A csillag és a férfi - a másik oldalról /Hozzáírás/

Miután a lány eltünt , a férfi még állt ott földbe gyökeredzett lábakkal . Felnézett az égre ,és látta , hogy a lány fent ragyog megint .
Fájt neki hogy a lány elment , szemébe könny szökött , ajkait sóhaj hagyta el , szívét bánat töltötte ki : Miért ? -tette fel a kérdést , de miután választ nem kapott ,hát elindult haza , de rájött aludni úgysem tudna . Ezért sétálni ment hát. Lába csak rótta-rótta az utakat egymás után , néha fel- fel nézett , s látta Tingudot , a csillagot
fent ragyogni az égen , de mást nem látott , még azt sem merre jár. Érezte a hiányt , és tudta mitől van ez . Hiányzik neki Tingud ! De...
-Hisz a csillagok oly messze vannak , oly megfoghatatlanok , ráadásul nem is biztos, hogy nem bolondult már meg az elmúlt időszak veszteségeitől , hisz az emberek nem szoktak csillagokkal beszélgetni , játszani , nevetni . Lehetetlen ! Elérhetetlen ! Miért ? Miért mindig az elérhetetlent , vagy nehezet kapja a sorstól...-tette fel a kérdést
-Vagy csak neki tűnik annak ? Mondják az ember önön fájdalma mindig a legnagyobb . Önző volnék ? Hisz elengedtem !
Megértettem hogy ő nem idevaló , nem lehet mellettem ! Ő a csillagoknak a testvére , párja ! Mégis úgy csillog ! Mégis úgy ...szeretem !
- Miközben sétált egy forgalmasabb helyen találta magát , ahol sok ember szórakozott , táncolt . Látszott rajtuk , hogy boldogok , nevetnek ,örülnek .
Állt és csak nézett ! Szemét újra könny öntötte el . Csak egy lépést kell megtennem , csak egy lépést , hogy boldog legyek! -mondta hangosan, majd elindult a tömeg felé . Lépett , lépett egymás után , ám ekkor ..meglátta milyen ruhákban táncolnak az ott lévők . Csupa-csupa csillogó , drága ruha ! Magára nézett ! Rongyokat látott , és piszkot, mit az út során szedett fel !Megállt , és lassan visszahátrált . Egészen be az árnyékokba , hogy ne
lássák, hogy ...még csak ne is érezzék ! Csak nézett , figyelt ! Értem !-mondta majd eszébe jutottak a régmúlt képei , mikor ő is hasonló ruhákban volt ,mikor sok pénz hagyta el kezeit , mikor szép éttermekben ebédelt kedvesével . Értem ..-mondta majd elindult másfelé az úton . Felnézett a csillagra , és mélyet sóhajtott .
Igazad van drága ! -mondta hangosan, majd csak figyelte sóváran , bánatosan .- Nem vagyok senki , és semmi , ezt kell elfogadnom , és újra kell kezdenem . Miért ! -ordította haragosan mintegy a vakvilágba ...- Miért ? Hisz jót tettem ! Segítettem akkor mikor kellett..Kimentettem..Kitartottam ! Szenvedtem , harcoltam ! Szembe néztem másokkal a nézeteimért érte , értünk , még olyanokkal is kik közel álltak hozzám ! Akkor miért ?
-De csak néma csönd volt rá a válasz , viszont nem ez volt számára a legrosszabb , hanem az üresség ami a mellkhasában honolt ! Ezen elgondolkozott !
-Miért van ez ?- Ekkor rájött ! Nem a múlt hiányzik neki , hanem a megértő szó , a vidámság , mely mindennapjait kitöltötte addig , az ölelő szeretet, az aggódó kérdések , a gyereknevetés , az esti mesélés , a beszélgetés, a közös főzés , a vásárlás ,...mi is...hát minden mi a családdal jár ! Ekkor lehunyta szemeit , majd elnyomta érzéseit !
Megvan a baj , most már értem , de ez számomra úgy tűnik elérhetetlen éppen ! Mit tegyek ? Felnézett Tingudra , és látta hogy járja táncát odafent a családjával ! Bánatosan nézte , de örült is neki , hisz ő legalább boldog ki fontos neki ! Nem szólt semmit , csak tovább sétált ..egyszer talán -hagyta el a szó az ajkát !Talán, de ahhoz sokat kell még tennem , és időm nincsen !
És onnantól kezdve ez lett a férfi jelmondata !
Közben Tingud fentről figyelte a férfit , és látta viaskodásait ! Szemében újra szomorúság költözött , de nem tudta mi tévő legyen , hogy a számára oly
kedves férfit újra nevetni , örülni lássa . Azt nem tehette , nem adhatta mit a férfi szeretett volna , de elveszíteni sem akarta . Nagyot sóhajtott ,
amúgy csillagosan !-majd azt mondta ..- Egyszer talán !

A csillag és a férfi II.

Miután a lány eltűnt, a férfi még mindig ott állt földbe gyökerezett lábakkal. Sem megszólalni, sem mozdulni nem bírt.
Ez valóban megtörtént? Vagy meghaltam és ez a túlvilág? Vagy csak a képzeletem játszik velem? Még mindig ajkán érezte a lány ajkainak finom érintését, puhaságát és perzselését. Ujjaival megérintette az ajkát, ahol a lány ajka érintette az övét. Furcsa bizsergést érzett.
Felnézett az égre. A csillag újra ott ragyogott a többi között, a legfényesebben, és csak őt nézte. A férfi lehunyta a szemét. Újra érezte az energia áramlását a testébe . Feltöltődött.
Erős leszek! Harcolni fogok! Harcolni fogok az álmaimért! Többé nem futamodok meg! Megszerzem, ami kell nekem!- határozta el magában. És elmosolyodott.
Mindezt Neked köszönhetem- nézett fel kedvenc csillagára. Ha még egyszer láthatnálak női mivoltodban! Csak érinthetnéma bőröd bársonyát, és még egyszer érezhetném ajkad puhaságát. Annyira szeretném! Csak még egyszer- kérlek!
A csillag eltűnt. Hiába kereste a férfi az égbolton, már nem találta. Hazament. Lefeküdt. És álmodott. A csillag-lánnyal. Álmában látta. És hallotta a hangját, és csókolta, csak csókolta.
Reggel, mikor felébredt, tisztán emlékezett az álmára. A csillag-lány éjjel-nappal vele volt, beköltözött a tudatába.
Nyilván meghibbantam- gondolta magában. A kimerültségtől a képzeletem játszik velem. Csillag-lányok nincsenek, ahogyan csillag-férfiak sem. Jó lenne, ha a valóságra koncentrálnék! De nem tudott szabadulni a csillag-lány képétől. Vonzotta, fogva tartotta.
Este, ahogy ment hazafelé, közeledett a park felé, lelassította a lépteit. És várt. Még nem mert felnézni az égre, nehogy csalódjon. Remegett az egész teste. Égett a bensője, torka kiszáradt. Izgult.
A csillag látta a férfi vívódását. Látta a szenvedését, a sóvárgását. És megsajnálta a férfit. Most mi legyen? Csak egyetlen alkalmat engedtek neki az égiek. Ha még egyszer megteszi, meghal a lelke.
A férfi még mindig nem mert felnézni az égre. Várt. Várt valamire.
A csillag érezte a férfi kimondhatatlan sóvárgását. Döntött. Újra női testet öltött, és hullócsillagként a férfi mögé került.
-Itt vagyok, hívtál- szólalt meg újra bársonyos hangján.
A férfi hallotta a hangot. Szíve majd kiugrott a boldogságtól. Még nem mert megfordulni.
A csillag-lány várt. Szomorúan. Már nem szeret, már nem akar engem- keseredett el.
Ekkor a férfi megfordult. A tekintetük ismét találkozott, és egymásba mélyedt. Közelebb lépett a lányhoz. A lány arcát nagyon óvatosan két kezébe fogta.
-Annyira vártalak. Annyira szeretlek. Ne menj el többet, maradj velem!
A csillag-lány könnyei kicsordultak, és végigfolytak szép arcán, égetve a férfi kézfejét.
-Tudom. Én is szeretlek. De nem maradhatok Veled. Ez az utolsó alkalom, hogy együtt lehetünk. Azután csak fentről figyelhetlek, kísérhetem utadat csillag-mivoltommal.
A férfi tudta ezt. Némán bólintott. Az ő szeméből is könnycseppek peregtek.
-Tudom. Vigyél magaddal! Már nem akarok élni nélküled! Nélküled nem létezem, meghalok.
-Tingud a nevem-szólalt meg a lány. Gyere és szeress! Úgy ahogy még senkit nem szerettél!
A férfi megfogta a lány felé nyújtott kezét, és elindultak a park belseje felé. Egyetlen szó nélkül haladtak. A férfi lépteit a lányéhoz igazította.
Tingud megállt egy puha, bokrokkal övezett füves részen. Leült, majd a férfit is lehúzta maga mellé. Puha ajkaival megkereste a férfi szép ívelésű ajkát, és gyengéden csókolta. A csókon keresztül az összes energiáját nekiadta a férfinek. A lelkük szeretkezett, egyesültek.
Tingud utoljára megölelte gyengéden a férfit.
-Többet így nem jöhetek. De fentről figyelni foglak. Kísérem utadat, és örökre veled maradok, benne a tudatodban.
A csillag-lány eltűnt. A férfi felnézett az égre. Szeme sarkából letörölte a kibuggyanó könnycseppeket. És tudta: a csillag-lánynál ott maradt a lelke. Halálosan megszerette...

