarok mindezzel mondani? Mindent de mégis semmit. Avagy pont azt, amit te értesz mindebből és pont úgy, ahogy te értelmezed."



:)))). Pont az ellenkezőjén nőttem fel. Édesanyám mindig azt súlykolta belém: Légy szerény és engedelmes. Nos, nem tartom magam szerénynek, de beképzeltnek sem. Mondjuk azt, nagyjából tudom mennyit érek, és büszke vagyok az értékeimre. Nem vagyok hívalkodó, de megválasztom a társaságomat. Kevés barátom van, de értük szinte mindent megteszek. Tudok szeretni, és elfogadni, befogadni a felém áramló szeretetet. Az, hogy néha megingok? Istenem, ember vagyok, és nem tökéletes. De hamar rájövök, hogy nem szabad, egyenesen kell tovább mennem. Nem tudom, hova visz az utam, és pontosan mi az életem célja, de aki kéri jöhet velem, és mutatom az utat. De! Itt no sex! Elfogadsz így vagy lépj tovább! Move on:DDDD

Hogy engedelmes vagyok-e? Talán. Nem minden esetben. Ha tudom, hogy igazam van, azért mindig kiállok bárkivel szemben. A győztes csatáim után nem érzek örömmámort, csak valami belső megnyugvást, fáradtságot. És harcolok. Mindig minden ellen: az érzelmeim, a józan ész, a környezetem..stb ellen.

Az élet tanítása

,,Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre Megtanított, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, döntsek jól! Az élet azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze, ebből sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy felismerem majd, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. És remélni azt, hogy a sebek idővel tényleg begyógyulnak! Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok és a múltam ott kell lenniük...nélkülük üres lennék. . "


Nos, a remény...az élet meg tanított remélni. De a remény annyira pihe könnyű fogalom, hamar elillan. Nehéz magunkban tartani, éltetni. Remények nélkül nem lehet élni, mert életünk céltalan lenne. Reméljük a szerelmet, reméljük a gyermekek születését, reméljük a boldogságot, reméljük a szeretetet, és az anyagi biztonságot...reméljük, hogy nem leszünk betegek, és még sorolhatnám. Az, hogy elérjük-e azokat a dolgokat az csak rajtunk áll, azon hogy az adott pillanatban jól döntünk-e.
Szép dolog a remény, a baj csak az, hogy egyszer ő is meghal...
"Kedv ,remények, Lillák Isten véletek"

Te nem vagy csoda

Dugasz István:
TE NEM VAGY CSODA

Téged nézlek, mint Nap a Földet
Téged nézlek, mint vágy követlek
Akarlak, mint rózsa a Napot
Vagy, mint gomba a kalapot.
Úgy nézlek téged, mint csigát
Aki hátán hordja a házát.
Vagy úgy nézlek, mint kristályvázát
Mi magába foglalja az álmát.
Csodállak, mint tenger a pálmát,
Mi magába hordja az álmát.
Nézlek, mint csillagot az égen
Lehoználak, de fényed éget,
Ha legyőzném a messzeséget
Mit bánnám én azt, hogy elégek.
Csodákat tennék, ha tehetnék
Talán csodatevő én lennék.
A világ legnagyobb csodája,
Hogy élhetek e nagyvilágba.
Te nem vagy csoda, mert nézhetlek
Csoda az, hogy mindig nézhetlek.

Áldozatod vagyok

Áldozatod vagyok


hajnal van, kint
sötétlik, talán még
fagy is de én a
lámpa fénykörébe
állva csendben levetek
magamról mindent
mi fedhet, s hajam
kibontva, vállamra
rázva, meztelen testemet
széttárt karral, mint
oltárra, fekve ágyra
felkínálom neked
lásd, torkom is szabad
harapd, oldalán a
lüktető eret, véremet
igya a párna vászna
ha nem éhezed, két
mellem halma éled
ahogy kezed gyúrja
rajta duzzadt rügyek
tán könnyeznék, ha fogad
beléjük marna, de fejedet
némán még közelebb húznám
ívbe hajlott háttal, s lábaim
derekadra fonnám, ma összes
álmod enyém is, ez egyszer
úgy adom magam, hogy
kérlek, gyere, vedd el
mindenem, semmit se hagyva
a kiáltó kéj kínpadjára
vonva, gyönyörödtől szagló, szomjas
ajkadtól foltos testtel, reszketve
találjon rám a reggel.

Mesék, szeretem a meséket....