A csillag és a férfi

Élt egyszer egy férfi egy távoli országban. A férfi magányos volt. És szomorú. Elvesztette a feleségét és a gyermekét. Egyedül élt. Élte a mindennapok szürke egyhangúságát. A napok nagy részét a munkája töltötte ki. Reggeltől, pontosabban hajnaltól késő estig dolgozott. Nem nagyon volt ideje semmire. Mire hazaért, már olyan fáradt volt, hogy maximum zenét hallgatott, amely el is altatta . És gondolkodott , állandóan. Túl sokat. Elmélkedett mindenen. Bonyolult lélek volt. És bezárkózott. Szép lassan falat húzott maga köré. Kialakította saját belső világát.
Történt egyik este, amint hazaérkezett a munkájából, meglátott az égen egy fényesen ragyogó csillagot. Ez a csillag sokkal fényesebben ragyogott, mint a többi. Fényével magára vonzotta a tekinteteteket, ahogyan most a férfiét is. A férfi megállt. Felnézett az égre, a csillagra.
Csak nézte, csak nézte. A többit már nem is látta, csak azt az egy csillagot. Teljesen ámulatba ejtette. Vonzotta, mint a mágnes.
Nem tudta, mi történik vele. Nem hallotta a külvilág zaját, nem látta a külvilág fényeit. Csak a csillagot. És akkor hallotta meg a hangot. A csillag szólt hozzá. A férfi azt hitte , megbolondult. A csillag nem beszélhet. De a hangot tisztán hallotta.
"Nehéz az életed. Folyamatos változásokon mész át, amelyeket fájó érzések kísérnek. De nem szabad feladnod! Hinned kell benne, és minden jóra fog fordulni. Megtalálod, amit keresel. De előtte még bőven van feladatod."
A kulcsszó: a kitartás, és a türelem.
A férfi nem tudott megszólalni. Csak ámult, és nézte a csillagot ledermedve. Olyan szép volt! És annyira fényesen ragyogott. Szinte magába itta a fényét. Energiával töltődött fel. A csillag hirtelen eltűnt. Hiába kereste, nem találta a többi között az égbolton. Hazament. Miután lefeküdt, azon rágódott, tényleg hallotta, vagy csak azt hallotta, amit szeretett volna. Tudta, hogy erősnek kell lennie. Tovább kell lépnie. De ez olyan nehéz! A felesége és a gyermeke képe még mindig benne élt.
Miért nem lehetnek vele? Miért kell egyedül lennie? Nincs senkije. Rossz így élni.
Ahogy így tépelődött magában, elaludt. Másnap este ismét kereste a csillagot. A csillag ott volt. És ragyogott. Csak neki. A fényét csak ő láthatta. Betöltötte egész testét. Átjárta minden sejtjét. Megtelt energiával. Így ment ez minden este, heteken át. A férfi annyira megszokta a csillag jelenlétét, hogy már nappal is csak rágondolt. Beleköltözött a tudatába. Ott volt minden egyes sejtjében, benne élt.
A csillag látta a változást, amelyen a férfi átment általa. Örült. Boldog volt, hogy segíthet neki. Mert Ő bizony megérdemli. Nem rossz ember, és már annyit szenvedett. Megjutalmazom a kitartásáért- gondolta a csillag. És meglepte. Női testet öltött. És a parkban várta a férfit. A férfi ment is hazafelé. Megállt a szokott helyén, és kereste a csillagot. Nem találta. Elszomorodott. Még a könnye is kicsordult, annyira fájt a hiánya. Valaki lágyan megérintette a vállát.
-Itt vagyok- szólalt meg a lány bársonyos hangján.
A férfi hátrafordult. Meglepődve nézett a lányra. Belenézett a lány sötét szemeibe és elmosolyodott. Most először.Határtalan boldogság öntötte el, és a szeretet. Olyan szeretet, amely nem emberfüggő, nem vár semmit a másiktól, csak spontán létezik. A feltétel nélküli szeretet.
A csillag-lány is boldog volt. Láthatta a férfi mosolyát. Most először. A szemek egymásba fonódtak, mélyen kutatva keresték a másik tükrében önmagukat. A férfi megérintette a lány kezét. A lány bőre bársonyos volt. A férfié forró. Nem kellettek szavak. Tudták, ez egy csoda, ami most velük történik. A férfi lágyan a másodperc pillanatnyi töredékéig megérintette a lány ajkát. Majd a lány elment. Mennie kellett. Ennyit kaptak az élettől...
Ez az esemény mindkettőjük számára felejthetetlen pillanat volt.

A vihar

Nem szeretem a vihart, de elfogadom. Nem félek tőle. Jön, és tovább vonul. Ha esőt hoz, akkor még egy kicsit örülök is neki. Bár magában az eső folyamata az én életemet nem befolyásolja. Annyi, hogy a veteményt nem kell meglocsolnom, de kibírom azt az egy órát. Vagyis nem függök az esőtől...A vihar viszont más fogalom, más természeti jelenség. Magába foglal valamit...valami feszültséget, erőt, amely ránk is vetítődik. Miután elvonul, lelkünk lenyugszik. Tegnap éjjel vihar volt. Én nem félek tőle. A villámlástól sem, hiszen ez az egyik kedvenc versem ,címe:Villám.
Előtte 1-2napja feszült voltam.. Ingerlékeny, egyből  felcsattantam, és nem nagyon tudtam magamban kontrollálni az érzést.. Próbáltam. Mély levegő, nyugalom. De nem nagyon ment.Éreztem, mindjárt szétrobbanok, kitör és szétesek. Nem bírtam vele. Hát..jó, egyeztem bele, feladom. Törj ki! Robbanjak szét! Csak haljak már meg! Nem bírom tovább.!
De mit nem bírok? Mi bajom van? Próbáltam magamba nézni. A gyerekeim jól vannak, dolgozunk, van ételünk, nyaraltunk, találkoztam rég nem látott szeretteimmel, 1-2 hét és kapható lesz a könyvem...Mi az ami ezt váltja ki belőlem? Nem tudtam rájönni. Bevonzottam a feszültséget. Kérdések, és könnyek..ritkán sírok. Nagyon ritkán. És már régen sírtam. Mi ez az elviselhetetlen feszültség bennem? Rosszul aludtam, és alig. Nappal fáradt voltam, és dolgozni kell-bőven.
Bevonzottam a vihart. Nem kell nekem! Én mosolyokat akarok! Szeretetet.
A vihar elvonult. Belőlem is. Megnyugodtam. A dolgok rendeződtek körülöttem. Valamit megint tanultam..
A vihar visszahozott nekem valakit. Aki egykor fontos volt, ez nem a megfelelőbb kifejezés erre, az itteni virtuál életemben. Sokat hülyéskedtünk, játszottunk, nevettünk vele. Egyetlen leírt szavamból tudta, milyen a hangulatom. Írtam is neki:Csalóóó. Ilyen nem létezik.
Rátaláltam. És újra itt van, mosolyt csal szomorú arcomra. Azt nem tudom, hogy meddig lesz itt, mert ő szereti hirtelen felindulásból  törölni magát. De amíg itt van- élvezem. Most harmadszorra találtunk egymásra. És ugye véletlenek nincsenek?

Hiány

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"
(Müller Péter)


Szerintem, meg igen. Lehetséges. Szerettük. Valahogyan...Ezt már írtam, hogy szeretni annyi féleképpen lehet. Talán még mindig szeretjük. Talán még ő is szeret. Valamilyen szinten. De a sors nem egymásnak szánt minket. Ezért van az, hogy nem egyezünk, és valamelyikünk kilép a kapcsolatból. Utunk itt véget ér..általa. Ekkor jön a felejtés. El akarjuk felejteni, nehéz, de el fogjuk felejteni, mert akarjuk. És a hangsúly itt az akarjuk szón van. Minden tőlünk függ a gondolatainktól.
Elfogadjuk, hogy elment. El kell fogadnunk. Az élet megy tovább. Mindig jönnek új lelkek. És egyszer talán megtaláljuk azt a személyt, lelket, akivel már nem válunk el egymástól. Akivel szemben már nincsenek elvárásaink. Elfogadjuk, befogadjuk, általa létezünk. Mert ő lelkünk másik fele, önmagunk tükörképe. Nem kell újra találkoznunk vele, hogy elfelejtsük, akit szeretünk, szerettünk. Mert a megragasztott , egyszer már eltört tárgyak sem lesznek tökéletesek. Vagyis: mindig lépj tovább, és ne nézz hátra. Csak a MOST-ban élj, az örök jelenben!
/Pirathes/

Valaki elment...

Valaki elment. Búcsú és köszönés nélkül. Azt írta :"kedden jövök, addig ne is keress", és ment, csak ki tudja hova.
Nem mondom, hogy fájt, csak meglepődtem. Már megszoktam az itteni mozgást. Törlöm magam, lépek, visszajövök más néven, nem kereslek, majd rám találsz, aztán félév után csak megkeresnek. Miért? Nem tudom. De nem is rágódok ezen, majd megjön rá a válasz magától.
Igen, kicsit hiányzik. Bár ő nem éppen a szava-tartásáról volt híres. Meg egyszer már eljátszotta ezt- nálam. Bizonyára másoknál is. Majd visszajön. Vagy inkább itt van, másik néhány profillal. Új zsákmányokat keresve. Vadászik. Miért? Mert valami hiányzik neki. És itt könnyebb, mint a való életben. Humor, kis lelkizés, kevés erotikus nyomulás, és mindegy hogy néz ki az illető a nő dől, dőlt eddig. Én nem dőlök. Miért tenném? Ha arra lenne szükségem nem itt tenném. Kint a valós életben. Látom a másikat, hallom a hangját, érzékelem..igaz a lelkét nem. De éppen ezért a lelket keresem. Az sem biztos, hogy amit itt megvillant magából az életben is olyan. Úgyhogy én itt csak beszélgetek, beszélgetnék. De a férfiaknak nem ez kell. Előbb-utóbb jön, hogy én férfi vagyok. És, mi van olyankor? Tedd félre a férfi énedet, nyomd el a vágyaidat, és mutasd magadból az embert. Nos, eddig ez senkinek nem sikerült Inkább lépnek. Nem baj...Mára megtanultam az ilyen eseteket fájdalom nélkül elfogadni. Elengedem. Azt nem mondom, hogy nem érzek egy aprócska hiányt, de az elmúlik. És jön helyette más. Új lélek.Az már más téma, hogy ők is meddig maradnak.
Valaki elment aki kedves volt nekem, valaki visszajött aki valamikor szintén kedves volt nekem. Örök körforgás. A sors rendezi a darabot. A szereplők, mi vagyunk. És vele szemben, tehetetlenek vagyunk. Bánat, elmúlás..öröm, újjászületés:DDD. Ellentétek, vagy egyensúly? Nem tudom, de elfogadom.

Találkozások

Sokféle találkozás létezik. Vannak rövidebb-hosszabb lefolyású találkozások. Vannak előre megszervezettek, és spontán, véletlen létrejött találkozások.
Nos, egyes találkozások mély benyomást tesznek ránk, és talán örökre megmaradnak életünkben. De vannak olyanok, amelyek megvalósulnak, jól érezzük magunkat általuk, mosolyt csalnak az arcunkra, majd néhány nap után már elfelejtjük őket.
Vagyis: a találkozások mindenképpen hatást gyakorolnak ránk, és ez a hatás nem mindig pozitív töltetű. Itt kitérnék egy igen kellemetlen találkozásra, amely negatív értelemben mély nyomot hagyott bennem.
Nem vagyok fővárosi lány. Ahol én élek, ott is előfordulnak, kéregetőzések, kukázások, utcai zenészek, akik pénzt várnak a dobozukba. Nagyon ritkán fordul elő, mikor egy fogyatékos, vagy rák beteg ember, gyermek képét előre tolva kéreget valaki. Nos, az ilyeneknek szoktam valamennyi pénzösszeget adni, bár ez sem biztos, hogy a rászoruló illetőhöz fog eljutni.
De ami a napokban történt, az számomra felháborító volt, sértette érzékeny lelkemet. Valakire vártam, egy elég híres fővárosi téren . Amíg vártam, erőszakos és nem éppen fogyatékos/testi akaár szellemi-nek/ tűnő illetők jöttek oda hozzám pénzért. Szinte két percenként, zaklatva és nem hagyva nyugodtan várakozni. Én ezen a megnyilvánuláson felháborodtam, miért nem hagynak nyugodtan nézelődni, gondolkodni, ellenni a saját magánszférámban? Hol vannak ilyenkor a rendőrök?
Ha tovább sétáltam, jöttek utánam, nem akarták megérteni, hogy nem adok, ugyanis a kéregetők fele, 1,5 óra alatt voltak 20-an, inkább csalóknak tűntek. Ez az egyik legkellemetlenebb élményem volt. Rövid idejű negatív lefolyású találkozás.
De vannak olyan találkozások, ahol jól érezzük magunkat, jókat beszélgetünk, sokat mosolygunk. Az ilyenek feldobják a napomat, és mosolyt csalnak az arcomra. Hogy meddig emlékszek ezekre? Nem tudom. Talán amíg nem kapok egy erősebb, tartósabb impulzust, amely kiszorítja a régebbi benyomást.
Kellenek az emlékek? Néha jó dolog emlékezni, bár az elmúlt ami volt, túl jutottunk a változáson, az emlék megváltozott , átalakult.

A búcsú

Utálom ezt a szót! A búcsú valami végét jelenti. Búcsú a nyártól...ez az első, na, jó második gondolat, amely bevillant, ahogy hazaértem kis kirándulásomból. A nyártól még szerencsére nem kell búcsúzni, a nyári szünettől viszont igen. Jó egy hét, és kezdődik az iskola. Kevés gyermek az, aki várja. Az én gyermekeim, nem.
De most nem erről akarok írni, hanem a búcsúzásról. Mint említettem, akkor búcsúzunk, ha valaminek vége van. Vége lett a "nyaralásunknak" és persze még annyi más dolognak is, vele egyidőben.
Valaki azt ígérte nekem: kedden jövök. Én keddtől nem voltam. De ő nem jött. Soha többet. El sem búcsúzott, és törölte magát. Bevallom, fájt. Furcsán érintett. De annyit mondok, ha hisz a hot-dogos kavarásoknak össze-vissza mások által írkált leveleknek, akkor tegye:-((
Visszatérek a pihenésre. Jó volt ezt a néhány napot az ismerőseim körében tölteni. Otthon hagytam kötelezettségeim egy részét, a gondokat, a számlákat, és egy kicsit szabad voltam. Kicsit beleshettem a nagyvárosi ember rohanó-mert én azt a részt láttam- életébe.
Nem tudom, melyik jobb. Nekem élni elég nyugodt körülmények között, bár mindig keresve valamit, vagy azt az életet élni, hogy a napból 3-4 óra azzal teljen el, hogy utazva eljussak a célomhoz.
Szerintem, az előző. Mindig alkalmazkodni a BKV-járataihoz, rohanva, hogy el ne késsünk innen vagy onnan. Családom egyik fele otthon maradt. Mit mondjak? Két napig még elvoltunk, de a harmadik napon sűrűsödtek a telefonok, mikor jössz haza, jó lenne ha már jönnél..stb. De a másik rész meg könyörgött, hogy ne már, maradj, ritkán látjuk egymást. Hát...nehéz volt. De mérlegelni kell, mi a fontosabb. Egyértelmű., hogy a családom. De bevallom, találtam ott valakit, akibe beleszerettem. Aki minden reggel , ha felébredt, az ő nyelvén dalolászott, a reggelijét várva beült hozzánk, és várta, hogy foglalkozzak, foglalkozzunk vele. Ő bizony megszeretett az első pillanatban. Ha nem látott, ha nem hallotta a hangom keresett. És nézett. Annyira vádlón és fájdalmasan tudott nézni. Ha nem volt a karjaimban vagy nem figyeltem rá, sírt. Kövér, fájdalmas könnyekkel, amely a szívemig hatolt. És ami fáj: hogy a nagy pakolásban elfelejtettem tőle elköszönni. Mit érezhetett az az aprócska lélek, aki megszokta néhány napig a mosolyomat,a törődésemet, az énekemet? És még el sem köszöntem tőle! Ezért szégyenlem magam:-(((
Megkérdezték tőlem: ha valami történne velük, felnevelném? Igen! Mert az a tekintet a szívemig hatolt...az a tekintet belémvésődött.:önmagamat láttam benne. A kislányt...aki félve, de annyi bizalommal, annyi törődés és szeretet utáni vággyal néz a nagyvilágba.
Nos, ott hagytam nála szívem egy darabját...Ő az imádatom tárgya, a tündéri kishölgy....

Kell nekem

Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek.

Boldogság

"Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig."

Guy de Maupassant..

Nem is tudom, ki kérdezte ezt tőlem nem is olyan régen: Szerettél -e már Mary, úgy hogy beleremegtél?:DD

Kísértés

"Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt."

Márai Sándor

Szeretni, szenvedni

"Szeretni annyi, mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól."

Na, ez érdekes. A lényeg az, akár szeretünk, akár nem, mindenképpen szenvedünk. Nem biztos. A szeretet nem szenvedés. A vágy igen, ha nem teljeül be. De ezért kell a harc, hogy elérjük a vágyainkat, küzdjünk az álmainkért, és akkor már nem szenvedünk. A boldogság nem szenvedés. A boldogság egy csodálatos állapot, amely belőlünk fakad:-))

A szenvedély

"Szenvedély - mindannyiunkban megbújik. Alszik. Vár... és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar. Kinyitja száját és üvölt, beszél hozzánk. Irányít. A szenvedély uralkodik rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk. Mi más lehetőségünk lenne? A szenvedélyből merítünk legjobb pillanatainkban: a szerelem örömében, az utálat tisztaságában és a fájdalom extázisában... Néha elviselhetetlenül fáj. Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk, de akkor üresek lennénk. Üres szobák: lefüggönyözve, nyirkosan. Szenvedély nélkül - igazán holtak lennénk."

Egy ember

"Adj, Istenem, egy embert, legalább egyetlenegy embert, akinél nem kényszerülök önvédelemre!Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni.Akit beengedek magamba:
"Ilyen vagyok, igen, minden jóval, rosszal, vacakságommal, gyengeségemmel, minden zavaros gondolatommal, hazugságommal, félelmemmel, hitványságommal, zűrömmel és bűnömmel együtt!"
Adj egyetlen embert, aki valóban szeret!"

Müller Péter

Ki nem mondott szavak

"Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól űzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve."

Harcolj!

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfor

dult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLTEM!!!! És még most is ÉLEK! !!Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ!!!! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon".