Nos...úgy látszik ez a hét a mesék hete. A meseírást Jean, kedves barátom indította el újra bennem. És most egy másik ember is kedvet kapott hozzá.. Jó, ha így ihletet kapunk egymástól, kiszélesedi az írói kör. A mostani mesét egy kedves barátom nagy szeretettel írta. Ti is olvassátok úgy.:-))) Egy kislány kit nevezzünk szépszemnek ( na ennél jobbat is kitalálhattam volna .. szar elemet kaptam mára :) ) az erdő elött sétált , és kedvencei számára ment vizet gyűjteni .Fel - fel pillantott ugrándozása közben , de mindig csak a patakot követte, hisz azt az utat jól ismerte .Ugrált - szökkent , mint kis halak a szép kristálytiszta kék fehér csillámló vízben , és már majdnem céljához ért , mikor hangot hallott !Madár hangot !Nem oly madárét mint amit már megszokott ,hanem bánatos madárét . Mégis volt valami vicces a hangban , mely néha felcsapott magasba- néha panaszosan mélybe amolyan furán , érdekesen . Gondolta felfedezi a patakhoz közeli erdőt , mível itt még sohasem járt ,és megkeresi a madarat. Noha a szülei tiltották hogy a patakon túli erdőbe menjen , de őt a kíváncsisága erre sarkalta , és gondolta - Úgyan mi baj lehet belőle , hisz az erdész ,az a kedves szakállas férfi is erre járt mindig és oly sok kalandot mesélt . Óriásokat , tündéreket, manókat - kik kincset rejtenek- szóval amolyan érdekes lényeket kik csak itt élnek . Ezért felkerekedett ,és átugrotta a patakot egy kis ugrással .- Na ! Ennyi ! Mi ebben a nagy szám , nem félek én ? -gondolta , majd tovább lépkedett az erdő felé . Énekelve dúdolgatva haladt , és közben hallgatta a madarak édes csiripelő hangját , és a bokrok mélyén neszező kisállatok ágrezegtető ropogását , s a méhek- rovarok döngicsélő zúgását. Kereste az érdekes madár pataknál hallot bús énekét . Egyszer csak meg is hallotta , egy nagy odvas fa közelében , melyhez közel egy nagy domb ágaskodott .Közelebb ment , és rájött hogy a fa valójában a domb oldalában van , és egy barlangszerű képződményt takar . A hang odabentről jött .Nem értette ! Hisz a madarak az ég kedvelői - mit keres odabent az ő érdekes bús énekes hangu kedvence .Kedvence ! Eldöntötte- majd bájos kis arcára makacs -akaratos gödröcskék kerültek ! Igen az lesz! Hisz különböző másétól, és amolyan szomorúnak ,s különlegesnek tűnt. Anyu! Amúgy is azt tanította , hogy segítsek ,jó szívvel minden bajba kerülőn ! Ezzel lépett egyet - majd kettőt ,és egyre közelebb került a barlanghoz .Odabent hűvösebb volt ,ezért kis rózsaszín köpenyét magára takarta , és óvatosan lépdelt előre .Itt azért fura volt ,mert vakon kellett volna lennie , mégis mintha teliholdas éjszaka lenne ,látott .S látott , gyönyörű sztalagmitokat , csillámló ékköveket , surrogó denevéreket , és még sok -sok minden mást . - Hová mész kislány ? -kérdezte , sokkal utánna egy vékony kisfius ,erőtlen magas hang . A kislány megijedvén odanézett a hang irányába , majd lépett egyett hátra kezeit maga elé tartva . - HAh - hallatszott tőle a meglepett , majdnem kitörni készülő sikoly, oyan ami elött az ember levegőt vesz . .de félúton megszakad . Ekkor az árnyakból egy szőke szomorú szemü kisfiú lépett elő óvatosan ,mégis határozottan . - Ne félj - mondta -nem bántalak ! Hisz nem is tudnálak ! -majd hogy ennek bizonyítékát adja kezeit széttárta. Ki vagy te ? - Kérdzte szépszemű , és bár még hangja nem vesztett előző ijedtségéből , mégis erősebbnek tűnt. A kisfiú szomorkásan ránézett ,szemeiben kortalan bölcsességgel majd válaszolt . -Az Őrző . - KI ? - kérdezte ,s közben igyekezett az úttól és a csodálkozástól kibomlott fekete haját lófarokba igazítani a vissza. - Az örző ! - mondta fáradtan a szőkeség .miközben kezével egy távolabbi pontra mutatott . - Annak a kapunak az örzője ! Milye...-akarta kérdezni szépszemű ,de ekkor megpillantott egy szép obsidiánból faragott angyaloktól övezett szép kőkaput , abban az irányban amerre a kisfiu mutatott .Szélein szép kitárt szárnyú madarakkal, melyekből most már hallván , az ő szép az erdő szélén halott dallamos hangú madara szólt . Visszafordult a kisfiuhoz . - Mi van ott ? -tette fel a kérdést felvonván szép szemöldökét . -semmi ! Semmi olyan mi említésre méltó lenne ! Csak fájdalom , és szomorúság .Talán némi keserűséggel övezetten .Esetleg ...esetleg ... - mondta elcsukló hangon a fiu úgy mintha átérezné mindazt mit mond .-talán a remény ! ...- miközben legyintett mintha ezt maga sem hinné el . De hát egy kapu mögött hogy lehet mindez? - kérdé elkerekedett szemmel az ifjú leányzó a még gyermektől , miközben szemei , a láthatatlan forrásból származó fénytől , páratlan módon felcsillannak oly módon ,hogy a kapu obsidianjával vetekszenek - kékes fényben .Ahogy a fiu nézi , szinte megbabonázva .. megszólal -Ez nem közönséges kapu! Ez egy angyal lelkének kapuja ! Szia! :)) Folyt köv ! KIváncsi vagy ? :) - Nos , Hölgyeim hogy tetszik ? - tette fel a kérdést ültében a fekete hajú kis körszakállat viselő férfi , a nagy selyempárnákról .Arcán mely nemes vonású arab férfiak jellegét tükrözte- és ahogy akarta -arcán apró mosoly játszadozott. Amolyan mindent értő fajta . - Nem jó ! Túl szomorú , és különben is egy kislány aki barlangot talál ? Mi ebben az izgalom ? Hol vannak a szörnyek , a szép férfiak kikről a történetek szóllani szoktak ? - szólalt meg egy lány kinek származása északabra vallott , hisz meglepő módon szőke hajjal bírt .Tegyük hozzá , hogy itt a sivatag világában ,hol állandóan süt a nap , hol a homok az úr , és a legnagyobb kincs a víz , nagyon is meglepő ez . Szép vastag ,telt ajkán enyhe unatkozó fintor ült , melyet kék szemei csalódottsága tetézet . - Várjuk ki legalább a mese végét , de igaz legyen vidámabb a történet ! - mondta egy fekete hajú karcsú szépség, aki a többiekhez hasonlóan selyem alig ruhácskát viselt, és telt keblei csak úgy majd kibuggyantak a melleit tartó vékony derekát látni engedő felsőből . Ekkor a bárd a párnák rengetegéből elővett egy kis díszes drágakő berakásos lantot . - Rendben Hölgyeim ! Ahogy szeretnék - mondta lehajtott fejjel rejtett mosolyogva a bronzbarnára sűlt férfi, kin látszott hazája valahonnan innen lehet , a máridok , és dzsinnek világából . Széttárta karját , amolyan színpadiasan -vigyázva kincset érő hangszerére- majd köhécselt párat ,és mély hangján halk dallamok kiséretében belekezdett . -Történetünk , messzi délen játszódik , hol , hős és pór együtt élni látszik , de tudjátok meg drága hölgyeim , mi is történt akkor Eran völgyein .

Cheryl és a vadász

Cheryl egy fényes szőrű , pettyes őzike volt. Kilencedik tagként gazdagította a csordát, amelyben több éve nyugodtan élt. Az apját tavaly a vadászok megölték, és ő nem tudta elfelejteni az apja halálát. Mindig együtt ment a többiekkel, bár ő hátul, kissé lemaradva. A tél kemény volt. Bár az erdő védelmet nyújtott nekik, de hideg volt, és élelemhez nehezen jutottak volna, ha a vadászok nem tesznek ki nekik szénát, meg takarmányokat az etetőkbe. Cheryl csordában élt, de magányos volt. Eljött a tavasz, kezdett kivirulni az erdő és melegedni a levegő. Egyik hajnalban kutyaugatás, puskaropogás, és emberi hangok zaja verte fel az erdő csendjét. Vadászok!- ötlött Cheryl agyába. Nem akarom, hogy megint kilőjjenek valakit a hozzátartozóim közül, akiket szeretek, és akik jelenléte enyhíti a magányomat! A csorda menekülésre vette az irányt. Cheryl lemaradt. Majd feltartom én a vadászokat, ha kell meghalok, de megvédem a társaimat! Így is tett. A kutyák ugatása egyre közelebbről hallattszott. És a vadászok is közeledtek. Cheryl előjött rejtekéből és várt. Várta, hogy szembesüljön a gyilkossal. És ott állt. Előtte. Puskáját rászegezve. A kutyákat maradásra intette, és a férfi csak nézte az őzet. Miért nem menekül? Ilyen nincs. Menekülnie kell, hogy meglegyen a vadászat élménye. De Cheryl nem menekült. Csak állt, és várt. Kicsit remegtek lábai, de nem törődött vele. Szembenézett a vadásszal. Talán ő volt apja gyilkosa is. Hideg, acélkék szemek. A férfi tekintete belemélyedt az állat melegbarna szemébe. Mely homályos volt, de ugyanakkor csillogott. -Lőjj már-sürgette az állat. Legyünk túl rajta. Tudta, így megmenti társait. A hideg, acélkék szemek összeszűkűltek, és a vadász lőtt. A puska elsült. Cheryl lábai szétcsúsztak és elterült a vérrel színezett pázsiton. Fizikai valójában megszűnt létezni.

Humoros változat

Akkor..a humoros változat -Szeretlek-közölte Ronald a palota csarnokába bevonszolt nőnek. Ugyanis a szőke vonszolta be. -Szeresd! Visszahoztam, nekem nem kell! A drága Csillagfényed állapotos!- és lökött egyet a megszeppent nőn. -Már hogy mondod így? Na és, hogy viselkedsz a birodalmamban? Több tiszteletet kérek!- emelte fel hangját Ronald. És ne lökdösd a nőmet! -Tisztelet? Minek? Kinek? Egy nőnek, aki terhes?- és undorral nézett a könnyező Csillagfényre. Csak koptattam a számat a bókokra, törtem fáradt agyamat, hogy szép szavakat találjak, hogy az ágyamba csalogassam. De elmondanám, hogy Csillagfény ott egy nagy nulla! Fekszik, mint egy darab fa. Nem is tudom, honnan kapta a nevét..Csillagfény.. Nézz rá Ronald, én nem látnám, hogy ragyog. Ronald ránézett a palota kövezetén félig fekvő nőre. Odalépett mellé, kezét nyújtotta, felsegítette. Ő látta. Csillagfény ragyogott. csak neki. Fényét csak ő láthatta, mert ismerte és birtokolta a lényét. Átölelte a nőt és nem figyelt a Szőkére. -Nahát! Szép pár vagytok! Én mentem, örülök, hogy részemről csak ennyi volt. Ronald nem bírta ki nevetés nélkül. Hogy lehet egy ember ekkora bunkó? Még szerencse, hogy a kis légyott így alakult. Átölelte a megszeppent nőt. -Csillagfény, fáj, hogy elszöktél. Az még jobban, hogy megcsaltál, de a legjobban az fáj, hogy mindezt ekkora bunkóval tetted. Csillagfény lesütötte a szempilláit. -Szégyenlem magam. Megbántam, de mindez kevés, tudom. Ha akarsz továbbra is, akkor nézd el ezt a ballépésemet, mert az igazi szeretet nem abban rejlik, hogy mit tesz az ember. Emberek vagyunk, hibázunk. Az a fontos, hogy időben ismerjük el a tévedésünket. -Igazad van. Én szeretlek,és a gyermekünket is-felelte Ronald. Megbocsájtok. Csillagfény lábujjhegyre állt és egy röpke csókot adott férje ajkára. Majd hatalmas nevetésben tört ki. Ronald szemöldökét felvonva nézett rá. -Mit nevetsz, Drága? -Eszembe jutott, jó, hogy így alakult. Szerencse, hogy csak egy napig tartott a bűvölet. -Miért? Mert rájöttél, csak engem szeretsz? -Igen, az is. De képzeld, a Szőkének mindössze 10cm volt a nemiszerve. Elveszett bennem.:DDDD

Közkívánatra.:DDD

A folytatás... Ronald újra boldog volt. Isten meghallgatta szavait, és visszavezérelte hozzá az imádott nőt. És ráadásul az ő gyermekét hordja a szíve alatt! Végre, apa leszek! Lesz trónörökösöm! Viszont erről eszébe jutott, hogy kis birodalmát két oldalról is támadják, és az árnyék átvonult az arcán. Csillagfény könnyein át bűnbánóan leste a férjét, akit elhagyott. Szégyellte magát, bűntudata volt. Ronald letörölte az imádott nő könnyeit. Olvasott felesége gondolataiban. Látta, érezte a vívódásait. -Megbocsájtok! Ne emészd magad! Nagyon szeretlek! És a gyermekemet hordod a szíved alatt, így még jobban foglak szeretni. Próbálok több időt tölteni Veled, de meg kell védenem a birodalmunkat. Garantálnom kell a biztonságotokat, hiszen Ti vagytok számomra az élet értelme. Valahogy majd átvészeljük a gondokat. De többet ne hagyj el! Csillagfény még mindig a könnyeit nyelte. Csak most tudatosult benne, mennyire nemes lelkű a férje. Hogy volt képes elcsábulni holmi szép szavaktól? Na, és a szép szavak mögött a fizikális teljesítmény meg nulla volt. Részeg volt , durva, közönyös, figyelmetlen, tíz perc alatt lezavarta az egész aktust. És ez volt számára a szeretkezés? Pfújj! Ahogy visszaidézte az egészet , hányingere lett. Undorral gondolt a Szőkére. Még jó, hogy csak egyetlen alkalom volt, többet nem bírt volna elviselni. Inkább megölte volna a férfit, mint hogy még egyszer hozzá nyúljon. Tanultam belőle, soha többet nem dőlök be a szép szavaknak! Itt van mellettem a jóképű, kedves , rendes férjem, megvan mindenem, és mégis, mégis hiányzott valami. Ez is azt bizonyítja, hogy az ember telhetetlen. Megérdemeltem. De, Istenem, többet ne büntess, nem fogok még egyszer letérni az utamról- így fohászkodott magában. Még mindig a palota előterében álltak. Férje megfogta Csillagfény kezét, és gyengéd csókot lehelt rá. -Gyere, menjünk be. Csillagfény követte. A hálószobába mentek. Ronald először magához ölelte a megszeppent nőt, majd állát felemelve a szemébe nézett. -Csillagfény, szeretsz engem? Nem akarlak felzaklatni, de tudnom kell mit érzel irántam. Ha már nem szeretsz, de velem akarsz élni, hogy a gyermekünk biztonságban nőhessen fel, én abban is benne vagyok. -Szeretlek Ronald. Tisztában vagyok vele, hogy hibát követtem el, hogy megbántottalak mélységesen. Sőt! Megaláztalak a szökésemmel és a hűtlenségemmel. Bűnömre nincs mentség. De ha Te ezek után is szeretsz és elfogadsz, akkor megígérem, hogy többet nem hagylak el. Ronald magához ölelte a nőt, majd lágyan, puhán, leheletnyi finoman megcsókolta. Ajkaik összefonódtak, nyelvük kutatva-kergetőzve simogatta egymást. Szeretkeztek. Végtelen gyengédséggel, ás odaadással. Megannyi apró érintés, becézések, halk sóhajok jellemezték együttlétüket. Csillagfény ekkor döbbent rá: örökre hazaért.

Az álmom vagy

Az álmom vagy. A visszatérő álmom és a vágyam. Bár még fizikális valódban nem láttalak, de úgy érzem ismerlek. Talán Te vagy lelkem másik fele? Vagy csak azt hiszem, mert jó ezt hinni? Jó valakire rávetíteni , azt amit már régóta keresek?
Tudtam, éreztem, hogy valahol létezel,és valamikor eljössz majd értem. Annyi mindenben egyezünk, hasonlóan gondolkozunk, de számos olyan dolog van, amiben különbözünk.
Ilyenkor mi van? Elfogadás, beletörődés, vagy elválás? Fogadjalak el olyannak , amilyen vagy? De miért mindig én? Miért mindig én engedjek? Csak mert nő vagyok? Ahol mi élünk, ott a nemek egyáltalán számítanak? Van férfi és nő, vagy csak két lélek, akik gondolatok nélkül az érzelmeik alapján kiegészítik egymást? Nincs arc, nincs test, nincs érintés, csak az érzelem? Mert érezlek, ugyanúgy, ahogy Te engem.
Bennem élsz, belém költöztél. Észrevétlenül. Jó itt Neked bennem?
Néha az ész felülkerekedik az érzelmeimen, ilyenkor bántalak. Ez lehet, nekem jobban fáj, mint Neked.
Miért, miért bántalak? Mert szeretlek? Mert azt akarom, hogy csak az enyém légy. Csak rám gondolj, csak velem törődj. Persze, ez így abszurd, lehetetlen. Mindketten más közegben élünk.
Mégis valahogy a lelkünk találkozott. Te kerestél. Vagy nem kerestél, de rám találtál. És ez olyan csodálatos érzés! Számít, hogy mit teszel? Vagy az, hogy én másokkal hogy viselkedem? Talán nem. Csak ki kell zárnunk az elmét és a gondolatokat. Hagyni kell, hogy az érzelmeim vezéreljenek? De akkor mi van a vággyal? Őt is ki kell iktatni?
Kérdések. Megannyi kérdés melyekre nem találok választ.
Vannak visszatérő napok, amikor kereslek, de nem talállak. Fáj  a  hiányod. Ilyenkor merre vagy? Ilyenkor én nélküled mit csináljak? Tanácstalan vagyok. Szokatlan élethelyzet, állapot alakult ki. Elveszett vagyok nélküled... és magányos. Elfogadjalak ilyennek vagy elváljunk? Nem tudom mit tegyek. Nem tudom, hogy lenne jobb nekem, és Neked.
Te bölcsebb vagy, hát vezess....Vezess az utadon, vigyél magaddal!
De vigyázz rám, mert annyit szenvedtem már. Bánj velem gyengéden, millió heg van a szívemen.
Egy dolgot tudok: ez nem a SZERELEM!