Átverés

Franco Marco tollából:
Férfitársaim! A nők hűtlenségének oka ti vagytok. Ritkábban a tévelyegni vágyó nő maga. De sokkal inkább ti. Mert megszerezni az asszonyt van tudásotok. Megtartani nincs. Ahhoz már kevés az ész, a lélek, a tehetség. Meg az akarat. Az hiányzik leginkább. Mert azt hiszitek balga módon, ha már Isten megteremtette a nőt, és mellétek helyezte háztartásbelinek, ott is marad örökké. Ne higgyétek, nem marad. Mert azt gondoljátok, ha odacsaptok az asztalra - pénzt, öklöt, lehetőséget -, akkor a nő párás szemmel néz fel rátok, s hálálkodik, míg csak él. Ne gondoljátok, nem néz. És nem hálálkodik. Mert biztosak vagytok mindabban, amit tesztek, ettől önelégültté lesztek, megcsaltok, de csalatkozni nem bírtok. A vége ennek nem kérdéses. Impulzusvadászat kezdődik, ráadásul intenzíven. Mert a nők rosszul tűrik az elhanyagolást. Rohadt kevés nekik a pénz, a jó- vagy a rosszmód, amiben élnek, a biztos családi háttér, a főzés, takarítás és mosás lehetősége, nem várják remegve az áttévézett estéket vagy a korán kelést a nyafogó gyerekkel. Végzik, teszik, csinálják, mert kell. Más nincs. Ezzel ellentétben minden porcikájuk vágyik a lélekre, a testre, a szellemre. A szép szóra, a sikító szexre, a bor mellett átbeszélt éjszakára. Érthető végül is tán. Nincs más hátra, férfiak: adjátok meg a nőknek, amire vágynak. Mert különben nézhettek ki a fejetekből bambán, mikor rájöttök, hogy bár az asszony otthon mosolyogva vacsorával titeket vár, a lopott óráiban már rég más ágyára és vágyára jár. Rendületlen szeretettel."

Egyszerű nő

Egyszerű Nő vagyok...Valakinek szép, valakinek csúnya, valakinek kedves, valakinek mogorva. Olykor csendes vagyok, máskor mindenkit túlkiabálok. Valakinek nyitott vagyok, valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak, néha naivnak, érettnek, bölcsnek vagy gyerekesnek. Jelenthetek bármit az életedben, mégis ugyanaz maradok: egy Nő, aki Él, Remél, olykor Fél, de még mindig Hisz és Álmodik!!!

Menedékház

A címet nem véletlen/vagy talán mégis/ adtam a blogomnak.
Reggel , miután kikísértem férjemet a hajnali órákban, nem tudtam visszaaludni.Későn feküdtem, keveset aludtam, de jól.Úgy látszik igaz a mondás, ahhoz, hogy a szellem frissességét elérjük, elég 4-5 óra alvás.
Én szeretek aludni. Ha tehetném 9-10 órákat is aludnék. Nem jó- mondják a bölcsek, átaludjuk a fél életünket.
Lehet igazuk van, mint annyi más dologban.
Már jó néhány napja beköszöntött az életembe a "vihar". Én nem akartam, nem kerestem, és szerintem nem én idéztem elő.Az érdekes az, hogy nem csak a virtuál, hanem a valós életembe is, ahová nem szokott. És most elég sokáig időzött nálam, egy hét, tíz nap, nem tudom pontosan. Csak jött, beleférkőzött a tudatomba, és bennem tombolt.
Nem tudtam mit kezdeni vele. Itt lüktetett bennem, magamban, és ki akart törni. Ki is tört.Fogalmam sincs miért, de a miért, már rég nem érdekel. Nem tudtam legyőzni. Nem tudtam írni. Nem tudtam mélyen magamba nézni.Próbáltam, harcoltam, de kemény csata volt.Még a szeretteim, jó ismerőseim ellen is irányult/Jean most nem Rád gondolok, mert Te megérdemelted, amit kaptál tőlem/.
Először a virtuál életembe tört be.Pici, apró jelentéktelen dolgokon besértődtem, vitáztam, felhúztam az orrom. Ezeket nem én okoztam, csak így reagáltam rá.
Túl érzékeny vagyok, erről nem tehetek.
Persze, akiknek itt fontos vagyok, voltam, megkerestek bocsánatot kérve, néhány nap alatt rendeződtek a dolgok.
Visszaköltözött a szeretet,a megértés , a barátság. A magánéletem már keményebb dió volt. Itt nem szoktam viharos lenni. Kiegyensúlyozott a házasságom, és jól működik évek óta.
A vihar könnyeket hozott, szomorúságot, fájdalmat.
De győztem. Nehezen,de most is győztem.Minden győzelmem után nem öröm, hanem csendes belenyugvás vesz erőt rajtam.
Szóval..a vihar elvonult, újra süt a nap!
De nem erről akarok írni..a menedékházról.
Lassan vége a nyárnak. Pedig én úgy szeretem! Annyira várom, hogy végre beköszöntsön. Minden évben. Igyekszek kiélvezni minden percét. A meleg napsugarakat, a fényt, a strandolást, a színeket, a mosolyokat, a nyüzsgést. Eszembe jutott a nyaralás. Emlékek...Nem élek a múltban, de emlékeim azért vannak. Ha lehunyom a  szemem, előjönnek. Nem tudatosan. Bevillan egy gondolat, egy téma, és a hozzá kapcsolódó emlékek jönnek elő. Most a menedékház képe, emléke villant be. Piciny kis faházikó, esetleg kőből épített, az út szélén vagy az erdő közepén.
A zöld övezetben.Ahová az ember csak annyira tört be, hogy megalkossa ezeket a piciny házakat a szükség miatt.
Elképzeltem. Két ember, aki szereti egymást, nem megkívánja, mert az teljesen más érzés. Szereti egymást! Két ember,akik ismerik egymás gondolatait, befejezik egymás gondolatát, akiknek a lelkük egyszerre rezdül és a két szív egyszerre dobban. Bemennek ide a menedékházba. A férfi tüzet rak a kandallóba, meleget, fényt, szeretetet idéz elő. Megisznak egy pohár italt, és szavak nélkül egymásba mélyedő tekintettel szeretik egymást. Kislánykoromban annyi ilyen menedékházat láttam Erdélybe menet. Meg is kérdeztem édesapámat:-Ezek a házak mire valók a félelmetes erdő közepén?
-Hogy megóvják az erdőt járó embereket, a vadászokat az időjárás elemeitől, eső, hó, vihar, villámlás. A nevében is benne van, menedékház. Hogy menedéket nyújtson.
Elfogadtam a választ, és nem foglalkoztam vele többet.
Annyiszor olvasom itt más emberek blogjaiban: Miért vagyok itt? Mit keresek itt? Nem jó nekem ez a világ!
Mármint a HD világa. Akkor miért vagy itt? Töröld magad, és felejtsd el! De ez persze drasztikus, és egy kicsit végleges megoldás. Vagyis: Nem megoldás, csak azt hisszük. Azok az emberek, akik így tépelődnek, valószínű, hogy valaki, valakik miatt éreznek így.
Valaki miatt, akivel talán több alakult ki, mint egy egyszerű baráti kötődés. Lelki kötődés, lelki szerelem? És az bizony, ha nincs találkozás, fáj.
Kevés személy az, aki itt ilyen esetben bevállalja a találkozást. Hiszen akik ennyire el kezdenek itt kötődni a másikhoz, kialakult, jól működő, megszokott társas kapcsolattal rendelkeznek. Ha nincs találkozás,akkor előbb-utóbb véget ér a lelki románc. A férfi többet akar...Ha van találkozás, akkor utána mi van? Esetleg egy érzéki szeretkezés lelki összecsendüléssel kiegészítve. De ez is meddig? Mert nem hinném, hogy bármelyik fél elhagyná a 15-20éves párkapcsolatát, egy 3-4 hónapnyi lelki ismeretség miatt.
Ennyi idő alatt mindkét félnek vannak gyermekei, kialakult életszínvonala, és bizony egy lelki tökéletes összerezdülés miatt szerintem nincs olyan ember, aki ezt felrúgná.
Szóval..akkor miért is vagyunk itt ezen a netes portálon?
Korábban én is kijelentettem nem keresek senkit. Csak itt vagyok, elvagyok, lézengek, írogatok. Ez igaz is. Tudatosan nem keresek. De tudat alatt igen. Azt keresem, ami a valós életemből hiányzik:még több figyelem,szép szavak, kommunikáció, törődés.
De hát törődnek veled!- tiltakozik a belső hang,szeretnek! A gyerekeid, a férjed figyelnek rád, beszélnek veled. Mit akarsz még? Hát ez az! Mit akarok még?
Ha két ember lelke itt egymásra talál, mert itt ugye csak azt tud a gondolatok útján, ha már annyira ráhangolódunk a másikra, hogy együtt rezgünk vele, befejezzük a másik gondolatait, a történeteit, a megkezdett verseit, ilyenkor repülünk. Szárnyalunk gondolati síkon. Elfogadjuk, befogadjuk a másikat anélkül, hogy ismernénk.
Ilyenkor? Két új profil. Akik így éreznek létre hozzák saját kis profiljukat, amelyek színben, gondolatokban, zenében teljesen összhangban vannak a másikkal. Fal levéve, és belső levelek. Felrakva  a közösen írt versek, történetek. Milyen szép is ez! Két ember külön kis szigete, belső világa. Akik a valós életben nem lehetnek együtt, hát együtt vannak itt! De kérdem én? Mi ez? Illúzió, valami plusz töltet, vagy a lelkek szárnyalása?
Szép érzés. Szép dolog. De meddig?
Elmúlik, mint minden az életben...

Már nem bízom benned...