Tökéletes boldogság

Minden ember a boldogságra vágyik. Azért születtünk a földre, hogy életünk folyamán boldogok legyünk valamilyen szinten. Mi is a boldogság? Egyáltalán létezik-e boldogság?
Vajon a gyilkos, a rabló, a súlyos betegségben élő ember boldog? Boldog az, aki már évek óta egyedül él?
Vagy a hajléktalan ember boldog?
Eddig úgy gondoltam a boldogság belülről fakad. Ha békében élek önmagammal, meglelem a lelki békét, akkor boldog vagyok. Én ebben hiszek. Ha elfogadom a sorsomat, akkor meglelem a lelki békémet, akkor boldog vagyok. Minden hozzáállás, nézőpont kérdése. A környezetemben élőkhöz képest boldog vagyok.
Boldog vagyok, mert van társam, aki jóban-rosszban mellettem van, egészséges, szép , értelmes gyermekeim vannak, van fedél a fejem felett, van munkahelyem, és nem kell nélkülöznünk. De ha arra gondolok, másnak élnek a szülei, az enyémek miért nem, akkor a bennem lévő boldogság fénye már csökken.  Ha azt nézem, hogy mások mennyivel könnyebben élnek, mint mi, talán még dolgozniuk sem kell, és eljutnak olyan helyekre, amilyenekről én csak álmodozom, akkor már megint csökken a bennem lévő boldogságérzet.
Alapjában véve boldog vagyok a fent említett tényezők miatt.
Szép az élet, bár tele van útvesztőkkel, akadályokkal. Ezeket le kell győzni, harcolni kell. Ha el is bukunk, mindig fel kell állni.
Tökéletes boldogság. Hm...ez már összetettebb fogalom. Vajon létezik-e? Vajon él-e olyan ember, aki azt állítja, hogy ő tökéletesen boldog, nem hiányzik semmi az életéből, ha újra kezdhetné, akkor i így élne?
Állítólag azért születtünk a földre, hogy tanuljunk. Tanuljunk a hibáinkból.
Nos, ha én újra kezdhetném, annyi mindent másképp csinálnék! Most itt nem részletezem, hogy miket.
De vannak dolgok bőven, amelyeket kihagynék az életemből.
Én úgy gondolom, hogy létezik tökéletes boldogság, de időleges, vagy is csak egy pillanatnyi állapot.
Olyankor érzem azt, amikor átjár a szeretet. Pl. a gyermekeim születése, az első lépéseik, az első kimondott értelmes szavuk, az esküvőm, . Vagy amikor ismeretlen emberek megható gesztust mutatnak felém, vagy amikor a virtuál barátaim, akiket szinte alig ismerek, ráéreznek a lelki állapotomra, és vigasztalnak, erőt adnak, törődnek velem. Azt hiszem, akkor abban a pillanatban ezek az apró megnyilvánulások jelentik a tökéletes boldogságot.
Álmok, vágyak. Vannak álmaim, és vágyaim is. Az álmodozás jó dolog, nyugtató hatású, egy kicsit kikapcsol, ellazít, felvidít.A vágyak már bonyolultabb dolgok. Ezek is léteznek bennem valaki vagy valami iránt.
Hogy beteljesednek-e az álmok? Egy-kettő igen. Csak bátran és visszatérően kell álmodni!

Egy mese folytatása....

Ronald már éjjel felfedezte hitvese eltűnését. Fájt neki szerelme árulása, de nem ment utána, nem küldött utána senkit. Hagyta, hogy a nő szabadon döntsön. Szerette annyira, hogy tiszteletben tartsa a nő érzéseit. Ha a Szőkét választotta, ám legyen. Úgy volt vele, akit visszavárnak, az talán visszajön. És ő visszavárta gyönyörű hitvesét. Persze, fájdalmat és szomorúságot érzett, de várt, türelmesen, tele bánattal.
Csillagfény reggel ébredt rá a valóságra. Amit a férfi egyetlen nap alatt mutatott- a másik oldalát, azáltal gyorsan összedőlt benne a felépített illúzió. Elé villant férje, Ronald képe. Szégyellte magát. Bűntudatot érzett. Csak azért mert férjét lefoglalták a háborús ügyek, és akkor nem tudott elég időt fordítani rá, nem kellett volna megcsalnia.
Mindegy. Utólag okos az ember. Ezt már elkövette, megérdemli a büntetését.
A férfi erős szorítása rázta fel a gondolataiból.
-Igen, megyek. De nincsenek szolgálóid?
-Itt Te nem kérdezel. A tulajdonom vagy, azt teszed, amit én mondok. Megértetted?
-Iiigen, rebegte megszeppenten Csillagfény.
Kiment, és megkereste a tálcát. Az előző esti lakoma maradványaiból pakolt rá, és tett egy kancsó bort is.
Bevitte a férfinek, aki az ágyban pöffeszkedett. Őt nézte.
-Tedd le, és elmehetsz.
Csillagfény távozás közben visszanézett.
-Mégis, hova menjek?
-A cselédek közé, a konyhára. Ezentúl ott a helyed! Ha megkívánlak, majd hívatlak!
A nő azt hitte rosszul hall. Jól becsapta maga után az ajtót.
Na, most mit csináljak? Én édes Rolandom, mit tettem Veled, és ezáltal magammal!?.
De nem sírt. Összeszorította a száját, és felvette a cselédek munkáját.
Nem akart itt maradni. De semmi esélye nem volt a szökésre. Ő nem fogja eltűrni a Szőke zsarnokosságát.
Dúlt-fúlt magában..Úgy felidegesítette magát, hogy aléltan esett össze. A Szőke azért nem volt állat, megvizsgáltatta a palota orvosával.
-A hölgy gyermeket vár- közölte az orvos.
-Miii?- hördült fel a Szőke. Elraboltam egy terhes nőt? Na,nem! Azonnal visszaviszem a férjének! Én nem nevelem a más fattyát.Befogatott a hintójába, beültette maga mellé a lányt, és Ronald palotájához hajtatott.
Ronald meglepetten fogadta.
-Itt a nőd. Másállapotban van! Nekem nem kell egy terhes nő, ezért visszahoztam.
Ronald elmosolyodott. Isten meghallgatta. Visszavezérelte hozzá a szeretett nőt. És ráadásul a várva várt gyermekét hordja a szíve alatt.
Odalépett Csillagfényhez, lágyan megfogta a nő kezét, majd átölelte. Nem kellettek szavak. Mindketten érezték, hogy összetartoznak. A nő könnyei ráfolytak férje mellkasára.
-Ne sírj- emelte fel Ronald a nő arcát. Emberek vagyunk, mindannyian követünk el hibákat, a lényeg az, hogy időben felismerjük azokat.
-Szeretlek- és megcsókolta feleségét.

Körkörös repülés

Körkörös repülés, vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss!
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, ha érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.

Változom?

"Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol."
De vannak napok, mikor mindez mit sem számít. Nem számítanak a mosolyok, amelyek körülvesznek. Nem tudsz visszamosolyogni. Nem tudsz örülni semminek. Rossz kedvű vagy. De ez csak átmeneti állapot, elmúlik. És újra a régi leszel. Igen, változol..de attól még ugyanaz az ember leszel, aki voltál.
Ne feledd: a felhők mögött mindig kék az ég:-))

A Hit

Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben....



De mindezek ellenére nem szeretek felkelni. Olyan jó még egy kicsit félig ébren ágyban maradni. Még egy kicsit élvezni a paplan melegét, vagy éppen a férfitest hozzámsimulását, olyan jó még egy kicsit álmodozni. Mert ha hirtelen kell kelni, abban a pillanatban megszakad valami, és én utálom a befejezetlen , lezáratlan dolgokat. Igenis kellenek az álmok! Na, nem azért mert azt hiszem, hogy teljesülnek. Az álmok csak nagyon ritkán teljesülnek, de valami mondanivalójuk mindenképpen van. Azért kellenek az álmok, álmodozások, mert kizökkentenek a mindennapi szürke , monoton életemből. Egy kis fényt, színt, reményt és talán vágyat csempésznek a mindennapok unalmas hangulatába.