Délelőtt valaki a blogjánál ezt a kijelentést tette a hozzászólásomra.
Bevallom, meglepett. Nem értettem, miért, hiszen én nem bántottam. Sőt! felnéztem rá. Bár nem csodáltam, mert az idők folyamán megláttam a hibáit, megértettem, hogy ő sem tudja kontrollálni az adott helyzetekben magát, ahol bizony kellene. Pláne neki, aki bölcsnek vallja magát.
Nos...ezek bizonyítják, hogy ő sem tökéletes, ahogy egyetlen ember sem. Olykor hibázik, meginog, megbánt embereket a szavaival a viselkedésével. Akkor kérdem én, milyen jogon ítélkezik ő felettem?
"Nem változtál semmit, csak feleslegesen töltöd az idődet, nem jó irányba haladsz, így meghal a lelked. "Kérdem én, az övé jó irány,? Elhalmozzák ajándékokkal, és arra sem méltatja az illetőt, hogy megköszönje. Írnak neki a falára, belsőket, blog-kommenteket, és még válaszra sem méltatja azokat. Nem tudom, de ez számomra elfogadhatatlan viselkedés.
Ha azok a marhák veszik a fáradságot, és ránéznek, figyelnek rá, olvassák, akkor annyi a minimum, hogy válaszolunk neki- nálam. De, itt jön az, hogy minden ember más és más, fogadjuk el amilyen. Na, persze. De ez a megnyilvánulás részéről bunkóság. Aztán csodálkozik, hogy eltűnnek a profiljáról, akik naponta látogatták. Ne csodálkozz: amit Te adsz másoknak, azt kapod vissza! Úgy látom, ő is visszakapja szép sorban, amit ad. Szeretet, befogadás? Tényleg? Akkor Te miért ítélsz? Jézus tanítása:"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
Ne csodálkozz, hogy ítéllek, hiszen Te is azt tetted, visszakapod, amit adtál. Miért fogadnám el? Semmivel nem vagyok kevesebb, mint Te!
De az fájt, hogy nem bízom benned- jelentetted ki. Nos, ha nem hát, nem. Nem keresem, hogy miért. A Te döntésed, akkor ne bízz. De hol van itt az általad annyira hirdetett elfogadás?
Fogadj el ilyennek...
Nem bízol..mert megvédem magam? Nem hagyom, hogy a kis csodálóid kikezdjenek? Éljenek meg annyi rosszat amennyit én, és utána majd leülök velük beszélgetni. Úgyhogy Jean az elfogadás részedről megbukott. Csak a hibáimat látod. Az meg Neked is van bőven.
Fájt a kijelentésed. Azt tanácsoltad, nézzek magamba. Megtettem. Mit érdekel engem a Te kijelentésed, a negatív hozzámállásod? Hiszen itt Te is csak egy Fantom vagy, aki a valós életemben nem szerepel!!

Angyal

Angyal

Érints meg egy másik világon át,
Szólíts engem egy másik lelken át.
Repüljünk ketten az éjszakában,
Egy újabb tiszta lélek gyászában.
A gyermek újra felsír álmában,
Nagy fájdalom gyenge kis hangjában.
Vigyél haza ebből a lidércből,
Vagy ölj meg engem szép szerelemből.
Bukásomat neked köszönhetem,
Édes szerelmed tovább ég bennem.
Innen egyedül kell tovább mennem,
Ennyit ma magamért meg kell tennem.
Megsebeztél és örökké vérzek,
Gyűlölet csak amit most én érzek.
Egy angyal vállán sírom ki magam,
Érzem már, hogy elmúlt hosszú nyaram.
A tél közelít méla bújával,
Egy szirén hívogat szép dalával.
Megyek hozzád hét tenger leánya,
Vigyél az örökkévalóságba.
Az angyali szárnyak porrá égtek,
A Fentiek már mindent megtettek.
Tiszta lelkem elsüllyed a mélybe,
Helyemre egy újabb angyal lép be.

Villám

Villám

Könny hull, csapdossa testem.
Ott remegek a rengetegben.
Préseli szívem a kín.
Tapossa világ gyökerein.
Ez a dimenzió nem nekem való.
Préda testem szétmarcangolható.
Jöjjetek vén halálmadarak.
Marjátok ki egész lényem.
Látjátok, eleséggé értem.
Nincsenek itt évtizedek.
Csak én vagyok. Élvezzetek.
Én adom a létetek.
Előbb-utóbb meglelitek.
Ha kiapadt utolsó cseppem.
Hagyjatok itt élettelen.
A fa tövében úgy kérem.
Villámcsapás vigyen át engem.

A szakadék szélén

A szakadék szélén

Boldog órák, boldog percek, gyertek,
Adjatok kihűlt lelkemnek értelmet.
Adjatok erőt, s végtelen kitartást,
Legalább tőletek kapjak vigasztalást.

Nem kérek mást, csak azt mi kapható,
Egy érintés, egy kedves bűvös szó.
Csak azt, mit minden ember kíván,
A szerelem roskadozó hídján.

Ennyi kellene, hogy át tudjak jutni,
A másik partra, futni, csak futni…
De nincs se erőm, se támaszom,
Se ki elkísérne és segítene utamon.

Ha volna, ó ha volna valaki,
Akit átölelve újra tudnám érezni,
Azt, mire szívem, lelkem éhes,
Szeretve lenni, s szeretni képes.

De tudom, hogy rám nem várnak,
Sem szerelmes percek, sem vidámak.
Nem vár rám, kire lelkem éhezik,
Hisz Ő talán már nem is létezik…

Elveszett, mint ahogy elvesztek a remények,
Mint a boldogságra tett ígéret,
És elvesztek a vágyak, az álmok, minden,
Mint ahogy elvesztem én is a végtelenben.

Könnycsepp

Könnycsepp...

Némán nézek ki az ablakon,
míg egy könnycsepp legördül az arcomon.
Nézem-nézem a tájat, de szívemet elönti a bánat.
A táncoló fények fergetegében
egy párocska sétál kéz a kézben.
A fiú átöleli a lányt boldogan,
majd összeforrnak egy szerelmes csókban.
A szívem utoljára dobbant egy nagyot,
ezzel jelezve, hogy a lelkem távozott.
Távozott abban a pillanatban,
amikor a szívem megszakadt a nagy bánatban.
A fiú a lányt ismét kézen fogta,
majd eltűntek a távolba.
Sokáig néztem még a tájat,
de már nem éreztem többé fájdalmat.
Nem tudtam sírni, se nevetni
csak magamba roskadva lélegezni.
Lehunytam a két szemem és ezt suttogtam csendesen:
"Merre lehet a kedvesem..."

Egy vad éjjel

Egy vad éjjel

Süvítő szélben elindulok feléd,
Én, a kis lányka, keresi szerelmét.
Könnyeim áztatják arcomat,
De nem adom fel a harcomat!
Esik a hó,
De az emléked vadító.
Ezért megyek tovább utánad,
Rovom a kietlen utcákat.
Nem látlak sehol sem,
Mégis érzem érintésed.
Ezen a vad éjjelen csak utánad kóborlok,
Nem szeretsz már engem, arra gondolok.
Sírok, mint egy kisgyerek,
Mert nem hiányzom már neked.
Másnak ígértél hűséget,
Örök bizalmat, s szerelmet.
Azt hittem, a szerelmünk örökké tart,
Nem csak egy buta, értelmetlen kaland.
Ezen a vad éjjelen csak utánad kóborlok,
Nem szeretlek már téged, ez a szomorú dolog!

Nőrablás

Marie elvált, harmincas éveiben járó nő volt egy tíz éves kislánnyal az oldalán.
Mivel gyermektartást nem nagyon kapott a lányka  apjától, így keményen küzdött, hogy lányának megadhasson mindent. A kislány szép volt, okos, bájos, olyan kis mindentudó.
Marie majdnem egész évben gyűjtötte pénzét, hogy elmehessenek nyáron néhány napra pihenni. Na, akkor merre?
Menjünk a fővárosba! Annyi szép épület, park, szobrok, múzeum, vidámpark, állatkert található ott, hogy a kislány bizonyára élvezni fogja. Együtt még nem jártak ilyen helyeken. Csak ketten! De jó lesz!  Marie gondolatban már csomagolt.
Jónéhányszor átgondolta, mit vigyenek magukkal, mit nézzenek majd meg.
Már alig várta az indulás időpontját. A kislánya, Eva is lázban volt.
-Anya, hol alszunk majd?
-Még nem tudom. Talán egy szállóban, esetleg rokonoknál, lakik a fővárosban egy-két ismerős is. Megoldjuk. Holnap kiválaszthatod, amiket hozni szeretnél: ruhákat, telefont, kártyát, fényképezőt, kedvenc plüss állatot...stb.
Eva bólintott.
-Rendben, Anya.
Este a kislány szorosan hozzábújt. Valami láthatatlan kötelék kötötte össze őket.
A gyermek a része volt, belőle egy darab. Az élete értelme. Eljött a reggel.
Szinte egész nap csomagoltak, pakolgattak. Busszal megyünk, az kényelmesebb. Zavartalan utazás, nincs átszállás- döntötte el Marie. És úgyis volt. Kézen fogta gyermekét, húzta a bőröndjét, a kislány is vitte saját táskáját.
A busz hajnalban indult. Felszálltak rá, és a fővárosig csak néhány helyen álltak meg. Nem volt annyira meleg sem, kényelmesen utaztak.
Megérkeztek a végállomásra. Marie végigsimította a kislány buksiját.
-Csüccs le Szívem, mindjárt telefonálok a nagybácsinak. A kislány leült. Marie elővette a telefonját. Beütötte a számot, de beszélni már nem bírt. Hátulról két erős kar ölelte át, szájához chloroform-os zsebkendőt tartva. Majd elvonszolták egy autóba.
A kislány ott ült a padon. A döbbenettől szólni sem tudott.
Most mi lesz? Hova vitték az anyámat? Nyugalom, keresek egy rendőrt.
Marie egy félhomályos szobában tért magához. Kezei összekötve, szája betömve.
-Hol vagyok?- ötlött az agyába. És hol van a lányom?
Ekkor megpillantotta a férfit. Ott állt előtte. Vékony volt, szőke, nem túl magas, zöld szemei őt nézték. Mélyrehatóan. A férfi olvasott a gondolataiban.

Erosz III.