A kisfiú

-Ne Marja, ne hagyd abba! De a telefon kitartóan csörgött. Marina lekászálódott a férfiről és felvette a telefonját. Tyler volt. Gyorsan és idegesen beszélt. Marina annyit értett, hogy telefonáltak az otthonból, hogy a néni összeesett és az intenzív osztályra vitték. -Te jó ég,Tyler! Te hol vagy most? -Be kellene mennem hozzá, de nem tudom, hol van az otthon. -Várj meg, odamegyünk! -Mi a baj Barbarával? -kérdezte Will. -Összeesett és az intenzíven van az otthonban. -Odaviszel, szívem? Felvesszük Tylert is. Will felkapta a nadrágját, vett magára egy pólót, Marina is felöltözött és Tylerhez siettek. Felvették a férfit, majd az otthonhoz hajtottak. Marinát ismerték, így őt beengedték hozzá, de kérték ne maradjon sokáig, mert a néni nagyon gyenge. Marina rémülten lépett be a szobába. Ott feküdt Barbara, bekötve az infúzió, és fehérebb volt, mint az ágynemű, amelyben feküdt. Alig bírt beszélni. Marina leült az ággyal szemben egy székre, és megfogta Barbara lelógó kezét. Gyengéden megszorította. -Ne aggódjon, itt vagyok. Vigyázok Önre, minden rendben lesz. Barbara értette, amit Marina mondott. Nem bírt megszólalni, annyira gyenge volt. Ezért csak bólintott. Így ült Marina csendben az ágy mellett. A néni elaludt. Egy nővér nyitott be. Közölte Marinával, mennie kell, mert a néni nagyon gyenge. Marina felállt. Visszatette a széket a helyére, letörölte a könnyeit, majd elhagyta a kórtermet. Will és Tyler aggódva néztek rá. -Nem tudom, mi történt- fakadt sírásra Marina. Nagyon gyenge, nagyon fehér és beszélni sem bír. -Megkeresem az orvost- közölte Marina. Az orvos közölte, szívroham érte Barbarát, elég súlyosan sérült a szíve, kicsi az esély az életben maradásra. Marina könnyekben tört ki. -Nyugodjon meg, mindent megteszünk érte. Marina bólintott, majd elköszönt az orvostól. Közölte Will- lékkel, hogy mi történt.Tyler magába roskadt. -Tyler, ne félj. Nyugodtan maradj a házban. Értesítenünk kell a fiát. Csak a száma a néni noteszében van meg a telefon mellett. Barbara házához mentek. Marina megkereste a számot, majd felhívta Nicholast. Nicholas örült, hogy hallja a kedves házvezetőnő hangját. -Nick, üdvözlöm. Szomorú hírt kell közöljek, az édesanyja szívrohamot kapott,az intenzíven van az otthonban. Őszinte leszek, súlyos az állapota. -Azonnal indulok- közölte Nicholas. -Rendben. Az otthonban keresse, mi most jöttünk tőle. -Sajnálom, ami történt. -Köszönöm, hogy értesített, és Nicholas lerakta a telefont. -Tyler, mi most elmegyünk. Ha megjön Nicholas, bár ő csak késő este fog ideérni, csörögj rám, mert nem hiszem, hogy megértenéd magad vele. -Marina, nem kívánhatom, hogy ide gyere éjjel. -De’ A néni a pótanyám! Will nem szólt egy szót sem. Marinának minden kedve elment a vásárlástól, nagyon szomorú lett. Aggódott a néniért. Will, bár nincs kedvem, de muszáj vennünk 1- 2 dolgot, mert nincs otthon. -Természetes. Mehetünk. -Marina megölelte Tylert. -Nyugodj meg, majd jövök.Will- lel elmentek vásárolni. Megvették ami kellett, utána hazamentek. Lezuhanyozott, majd Will beülta számítógép elé. Beszélgetett Marina kisfiával, Georghival. -Will bácsi, anya merre van? -Mindjárt jön, csak elpakolja, amit vásároltunk. -Ott lakik Nálad? -kérdezte a kisfiú. -Csak ma, mert képzeld el Barbara néni kórházban van. -Ne máár! Mi történt vele? -A szíve rosszalkodik- felelte a férfi. -Szegény! Majdcsak jobban lesz! -Reméljük. Hiányzol kisöreg! -Te is Will bácsi. -Apa köszöni az ajándékot. -Szívesen. Legyetek jók! Marina szomorú volt. Lágyan megölelte Willt. -Megyek fürödni. Nem volt jó napom. -Sajnálom. Reméljük jobban lesz Barbara. -Megyek én is aludni. Kikapcsolta a gépet, majd az ágyban magához ölelte kedvesét. -Szeretlek, kicsim. -Én is szeretlek. Tyler nem szólt neki. Nem akarta éjszaka felébreszteni a lányt. Majdcsak elboldogul valahogy Nicholassal. Mi lesz most vele? Ha Barbara meghal mehet haza? Ennyi volt csak a külföldi pályafutása? Ááá…nem! Nem gondolhatok egyből a legrosszabbra. Nicholas az éjszaka közepén érkezett, Sam-mel, a fiával. Tyler elkészítette a szobájukat. Reggel Nicholas és Sam ment be Barbarához, de már hiába. A néni hajnalban elhunyt. A kisfiú nagyon sírt. Szerette a mamáját. Nicholas útközben már intézkedett a temetésről. Mikor hazaértek, Tylerrel közölte a hírt. Tyler meglepődött. Ilyen gyorsan? Pedig kezdte megszokni a nénit. Nicholas megnyugtatta, örülne, ha a lakásban maradna. Majd ő rendezi a munkabérét, a temetés után meg majd kitalálják, mi legyen a férfivel. Tyler felhívta Marinát. Megpróbálta finoman közölni a hírt vele. -Marina drága, rossz hírt kell közöljek. -Barbara állapota rosszabbodott?- kérdezte Marina. -Hát…így is mondhatjuk. Meghalt..Sedé. -Neem!- kiáltott fel Marina, és Tyler már csak a csattanást hallhatta, és Will kiabálását. Marina ájultan rogyott a földre. -Marja, szerelmem! Mi történt? -Térj észhez!- el kezdte rázogatni a lányt, majd gyorsan hozott egy pohár vizet, és a lány arcába locsolta. De Marina erre sem reagált. Will karjaiba kapta, berakta a kocsiba az ájult lányt és a kórházhoz vezetett. Marinát a sürgősségire vitték, majd onnan az intenzív osztályra. Bekötötték neki azonnal az infúziót. Will a folyosón le s fel sétált.Tudta, a lány nem halhat meg. Viszont remélte, hogy a sokk- hatástól nem szenved maradandó károsodást. A lánytól vért vettek. Will várt, idegesen. Vett magának az autómatából egy kávét. Azt kortyolgatta. Nyílt az ajtó. Kilépett a doktornő. -Végre! Hogy van a hölgy?- kérdezte az orvost. -Ön a közeli hozzátartozója? -Igen. Az élettársa vagyok. -Nos, jó hírem van. Szerencse, hogy a hölgy nem vesztette el a babát. Mindketten jól vannak, az anya állapotát stabilizáltuk. -Babát?