Erosz Camoille-t gyengéden szerette, a felhőktől még feljebb repítette.
Tekintetük mélyen egymásba mélyedt, így még áthatóbb, gyengédebb volt az élvezet.
Camoille nem tudott magáról, csak hagyta, hogy a férfi megfossza őt a vágytól. Kéjesen nyújtózott miután mindezt megkapta, s majd elolvadt a Szerelem-Isten karjaiban.
Mily csodás világ! Ti mind itt laktok? Ámuló szemével csodálta az égszínkék álom-világot.
-Mondd Camoille Te mit érzel? Akarsz engem , s akarod mindezt?
A lány arcán átsuhant egy árnyék, tekintete elsötétült, kicsit megremegett, mintha fázna. Akkor döbbent rá, hogy kivel is szeretkezett. Na, nem! A férfi álmában megint győzedelmeskedett.
Ez mind csak álom, nyugtatta magát, felébredek, s Erosznak nyoma sem lesz már! Örökre eltűnik a szerelem-isten képe, s én újra figyelhetek a valóság szépségére.
A férfi a nő állát gyengéden felemelte, s ajkával a lány ajkát kereste.
-Nem álmodsz drága, most a valóság vagyok, megmutattam mindezt, akarod? Ismeretlen emberi érzelmek uralkodnak felettem, melyek erősebbek, mint a bennem lévő szellem. Ti szerelemnek hívjátok, bevallom, nem rossz, de bizony fájdalmat, vágyat és sóvárgást okoz.
Ha akarod örökre itt élhetsz velem, nőmmé teszlek, és nem öltök több férfitestet. Ez, amelyben most látsz, megfelel Neked? Ha akarod így hagyom, s örökre a tied leszek.
Camoille csak hallgatott, miközben az imádott-gyűlölt férfit nézte. Imádta, mert szerette, gyűlölte, mert a férfi uralkodott felette.
Most mit tegyek? Hogy döntsek én gyarló ember? Egy Istennel szemben vagyok én csak egy jelentéktelen ember. Szeret, most mondja ezt. De mi van, ha holnap már más nők után epedez?
Mitévő legyek, én is szeretem. Vállaljam az öröm mellett a fájdalmat is, amellyel megsebez? Ő egy Isten, ki a szerelemnek él, nem hinném, hogy egyetlen nővel beérné. Kockáztassak? Adjam neki gyarló életem, néhány mámorító önfeledt pillanatért?
Ám legyen! Kockáztatok. Erosz szerelmem ha akarod , veled maradok.

Birtoklás

Csak addig, amíg birtokoljuk. Addig, amíg balga módon, úgy gondoljuk a miénk.
A csodákat, talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon.
Akinek meg kellett küzdeni minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért.
Aki nélkülöz, jobb emberré válik. Birtokába jut a Tudásnak...
a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül - csak a szeretet tüzét kell őrizni,
mert ha az egykor odaajándékozott szeretet elvész, mindenünk odalesz...
S csak a SZERETET MENTHETI MEG"



Birtoklás. Már régebben is foglalkoztatott a szó jelentése. Tudom magamról, hogy kicsit birtokló vagyok. Vagy nem is kicsit? Próbálok változtatni rajta, de nehéz. Elgondolkoztam rajta, vajon a férjemet birtoklom, és ezért birtokol ő is engem? Mert ugye azt kapom vissza amit adok- szól a mondás. Tudatomon kívül birtokolok, és ezért birtokolnak engem is, amiért lázadok?
A gyerekeimet birtoklom? Nem tudom. Nehezen engedem el magam mellől őket.
Az tény, hogy aki közel áll hozzám, elvárom, hogy szinte csak velem törődjön, csak rám figyeljen. Talán mert én is ezt adom..

Találkozás

‎" Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez.Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra." 

Hát...akkor a mi találkozásunk egy tökéletes rendszer. Megértünk a találkozásra. Ha ezt így elrendezte a sors, akkor azt is meg fogja oldani, hogy hogyan. Kitartó vagy, csak kár, hogy játszol...

Kaptam

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz,
hogy szerethesselek
Téged."

Csodák

,,Állandó csodák között élek. Milyen vak vagyok néha, hogy nem látom ezt, nem érzékelem! Csodák, minden pillanatban, az összefüggések csodái, az ismétlődés csodái, a rendezés csodái... tárgyak, emberek, helyzetek oly csodálatosan tartoznak hozzám, s néha én magam oly csodás rend és rendszer szerint tartozom mindenhez! Csoda, minden csoda.
De van egy pillanat, a csodán belül, ahol - így tetszik - Isten egyedül hagy, reám bízza, hogy döntsek. Ez az én felelősségem pillanata. Ez a felelősség tölti meg tragikus értelemmel az emberi életet."

A Nő

A nő a gyötrelem és a szenvedés forrása, ugyanakkor az örömé és a szépségé is. Ebből következik, hogy aki megtalálja hozzá a kulcsot, sohasem tudja, mit nyit ki, a pokol vagy a mennyország kapuját....



Már nem tudom, hogy az én kulcsom hova vezet.
Valaki azt mondta rám régebben édes angyal-ördög.Nos, nem tudom, hogy ördög vagyok-e, vagy angyal. Akik szeretnek , azok számára nyilván angyal vagyok, akik meg nem értenek meg, nem kedvelnek, számukra nyilván ördög.
Én jónak hittem magam. Másnak, mint az átlag ember.A környezetemben is többnyire jó emberek élnek. De ki dönti el, hogy ki a rossz, és ki a jó? Ez is relatív, mint annyi minden más az életben. De, szerintem mi saját magunk döntjük el, hogy jó embernek érzem-e magam, jó-e az amit csinálok, vagy éppen rossz.
Én szeretek ilyen lenni. Bár olykor akaratomon kívül megbántok embereket, őket sajnálom, de senki kedvéért nem akarok megváltozni. Ilyen vagyok, fogadjanak el így.
Szerencsésnek érzem magam. Mert kedves vagyok, mosolygós, kommunikatív. És ez sokat számít az érvényesülésben.
Vagyis, én tényleg egy ördög-angyal vagyok. Hogy édes-e? Azt mindenki maga dönti el...

Vásárlás

Tegnap egész délután vásároltunk a gyerekeimmel. Írtam, hogy most van nálam az ajándékozások hete, úgy érzem , hogy adnom kell. Bent dübörög egy hang, adj, ajándékozz. Így is teszek. És tegnap el kezdtem levadászni az ajándékokat.
Ez cirka 4óránkba került, butikokból butikokba jártunk, mire meg lett minden.
Közben pizzáztunk a gyerekekkel, mert ők odáig vannak érte. Jó volt a nyüzsgés.
Színek, emberek, mosolyok. Néha kell.
A New Yorker-ben meglepő eset történt velem. A gyermekeim imádnak ott válogatni, vásárolni, nézelődni, így ott kezdtünk.
Minden szinte, sárga, narancs, és a kék árnyalataiból tevődött össze. Így látva szép ez a párosítás, nem tudom, magamon hogy mutatna. Kék meg citrom még hagyján, de naranccsal együtt? Majd meglátjuk. Akkor vegyünk mi is ilyen színű cuccokat. Volt egy idő, amikor nem hordtam kéket. Nem szerettem annyira a színt, hogy viselni tudjam magamon. Most meg nem bírok ellenállni a kéknek ennek az árnyalatának. Pontosan nem tudom mi a szín meghatározása, a királykéktől egy árnyalattal sötétebb, de majd utána nézek.
Vettünk mindenkinek, 2-3 darabot. Kék-ben fog járni az egész család.
Ahogy nézelődtünk, válogattunk a ruhák között, a gyermekeim ki-be a próbafülkéből, a szomszéd polcoknál rám köszönt egy fiú-férfi. Azért írom így mert 20-30 év közötti lehetett, férfiaknál nehezen saccolom meg a pontos kort.
A fiam mindjárt meg is kérdezte:-Anya, ismered?
-Nem, kisfiam.
-Akkor ne köszönj neki.
-Dehogynem, ha szólnak hozzánk fogadni kell, egy mosollyal nyugtázva- ez az illem.
Én is így tettem, és nem törődtem a férfivel. De ő csak nézett.
Kezdtem zavarba jönni:- Mi a  francot akar?
Talán ismer? Esetleg a táskámat?-és magamhoz szorítottam a táskát, amelyben szinte mindenem benne volt. Elfordultam, és tovább mentem. A sárga ruhákhoz. Női részleg. Gondoltam, ide már nem fog utánam jönni.
De ahogy felnéztem a ruhák közül, megint összevillant a tekintetünk.
Kék, hatalmas csodálkozó szemek. Na, jó. Most már ebből elég megkérdezem, mit óhajt- döntöttem el, miután a fiam megjegyezte:-Anya, megint néz a koma.
Ráemeltem a tekintetemet, és ő engem nézett. -
-Elnézést- szólítottam meg, megkérdezhetem, miért néz ennyire? Nem fogok lopni.
A férfi elmosolyodott-Itt dolgozom- felelte.
Hajj-szakadt fel egy sóhaj belőlem.
-Találtok valamit?-kérdezte.
-Igen, vannak szép dolgok, csak a méret.Ha itt kint nem találok megfelelőt, bent sincs más méret?
-Sajnos nincs, ennyi az összes- felelte.
És elment a közelemből. Gyermekeim odajöttek hozzám, hozva a kiválasztott kincseket.
Na, jó, gyerünk a pénztárhoz.
-Anya, zárva van- szóltak a gyermekeim.
És mi történt? Megint a férfi. Ő jött kiszolgálni bennünket. Ismét elmosolyodtam.
Megadtam magam. Beszélgettünk. Legalább 5-ször köszönt el...az élet apró csodái:-))))