- lepődött meg Will. Azt akarja mondani, hogy a párom babát vár? -Igen. Olyan 7- 8hetes terhes lehet a hölgy. De a holnapi vizsgálatoktól többet fogunk tudni. -Istenem! Köszönöm! Egy baby! Gyermekem lesz! Köszönöm doktornő. Mikor jöhet haza a hölgy? -Holnap még benntartjuk. De másnap, ha nem lép fel komplikáció, akkor hazamehet. -Rendben, és köszönöm. Bemehetek hozzá? -Most nem ajánlanám, alszik. És pihenésre van szüksége. -Akkor majd reggel visszajövök. Viszontlátásra! -Viszlát! Will hazavezetett. Ma nem ment be a munkahelyére.Telefonált a titkárnőjének, hogy váratlan okok miatt ma nem lesz. Öntött magának egy italt, majd még egyet. Egy baby! Istenem, nem tudom elhinni. Minden álmom teljesül. Itt van az enyém! Marina életem nője! És gyermeket szül nekem. Határtalan boldogságot érzett. Vigyázni fogok rá. Veszek fel házvezetőt, és ki fogom kímélni. De eszébe jutott Barbara. Ő itt örül, közben meg a néni meghalt. Egy emberélet kellett ahhoz, hogy egy új szülessen. Oda kellene mennem, megkérdezni, mikor lesz a temetés. Tyler. Mi lesz Tylerrel? Vegyem fel őt? De pont őt. Marja és közte van valami megmagyarázhatatlan légkör.Tudom, hogy Marja nem szereti szerelemmel…de Hűha, most mi legyen? Nem is tudja Tyler számát. Inni meg ivott, nem vezethet. Megvan! Megyek biciklivel. Kitolta a garázsból rég nem használt biciklijét, és Barbara házához karikázott. Becsöngetett.Tyler nyitott ajtót. -Szia. Gyere be! -Üdvözlöm, Willhelm vagyok, Marina barátja- mutatkozott be Nicholasnak. -Örvendek. Nicholas. -Fogadja részvétemet , nagyon sajnálom, ami történt. -Köszönöm. -Nem szeretném zavarni, de jól ismertem és kedveltem az édesanyját. Szeretném elkísérni utolsó utjára. Mikor, és hol lesz a megemlékezés? -Holnap 11 h- kor a központi temetőben. -Ott leszek. Még egyszer sajnálom- és kezet nyújtott a férfinek. Tyler kikísérte. -Mi van Marinával? Will ránézett. -Marja összeesett, kórházban van. Sokkhatás érte. -Neem! -De sajnos. Viszont van egy jó hírem. Apa leszek- és Will halványan elmosolyodott. Tyler meglepődött. Hirtelen nem tudott szóhoz jutni. Úgy tudta, Marina már nem akar gyermeket, hiszen elég nagyok a gyermekei. -Gratulálok -nyújtott kezet Willnek, de nem tűnt túl meggyőzőnek. -Köszönöm, bevallom, ez volt minden vágyam, az álmom. Egy gyermek Marinától. Isten meghallgatott. -De nem lett baja a babának? -Szerencsére, nem. Még az a jó. Mikor jöhet ki a kórházból? -Talán két nap múlva. -Értem. Javulást kívánok. Viszlát. És Tyler visszament a házba. Nicholas intézte a temetés körüli teendőket. Sam Tylerrel maradt. A kisfiú szomorú volt. Beszélt angolul, így tudtak kommunikálni Tylerrel. A férfi meglepődött. Sedé babát vár? Will milyen boldog volt. Útja megpecsételődött. Elmosolyodott. Mi lett volna, ha Will nem kerül a képbe? Akkor most az én gyermekemet hordaná a szíve alatt? Egy kislányt. Az még úgysincs nekem. Bár nehéz volt elképzelni. Ő nem úgy szerette a lányt. Szexuálisan nem kívánta, inkábba lényéért csodálta. De mit szól mindehhez majd a férj? És Sedé gyermekei? Ajajj…lesz még itt baj. Veszélyt érzett. És vele mi lesz? Eltemetik Barbarát és hazamegy. Vagy keresssen valami állást hamár kint van? Majd kialakul..és folytatta a dolgát. Will magányos volt Marina nélkül. Legszívesebben bent maradt volna a kórházban, a lány ágya mellett. Szótlanul…csak érezhesse a jelenlétét. Ugyanakkor boldog is volt. Egy gyermek! Vajon milyen lesz? Olyan szép és bájos, mint Marina ? Ő nem bánta volna, ha kisfia lenne. Vinné horgászni magával, megtanítaná focizni, és persze ő vinné tovább a céget. Reggel bemegyek Marjához -döntötte el. Öntött magának egy pohár whiskyt, majd még egyet, és elaludt a díványon, TV- nézés közben. Valamikor hajnalban ébredt fel a képernyő villódzására. Már nem volt adás egyik csatornán sem. Kikapcsolta, lezuhanyozott, majd bement a saját ágyába. Másnap részt vett a temetésen. Marinának reggel nem mondta meg, hogy ma temetik Barbarát, mert képes lett volna elszökni a kórházból. Will eddig is féltette, de most hogy a gyermekét hordozza – így még jobban. Reggel Marina már jobb színben volt, Will közölte vele, hogy babát vár, és vigyáznia kell. Marina meglepődött. Gyorsan utánaszámolt, és rájött, olyan 6- 7 hetes terhes lehet. Akkor ez már biztos. Ha ez a sors akarata, akkor legyen! Will megérdemli, és olyan boldog. Lopva ránézett a férfire. Látta az örömet, az elégedettséget, a nyugalmat a férfi arcán. -Will drágám, akkor mehetek haza? -Talán holnap reggel. Ma még elvégeznek néhány vizsgálatot. -Mikor temetik Barbarát? -Nem tudom- hazudta a férfi, még nem beszéltem Nicholassal. -Szeretnék ott lenni a temetésén. Will bólintott. -De most pihenned kell! Vigyázz a gyermekünkre. Most már nem csak magadért, hanem a babáért is felelős vagy! -Tudom. Pihenek szívem. És megnyugodtam, ne aggódj értem. Will megsímogatta a lány arcát. -Hagylak pihenni. Majd reggel jövök érted. Megcsókolta Marinát, és elhagyta a kórtermet. A központi temetőbe ment. Nem voltak sokan. Will Tyleren és Nicholason kívűl senkit nem ismert. Voltak az otthonból is néhányan. Elbúcsúztatták utolsó utjára Barbarát. Will nem szerette a temetést. Szerinte senki nem szereti. Szomorú fájdalmas, és szinte kötelező. Olyan rossz hangulata lett. -Gyere Tyler, üljünk be valahova, olyan magányos vagyok. -Rendben, úgysincs semmi dolgom. Még egyszer kifejezték részvétüket Nicholasnak, majd elindultak. Nicholas közölte Tylerrel, maradhat nyugodtan a házba, ő örül,ha valaki lakik benne, és rendben tartja .Munkát meg megpróbál szerezni neki. A két férfi elhagyta a temetőt. Egy bárba ültek be. És ittak. Egyet a másik után. Még, még.Tyler kezdett megnyílni. Mesélt Willnek az otthoni munkájáról, a gyermekeiről, és hogy a hazájában kilátástalan volt a helyzete. Will türelmesen hallgatta. És közben ittak. Még egyet, és még egyet. Már alig forgott a nyelvük. -Hát..mennünk kellene- szólalt meg Will, de így nem vezethetünk. Hívok egy taxit. Nálam alszol?