Válaszom valaki blogjára

Tegnap mint írtam, shoppingoltunk egész délután. Jobban elfáradtam, mint ha fizikai munkát végeztem volna. Későn is értem haza, 21h-körül, itthon locsolás, kipakolás, vacsora fürdés. Szinte már kedvem sem volt ide felnézni. De azért megtettem.
És mit látok? Valaki elég nyersen válaszolt a kommentemre valaki blogjánál. Azt hittem, valamit rosszul olvasok. Megráztam a fejem. Na, nem! Ez ugyanaz a nő, akit 2-3 alkalommal próbáltam vigasztalni,lelket önteni belé?
Először nem akartam reagálni. De feltámadt a harcos énem. Akkor lássuk.
Döntsetek Ti!
A kérdés: adott egy szerelmes vers, amely  saját szerzeménye az illetőnek. Nyilván valakihez írta, valamelyik pillanatban.
Szép, megható- annak akinek szól. Ahogyan  Csokonai: Reményhez c. verse is. Szívesen olvasom,  mély gondolatokat fejez ki. De nem élem át, mert nem nekem, nem rólam szól. Nos a hölgyként regizett illető/ azért írom így, mert női profil mögött vannak férfiak, és biztos fordítva is igaz/...nekem esett, miért írom ezt, hiszen megható, ő átérzi, és igeni lelket önt belé.
Én ezzel nem értek egyet. Ha a barátnőm szerelmes, az nem önt lelket belém, és erőt sem ad. Örülök neki, mosolygok egyet, de különösen nem hat rám, mert az ő élete, semmi közöm hozzá. A saját sorsát mindenki maga irányítja.
Nos, néha én is írok verseket. Ha nagyon megérint valaki. Annyira, hogy akkor abban  a pillanatban olyan gondolatok, érzelmek öntenek el, amelyeket le kell írnom, róla, neki. És ő érti is. Mert ő is ugyanazt érzi. De nem értem, két ember lelki mélységéhez, mi köze van másoknak?
Ezért írtam, hogy szép, mosolygok, de miest elolvastam, elfelejtem, mert nem nekem szól.
Döntsétek el Ti, kinek mit jelent egy máshoz írott szerelmes vers, vallomás.
Átélitek-e vagy csak elolvassátok egy mosollyal az arcotokon??

Akkor jöjjön egy vers

Megjártad mind a hat világot
Leköptek mindenütt?
Rongyos válladra süt a napsugár
Arcodat simogatva, reményt
lelkedbe invitál.
Új világba érkeztél,
Más emberek vesznek körül
Talán rosszak, talán jobbak
Talán vannak jók is
Kik tömkelege eddig elkerült.
Homlokodon a bú oszladozni kezd
És látni már a lassan
halványan elterülő mosolyt
Az élet szép
Csak légy boldog legbelül....

Egy versike- kaptam..

Eljött hát az este,
Ébrednek a csillagok,
Egyik álmod őrzi,
És csak neked ragyog.
Rossz álom most elkerül,
Csak a szép marad -
Álmodj velem, csakis jót,
S aludd ki magad!

Újra itt az este,
Csillagod eljött megint,
Őrködik feletted,
S szemedre álmot hint.
Ágyad mellől nem moccan,
Füledbe suttog halkan -
Szeretlek téged,
S kívánom néked:
Álmodj szépeket, te Angyal!

Egy mese folytatása

Kb.két hete írtam egy mese folytatását. Talán valóságos és egy humoros változatot is. Érdekes, a szeretetteljes változatot többen olvasták.

Nos, szeretem ha hozzáírnak a történeteimhez, mert más talán nem azt látja egy-egy történetben, amit én.

Van egy kedves barátom, aki tovább írta a mesét. Olvassátok szeretettel, én végignevettem.

-Biza mint a mesékben lenni szokott , ez a történet is boldog véggel folytatódott , de én mondom néktek kedves hallgatóim, hogy itt még nincs vége !-szólott az öreg
mesemondó , majd megvakarta horgas orrát ,elrendezte gyér , őszülő haját .Körülötte közben csillogó szemekkel hallgatta a történetet a sok barát , miközben a tűz a kandal-
lóban pattogó hangok kíséretében falta a fát.
-Nincs vége ?Igaz , létezik folytatásos színdarab is ,és amíg a rendező él ,és remél ... .- Szólott egy barát azok közül kik körbeülték az öreget ,majd magába szállt és
csendben figyelt tovább. -Nincs , mert azt sokan nem tudják ,de szőke nem csak a lány testét akarta , hanem a lelkét is , és bosszantotta hogy nem szerezte meg .- ekkor
egy lant pendült halkan , amire mindenki odafigyelt lassan.-Sajnálom szőkét , hisz ő csak a neki rendelt sorsát követte , mert találkozott egy lánnyal beleszeretett ,és
udvarolt neki , de a végén nem tudta beteljesíteni végzetét .Vagy igen ?- tette fel a kérdést a férfi kinek haja fekete , bőre napsütött , kezében egy szép lant
 fénylett ,drágakövektől szikrázón .-ÓÓÓÓÓ , hát ezt majd mindjárt elmesélem. -somolygott az öreg fejét lehajtva ,és közben pipájába szívva .- Szóval ..- kezdett belé
miközben parázsló füstölgőjét állványra tette .-Szőke miután rájött , és lelki vívódásain tovább jött , gondolta : -Terhes ? Nem számít az ! Mert ha találok egy banyát
ki varázsával segít , megszerezhetem végleg , és a gyerek sem lesz onnan ..Kérlek !
-Na neeee ! Ennyire én sem vagyok ....- szakította meg a mesét a bárd
-Ki ne mondd !-szólt , és egyben rászólt egy alak , kinek neve Jean Valjak .
-Jóóóó ,de összeállni , praktikázni ,ennyit még én sem tenni .Hehe .- Közben a röhögéstől majd kiönti borát .
-Jó rendben fiam nevess csak , de néha a mesék igazak , és ahelyett hogy nevetnél , magad körül előbb rendet tegyél . - mondja kissé mérgesen a mesemondó ,majd megkö-
szörűli a torkát .-A Szőke gondolta akkor , meglátogatja a híres -hírneves boszorkát , ki majd ötletet ad neki , miként tegye másként dolgát.
És közben a sok-sok barát , hallgatta szépen az öreg hangját .Volt ott minden.. ármány , csalárdság ,intrika , tehát nem volt benne semmi hiba .Kivéve egyet mégpedig azt
-gondolta az ablaknál a mesét kívülről figyelő csillagfény - hogy semmi sem igaz belőle .Vagyis csak részben !Hisz Szőke ,Ronald mind -mind létezik , csak a pór nép azt
nem tudja, hogy ők ezt miért teszik .És ez így jó - majd ellép az ablaktól , s közben lába alatt a ropogó hó .Ringó csípője vonzza ember szemét , s közben varázsfény és
korbács díszíti kezét .Mögötte lépdel két alak , kit hívnak Szőkének ,és Ronaldnak .Útjuk a kis háztól palotáig vezet , miközben a két férfi kutyusként mögötte lihegett . 

Az ölelés

Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek.....

Ahol szeretek, és talán viszontszeretnek. Pillanatnyi megnyugvást hozol az életembe, amikor megölelsz és érezhetem a biztonságot ölelő karjaid között.

Szerelem

Szerelem csupán egy érzés, mégis annyi mindent jelent. Csak egy másik ember kell hozzá, mégis olyan nehéz megtalálni és megtartani azt, amit adhat.
Szerelem- annyi kínnal és fájdalommal jár, mégis vágyunk arra, hogy a magunkénak tudjuk, hogy érezzük...hogy valakit annyira szeressünk, hogy az életünket adjuk érte, hogy valakiben annyira bízzunk, hogy megosszuk vele legféltettebb titkainkat! Kín és

öröm, fájdalom és boldogság, remény és beteljesülés. Ellenkező dolgok, melyeket mindenki tapasztalt már. Ez a szerelem, valakinek összejön, valakinek nem! Mérhetetlen boldogságot tudhat magáénak az, aki szeret, s viszont szeretik. Számára az élet maga a mennyország. Viszont a poklot járja meg az, aki szeret, de nem szeretik. Tudja, hogy nem szabadna, hogy lehetetlen s reménytelen, de mégis szeret s vágyakozik, mert szíve mélyén a remény mindig ott lakozik!

a Fal II.

Falat építettél magad köré, hogy így kerüld el az újabb  szenvedéseket,
sérüléseket . De pont ellenem? Én aki nem kértem semmit, csak egy kis figyelmet. Én adtam, Bár te nem kérted. Gondolatokat, erőt, ihletet, s talán elveket? Egy kicsit újra éltél . Talán még néha mosolyogtál is velem, nekem. Vittelek / volna/ mindig magammal. Eleinte hagytad, bírtad az iramot velem, de később valami elveszett. A Hit, amelyet én tápláltam Benned, megszakadt, elkopott, elveszett. Miért? Nem kérdezem. Tudom. Rájöttem. Megijedtél. Félsz tőlem. Nem is tőlem, magadtól, amiért érzelmeket kezdtél táplálni. Újra lettek érzelmeid, és gyorsan, talán túl gyorsan elnyomtad őket.
Megértelek. Nehéz Neked. Lent voltál a mélyben, és feljöttél, lebegsz. Félsz, hogy újra leesel. Nem! Ezt nem engedem! Hagynod kell, hogy vigyelek...hogy egy picit felemeljelek. Annyit nem adhatok, amennyit Te szeretnél, de egy picike darabot belőlem igen.
Megijedtél. Ez nem kell Neked. Ennyi nem elég Neked .Ezért felépítetted a faladat ellenem. Éreztem. Éreztem, hogy valami megváltozott Benned. Mennék, de valami nem enged. Visszalök, taszít. Csak néztem, mint értetlen gyermek. Hát jó...ha ezt akarod, legyen! Hagytalak, egy kicsit magadra hagytalak, elmentem.
Hideg volt, jég , szomorúság Benned, nélkülem. És ez iszonyúan fájt Neked, de Te tetted!  Hagytalak, de éreztelek magamban. Éreztem a vívódásodat, a félelmedet, hogy örökre elveszítesz.
Ezt nem tehetem! Vissza kell mennem, mielőtt újabb hibát követsz el. Visszamentem. És Te ott vártál . Félőn, remegve, fáztál.
Bántottál. Nem haragszom, megértelek. Itt vagyok, adok magamból egy darabot, ha még akarod, mert csak ennyit adhatok. És Te akarod..
A faladat lebontod. Újra nyitott vagy, s én hatolok. Egyre beljebb engedsz, bár nem akarod. De elnyomod a tudatod, és hagyod. Ne küzdj ellenem! "Én csak egy nimfa vagyok".

Adok-kapok

"Amit Te adsz másoknak, azt kapod vissza"- szól az idézet.
Amióta többet gondolkozok, mélyebben magamba nézek, próbálom megérteni a Miért-eket, tudom, hogy ez így van. Talán ez olyan körforgás, mint a jó és a rossz elemek állandó változása. Szeretek adni. Mindegy, hogy mit. Az, hogy kinek? Az még azért egyenlőre nem mindegy. Amikor adok, elérzékenyülök. Mindig a megajándékozott személy arcát figyelem, a tekintetét. És néha könnyezem. Úgy adok dolgokat, hogy nem várok érte semmit.
Adok, mert adhatok, mert szeretek, és mert szeretek adni. Igen, kapni is szoktam bőven.
Úgy érzem, én többet adok, mint amennyit kapok- és ez így van jól.
Nos..a héten csak kaptam.
A férjemtől..mostanában szinte mindennap meglepett valamivel. Tegnap pl. gyönyörű kék díszpárnákat vett nekem. Ahogy tálalta az ajándékozást, az játékos volt.
-Hunyd be a szemed, de ne less!- szólt rám mosollyal az arcán. Még a szeme is nevetett, ilyen ritkán fordul elő nála.
Hűha, most vajon mi lesz?
-Tudod, hogy nem szoktam lesni. Nem csalok!- feleltem.
És én lehunytam a szemeimet. Bevitte a dolgokat, lerakta az ülőgarnitúrára.
-Most már kinyithatod!
Megint úgy éreztem magam, mint egy kislány. Aki alig várja, hogy kinyissa a szemét, és rácsodálkozzon a meglepetésre.
Kinyitottam.
-Párnák?-ámultam el.
Sok díszpárnám van. Szeretem őket. Szeretem a tárgyakat, amelyek körülvesznek. Télen én is varrtam néhányat az unalmas esti órákban.
-Párnák bizony! És a férjem az arcomat leste. Próbálta leolvasni az érzelmeimet. Ismer. Tudja, hogy örülök mindennek, Ezért teszi ezt velem.
-Köszönöm szépen. Szétraktam őket, ízlésesen. De így már sok lett oda. A régieket majd selejtezem.
Aztán ma anyósom folytatta az adakozást. Már komolyan mondom, kezdek zavarban lenni, annyi mindent kapok. Hétvége révén nincs pihenés. Ilyenkor talán még többet dolgozunk. Reggel korán kimentünk hozzájuk, hogy a nagy meleg előtt végezhessük el a munkánkat.
Az étkezőbe lépve szép, színes narancsos árnyalatú paplan-párna garnitúra látványa fogadott. Rögtön észrevettem. Narancs..szín, élet, pezsgés, melegség, szeretet.
-De szép! Mikor vette?- kérdeztem anyósomat.
-Tetszik?- kérdezett vissza.
-Igen. Nagyon szép! És milyen puha!
-A tied.
-Tényleg?-néztem meghatódva.
-Köszönöm szépen. Majd nekiadom a lányomnak.
-Nem, ezt ne add oda, ezt Neked vettem! És én megértettem. Megöleltem a  nőt, aki nekem /számomra/ a férjemet felnevelte.
Hétfőtől jön a változás. Én fogok adni. Születésnapok, névnapok sorozata lesz, így élvezettel belevetem magam a vásárlásba. És újra adhatok.
Remélem , én is olyan örömet fogok okozni, amilyet én kaptam..

Erosz II.

Camoille , miután Erosz távozott álmában, átkot szórt a férfire. Bár nem hitte, hogy fog  majd átka, hiszen Erosz isten, mindenható.
Haragudott a férfire, mérges volt. Ilyen fondorlattal álmában lábáról hogy levette! És ahogy az álmot felidézte, elmosolyodott. Harag ide vagy oda, a légyottot ő is élvezte.
Nem! Elfelejtem, kitörlöm magamból, bosszút állok, mert akaratomon kívül fondorlattal elcsábított.
De jöttek a képek: Erosz teste, ahogy csókolta, simogatta, szerette, tudatába beleégtek. Ez nem lehet! Álomképek! Én a valóságban élek! Eroszt megátkoztam, gyorsan elfelejtem. Próbálta újra fogadni a hódolóit, hát ha áhított lelki társát köztük megtalálja. De igencsak kétségbe esett, mert ezek után minden férfit Eroszhoz méretett. Magában küzdött a férfi-isten ellen, de hamar rájött, hogy tehetetlen. Felsóhajtott:
-Jaj, mit tettél velem, Te Szerelemisten? Ezentúl én senkit nem fogok szeretni, mert utánad epedezem?
Erosz az egészet fentről nézte. A baj az volt, hogy Camoille-t ő is megszerette. Nem ismert magára, mi lett vele? Ő aki a szenvedélyt, az élvezeteket hajszolta? Most min megy át? Talán szerelmes? Mindenről csak az átkozott férfitest tehet, melyet a légyott-ra kölcsönvett. Emberi érzelmek, melyeket ő eddig nem ismert, most meg szenved? Mit csináljak?- töprengett magában, Camoille drága újra kívánlak!
Gomolygó fátyolfelhő jelent meg a lány felett, kívánta, hogy érintse meg a habkönnyű testet, mely egy újabb fondorlat jelképe lett. A felhő a lányt arra késztette, hogy ujjaival lágyan megérintse, s miután ez megtörtént, a fátyolgomolyag lágyan körbeölelte és felrepítette őt a felhők közé. Miközben a lány aléltan engedett ennek a csodálatos érzésnek. Égszínkék világ tárult a szeme elé, szerelmespárok ölelkeztek, csókolóztak egy soha nem látott álomvilág kellős közepén.
Nos, ez álom vagy valóság, ki-ki maga döntse el annak fényében, hogy a pillanat minket valóban átölel....

Egy Converse cipő története

Nem vagyok márka-függő, nem ragaszkodok egy adott márkához.
Pl. edényben Cepter, órában,Pretty Woman , Mexx parfümökben, ruhákban Adidas vagy Nike...stb.
Na jó, cipőkben régebben az voltam. Csak Nike cipőt hordtam. Anno vettünk öt párat, azok még azóta is cipők.
Most már beérem egy márkás parfüm vagy  márkás óra utánzattal.
Tavaly jött a gyermekeim életében a Converse őrület. Hát jó, rendeljünk a net-ről. Bevallom, nem hiszek a netes rendelésekben. Átutaljuk a pénzt, az áru meg sehol, vagy hibás, vagy nem ugyanaz a méret vagy szín, amilyet kinéztünk..stb.
De a kis birtoklóim nagyon elszántak voltak. Kiválasztották maguknak szín és méret szerint, és meg is rendelték. Én csak a pénzt utaltam át a megadott számlaszámra. Hat-hét hétre meg is jöttek a cipők, egyenesen Kínából. Szép , szép, bár én nem láttam fantasztikumot benne. Gyermekeim nagy szeretettel hordták, olykor ki is mosták azokat.
A fiam nem rég töltötte a 14.életévét, belépett a kamaszkorba.
Csak mosolygok a változáson. Az én csendes, meleg szívű, érzékeny, anyás kisfiamból, szeleburdi, állandóan viccelődő, feleselős kiskamasz lett.
Tudom kezelni. Annyira ragaszkodik hozzám, hogy könnyen sakk-ban tudom tartani a sszeretettel.
A kamaszkor. Hirtelen megnőtt a lába. A 37-es lábából 40-es lett. De a Converse cipő még mindig jó. Kissé nyomja  a lábát, de használja.
A minap megemlítettem neki:
-Drága kisfiam. Kaptál tőlem a nyáron három pár cipőt, így a Conversedet lassan én fogom hordani. Nem mintha nem tudnék venni magamnak, de ez úgyis az enyém lesz előbb-utóbb. Meg ott vannak a Nike-k,meg van egy Diesel cipőm is,meg egy Adidas. Felesleges venni még egyet, csak azért, hogy Converse legyen.
Kisfiam rám nézett olyan hamiskás félmosollyal.
-Nem, nem Anya. A Te korosztályod nem hord ilyet.
-Tessék? -néztem rá meglepődve.
-Tévedsz. A 30-40 éves nők simán hordanak sportcipőt, nézz utána.
Láttam rajta, hogy szégyenli, adná is meg nem is a cipőt.
-Kapsz másikat helyette- feleltem.
-Nem kell, jó ez még!
Valamiért ragaszkodik az első Converse-hez, mint egyes emberek az első szerelemhez.
Azt tudni kell, hogy a Rák jegyében született.
A Rák jegy egyik jellemzője a spórolás, fösvénység.
Mindemellett érzékeny, meleg szívű, zárt belső világgal rendelkezik, amelyet csak nehezen tár fel mások előtt. Ő is ilyen. Nagyon vigyáz a zsebpénzére, többször is megfontolja, hogy mit vegyen belőle.
Magamban figyelem, és olykor jót mosolygok. Én nem ilyen vagyok.
Nemigazán szoktam spórolni. Ha megtetszik valami, azt megveszem. Nehogy már ott hagyjam az áruházban álmaim szoknyáját!
Nos..nálam ezek a dolgok is az élet apró örömeit jelentik.