- kérdezte Tylert. Úgyis egyedül vagyok. -Kösz, de nem. Nick még keresne. Először Tylert vitték haza, utána Willt. Will bebotorkált az ajtón. Lezuhanyozott, majd bezuhant az ágyába. Nyomban el is aludt. Nicholas és Sam reggel hazamentek. Megígérte Tylernek, megpróbál keresni valami munkát. Maradhat a házban, csak tartsa rendben. Tyler bólintott. Eszébe jutott Marina. Reméli minden rendben lesz. Fájna neki, ha valami történne vele. Olyan jó lelkű nő, megérdemli, hogy boldog legyen. Ha anno jobban figyelt volna rá, ha nem hajtott volna más szoknyákat is, akkor most együtt lennének. Talán az ő gyermekét várná. Vajon elég lenne nekem csak ő? Nem, megunnád, mint az összes nődet- szólalt meg a belső hangja. Lehet. Mert nekem senki nem elég jó. Mindig valami mást, valami újat keresek. Kár ezen morfondírozni, ami elmúlt az elmúlt. És Tyler is elaludt. Will reggel fejfájással ébredt. Már régen nem ivott ennyit. Magányos volt Marina nélkül. Barbara halála is- sok volt neki. És Tylerrel jól érezte magát. Mi lesz most Tylerrel? A férfi kijött dolgozni, hogy könnyítsen a sorsán, erre megszűnt a munkahelye. Majd kitalálok neki valamit, mert Marina belebetegedne, ha Tylernek ilyen hamar vissza kellene mennie. Felöltözött és bement Marinához. A lány megnyugodott, legalábbis úgy látszott. Megvárták a zárójelentést, majd Will kivitte Marinát a temetőbe, Barbara úrnájához. -Mikor temették el?- nézett könnyes szemmel a férfire. -Tegnap Marja.Tylerrel voltunk. Neked pihenned kellett. Most is elbúcsúzhatsz. A lány bólintott. Letette a virágcsokrot, majd ujjaival gyengéden megérintette a kis táblácskát. -Nyugodjon békében, és köszönök mindent. Bevallom, az utóbbi időben anyámként néztem Önre- és szemét elöntötték a könnyek. Will gyengéden megérintette a vállát. Marina letörölte könnyeit, a férfibe karolt, és az autóhoz mentek. Will hazavitte. -Pihenned kell Szívem, kisebb sokkhatás ért. A lány bólintott. -Kicsit gyengének érzem magam, összetörtnek. -Meg kell erősödnöd. A gyermekünk érdekében is- és Will megcsókolta a lányt. Nem tudom elmondani, hogy mit érzek most. Gyermekünk lesz! Végre apa leszek! -Igen. A sors így akarta. Most már el kell mondanom Mattnek! De a babáról még nem szólok. -Ahogy gondolod. Csak válj már el! Most pedig hagylak pihenni. -Ne menj el- nézett rá a lány. -Ma nem dolgozok, itt leszek Veled! Rendeljek valamit enni? -Nem vagyok éhes- tiltakozott Marina. Később készítek én, csak pihenek. Will kiment a nappaliba, és elfoglalta magát. Másnap Marina felhívta a férjét. -Szia Matt! -Szia Mara! Valami baj van? -Igen. A néni meghalt. -Barbara? -Igen. Szívrohamot kapott, és másnap elhunyt- csuklott el Marina hangja. -Sajnálom. Gondolom, akkor hazajössz- de ezt nem valami boldogan mondta. -Nem Matt, nem megyek haza. Elválok tőled! Matt azt hitte, rosszul hall. -Tessék? -Igen Matt, elválok. A gyerekeket majd megbeszéljük, hogy kihez kerüljenek. Nem kérek semmit, csak a személyes cuccaimat. Matt megkönnyebbült. Benne is ott tombolt ez a gondolat, csak mindig elnyomta magában. Ő jól elvolt Helennel. -Megkérdezhetem, hogy miért?- kérdezte a férje. -Nézd Matt, nem voltál őszinte. Mikor Te kiküldtél Svájcba dolgozni. Neked már megvolt Helen. Sejtettem, hogy valami nő, csak nem tudtam, kicsoda. Elfogadtam a helyzetet, nem cirkuszoltam. A barátnőm átküldte rólad és Helenről a fotókat. Már régóta tudok róla! Matt arcából kifutott a vér, de ezt Marina nem láthatta. -Mara, megmagyarázom. -Ne fáradj! Én dolgoztam, elláttalak titeket a gyerekekkel, de Te megcsaltál! Szeretnék elválni! Megismertem itt valakit, hozzá költözöm. -A néni fia? -kérdezte Matt. -Ez most nem számít! Nemsokára elindítom a válást. A gyerekek maguk döntik el, hogy kinél szeretnének élni. Nem áll szándékomban szétválasztani őket. Ha nálad akarnak maradni- legyen! Bármikor jöhetnek hozzám is. Nincs bennem harag, és gyűlölet sem. Légy boldog! -Te is Mara! Minden jót! Marina csak fáradtságot érzett. Will hatalmas mosollyal az arcán érkezett haza. -Szia Szerelmem! A lányhoz hajolt, de nem ölelte át. Keze furcsán hátul maradt. Marina átölelte. Will előhúzta a hatalmas virágcsokrot. Nagyon szép volt. -Ezt a gyermekem édesanyjának- nyújtotta át. -Óhh..köszönöm, olyan szép -érzékenyült el Marina. Van egy jó hírem. Beszéltem Matt- tel, és közöltem vele, hogy elválok. -Csak így megmondtad neki? -Igen. És nem is akart meggyőzni, hogy ne tegyem. Talán, mintha megkönnyebbült volna. A mi házasságunknak régen vége már. -Nahát, ettől jobb hírt nem is mondhattál volna!- örvendezett Will. Ahogy kimondják a válást, nyomban feleségül veszlek. Karjába kapta a lányt, és el kezdett forogni vele. -Tegyél le, szédülök- kiabált Marina. -Olyan boldog vagyok Marja, és annyira szeretlek! -Mi legyen Tylerrel?- szólalt meg Will. -Nem tudom Will. Nem szeretném, ha haza kellene mennie. -Tudom Kicsim. Közel álltok egymáshoz. Egyenlőre felveszem sofőrnek a céghez. Bár a nyelvet nem nagyon beszéli, de majd megtanulja. A vállalat fizeti neki a tanfolyamot. -Rendben. De örülök!- mosolyodott el Marina. -Várj! Ha majd előrehaladottabb lesz a terhességed, áthelyezem ide melléd. Ő lesz a bejárónk, a kertészünk..stb. -Tényleg megteszed? -Érted mindent. Egyetlen nő vagy az életemben, akit igazán szeretek. -Én is szeretlek! Gyere ebédelni,tálalok. -Arra gondoltam- szólalt meg Will, ha megebédeltünk, elmehetnénk Tylerhez személyesen, elmondani neki a jóhírt. -Rendben. Nagyon jó lesz így. Ebéd után Marina felöltözött, majd Tylerhez mentek. -Gyertek be- invitálta őket kedvesen Tyler. -Kávét kértek?- kérdezte. -Igen, köszönjük. Tyler kihozta a kávékat. -Nézd Tyler -szólalt meg Will, azért jöttünk, hogy segítsünk Neked. Tudom, Marina nagyon szeret Téged, én meg őt. Az egyetlen nő az életemben. Most, hogy a gyermekemet várja, mégjobban vigyázok rá. Azt akarom, amit ő akar. És Marja azt akarja, hogy itt maradj a közelében. Tyler meglepődött. Mindenre számított, csak erre nem. Ránézett a lányra, milliónyi kérdéssel a szemében. -Marina, tényleg ezt akarod? -Persze,Tyler. Én csaltalak ki, felelős vagyok érted. -Ezért úgy gondoltam- folytatta Will, hogy nálam fogsz sofőrként dolgozni. -Hm..bólintott Tyler, személyi sofőrként? -Nem egészen. A cégemnél. Tyler szája legörbült. -Nem tudom a nyelvet. -Semmi baj- felelte Will, elvégzel egy nyelvtanfolyamot. Úgy tanulhatsz is. -Rendben- csillant fel Tyler szeme. -Csak annyit akartunk, hétfőtől kezdhetsz. Maradhatsz itt a lakásban? -Igen, Nicholas kérte, hogy maradjak, így legalább nem áll üresen a ház. -Akkor Tyler mindent megbeszéltük, köszönjük a kávét. Hétfőn reggel 08 h- ra várlak hozzánk. Voltál már? Nem voltál még nálunk. -Nem voltam. -Akkor érted jövök, és bemutatlak a cégnél. -Köszönöm- felelte Tyler. -Szia Marina, vigyázz magadra. Marina kifelé menet megszorította Will karját. -Úgy örülök drágám, Te annyi mindent megteszel értem. A férfi szembefordult a lánnyal. -Marja, mindent megteszek érted -és megcsókolta a lányt. A hét gyorsan eltelt. Tyler izgatottan várta a hétfőt. Ez is megoldódott- gondolta magában. Marina szerencsét hozott az életébe. Talán ezért keresztezték egymás útját. Lett lakása, munkahelye, a családja otthon várja. Egy nő itt kint hiányzott az életéből, elvégre férfi volt. Will pontosan jött érte. A cégnél körbevezette, bemutatta mindenkinek,.Elmagyarázta, mi lesz pontosan a feladata. Marina nőgyógyásznál volt, aki megnyugtatta minden rendben van, a baba szépen fejlődik. Visszafele szolídan bevásárolt, és ebédet készített. Csengettek. A postás volt. Levelet hozott, amit alá kellett írnia. Nekem?- lepődött meg magában. Egyenlőre Will és Tyleren kívűl senki nem tudta, hogy itt lakik. Na, mindegy- vonta meg a vállát, és aláírta. Befele menet kibontotta. Ügyvédi hivatal, hagyatéki tárgyalás- idézés, Barbara végrendeletének felbontása érdekében. Értem, de nekem mi közöm ehhez, hiszen van fia, unokája, az otthonban is voltak számára kedves emberek. Hm..érdekes, de annyira nem foglalkozott vele. Biztos ez volt a néni kívánsága.Will megérkezett. -Szia Édesem- ölelte meg Marinát. -Szia Will, kaptam ma egy levelet. -A férjedtől?- nézett rá Will. -Nem. Az ügyvédi hivataltól! Csütörtökön 09 h- re menni kell Barbara végrendeletének felbontására. -Értelek. Biztos utoljára elbúcsúzott Tőled levélben. Ne aggódj Szívem. -Nem aggódok. Elviszel? -Persze. Ezt meg sem kell kérdezned. -Milyen napod volt, és Tyler? -Tyler elvan.Tudod, hogy csendes ember. Majd beilleszkedik. Nem árt a légynek sem. Ő 16h-ig dolgozik. -És hol fog ebédelni? -Jaj Marja, majd megoldja! Nem vagy az anyja, hogy aggódj érte, eddig is megoldotta, felnőtt ember. Marina elmosolyodott. -Igazad van, de felelősnek érzem magam érte. -Hát akkor ne érezd. Mit eszünk? -Sertéspörköltet, nokedlivel. -Hmm..nagyon jó az illata! Ebéd után Will kiment füvet nyírni, Marina bent pakolgatott. A napok gyorsan teltek. Eljött a csütörtök. Will letette Marinát az ügyvédi iroda előtt, majd megkérte ,ha végez, csörgesse meg. Bement dolgozni. Marina bemutatta a hivatalos okmányait, majd helyet foglalt. Nicholas volt ott, meg két ismeretlen ember az otthonból. Az ügyvéd el kezdte a végrendelet felolvasását.A házat Barbara Marinára hagyta, a gyűjtött pénzét az otthonra, a nyaralóját/Marina nem is tudta, hogy az is volt neki/,Nicholasra. Miután aláírták a papírokat,távozhattak. Kifelé menet Marina odaszólt Nicholasnak:- Nicholas, ne haragudjon, én nem kértem ezt, és nem tudtam erről. Ha gondolja, lemondok róla. -Nem Marina, nem kell. Nekem megvan miből élnem, és tiszteletben tartom anyám akaratát. Örülök, hogy megismertem, Ön egy csodálatos nő. Legyenek boldogok Willhelm-mel. -Köszönöm, minden jót- rebegte Marina. Kezet nyújtott, majd távozott. Majd hirtelen visszafordult. Itt az alkalom, beszél az ügyvéddel, és elindítja a válását. Biztos ezt akarod?- szólalt meg a belső hangja. Igen, ezt akarom. Matt- tel az életem véget ért. Az a szakasz lezárult. Ez már egy új élet, új kihívások- Will oldalán. Határozottan kopogott az iroda ajtaján. -Herein- szólt ki az ügyvéd. Marina belépett. Elnézést, hogy visszajöttem, lenne itt még egy apróság. Pontosabban egy feladat az Ön számára. -Igen- lepődött meg az ügyvéd, és mi lenne az? Foglaljon helyet. -Köszönöm. Szeretném, ha vállalná az ügyemet, szeretnék elválni a férjemtől. Az ügyvéd rábólintott. Megbeszélték a részleteket, majd Marina aláírta a szükséges papírokat. -A továbbiakról majd értesítem- szólalt meg az ügyvéd. -Köszönöm, viszlát. Marina mintha megkönnyebbült volna. Felhívta Willt. -Végeztem. -Rendben Marja, 15 perc múlva ott vagyok. El ne kószálj! Marina elmosolyodott. -Itt leszek! Matt gyors volt. Vigyelek még valahová? -Nem köszönöm. Van otthon minden. Egy jó hír, elindítottam a válásomat. Will nagyot fékezett. Mit csináltál? -Elindítottam. Aláírtam a papírokat, az ügyvéd majd értesít. -És nem lesz személyes tárgyalás? -Nem kértem. Úgysem tudunk már mit mondani egymásnak. -Ezt megünnepeljük! Elviszlek ebédelni-közölte Will. Mi volt a végrendeletben? -Ja, csillant fel Marina szeme, Barbara rám hagyta a házát. A házat, amelyet annyira megszerettem. Így ha megunsz és kidobsz, már nem leszek egy földönfutó. -Soha ne mondj ilyet -villant haragosan a férfi szeme. Soha ne mondd,hogy soha…. Hét hónappal később Marina gyönyörű, egészséges kisfiúnak adott életet. Az apja nevét kapta, csak egy kicsit megváltoztatva, William lett a neve. A házat Tylernek adta, addig amíg külföldön tartózkodik. Persze a tulajdonjogáról nem mondott le. Tyler azóta is Will cégénél dolgozott, néha kertészkedett Marináéknál is. Egy- két alkalommal meglátogatták a fiai, így Marina őket is megismerhette. Tyler és Marina között megszűnt a megmagyarázhatatlan lelki kapcsolat, csak spontán barátok lettek, akik kölcsönösen segítették egymást. Marina és Matthew elváltak. A gyermekek elhelyezése közös megoldáson alapult, hol az apjánál hol pedig nála tartózkodhattak. Elfogadták Willt, mert foglalkozott velük, és persze mindent megvett nekik, amit csak szerettek volna. A gyermekek szeretettel fogadták a kis jövevényt, a féltestvérüket. Marinát gyereksírás zavarta meg a munkálatai elvégzésében. Kezet mosott, majd a gyerekszobába sietett. Óvatosan kivette a kiságyból a síró kisfiút, és magához ölelte. -Édes kis William, nyugodj meg, majd halkan dúdolni kezdett. Will ekkor lépett be a szobába, szemét elöntötték a könnyek. Halkan odalépett a szeretett nőhöz, megsimogatta a haját, lágyan átölelte, és megszólalt. -Szeretlek benneteket…. Ez volt a tökéletes pillanat, amikor három szív egyszerre dobbant. A kisfiú keresztapjának Tylert kérték fel, aki örömmel vállalta.



                          Vége  

 Végre befejeztem. Ez egy részlet volt a "Félig megvalósult álom" c. regényemből. Tegnap lett 14éves a fiam, így egy kicsit aktuális volt ez a rész. Amikor várandós lettem vele, meghaltak a szüleim, elmentek egymás után a halálba. Egy emberélet, kettőt követelt. Az ő emlékükre is írtam ezt a könyvet. Köszönöm, hogy felneveltek, és, hogy rendes ember lettem...