2012. augusztus 28., kedd

A csillag és a férfi




Élt egyszer egy férfi egy távoli országban. A férfi magányos volt. És szomorú. Elvesztette a feleségét és a gyermekét. Egyedül élt. Élte a mindennapok szürke egyhangúságát. A napok nagy részét a munkája töltötte ki. Reggeltől, pontosabban hajnaltól késő estig dolgozott. Nem nagyon volt ideje semmire. Mire hazaért, már olyan fáradt volt, hogy maximum zenét hallgatott, amely el is altatta . És gondolkodott , állandóan. Túl sokat. Elmélkedett mindenen. Bonyolult lélek volt. És bezárkózott. Szép lassan falat húzott maga köré. Kialakította saját belső világát.
Történt egyik este, amint hazaérkezett a munkájából, meglátott az égen egy fényesen ragyogó csillagot. Ez a csillag sokkal fényesebben ragyogott, mint a többi. Fényével magára vonzotta a tekinteteteket, ahogyan most a férfiét is. A férfi megállt. Felnézett az égre, a csillagra.
Csak nézte, csak nézte. A többit már nem is látta, csak azt az egy csillagot. Teljesen ámulatba ejtette. Vonzotta, mint a mágnes.
Nem tudta, mi történik vele. Nem hallotta a külvilág zaját, nem látta a külvilág fényeit. Csak a csillagot. És akkor hallotta meg a hangot. A csillag szólt hozzá. A férfi azt hitte , megbolondult. A csillag nem beszélhet. De a hangot tisztán hallotta.
"Nehéz az életed. Folyamatos változásokon mész át, amelyeket fájó érzések kísérnek. De nem szabad feladnod! Hinned kell benne, és minden jóra fog fordulni. Megtalálod, amit keresel. De előtte még bőven van feladatod."
A kulcsszó: a kitartás, és a türelem.
A férfi nem tudott megszólalni. Csak ámult, és nézte a csillagot ledermedve. Olyan szép volt! És annyira fényesen ragyogott. Szinte magába itta a fényét. Energiával töltődött fel. A csillag hirtelen eltűnt. Hiába kereste, nem találta a többi között az égbolton. Hazament. Miután lefeküdt, azon rágódott, tényleg hallotta, vagy csak azt hallotta, amit szeretett volna. Tudta, hogy erősnek kell lennie. Tovább kell lépnie. De ez olyan nehéz! A felesége és a gyermeke képe még mindig benne élt.
Miért nem lehetnek vele? Miért kell egyedül lennie? Nincs senkije. Rossz így élni.
Ahogy így tépelődött magában, elaludt. Másnap este ismét kereste a csillagot. A csillag ott volt. És ragyogott. Csak neki. A fényét csak ő láthatta. Betöltötte egész testét. Átjárta minden sejtjét. Megtelt energiával. Így ment ez minden este, heteken át. A férfi annyira megszokta a csillag jelenlétét, hogy már nappal is csak rágondolt. Beleköltözött a tudatába. Ott volt minden egyes sejtjében, benne élt.
A csillag látta a változást, amelyen a férfi átment általa. Örült. Boldog volt, hogy segíthet neki. Mert Ő bizony megérdemli. Nem rossz ember, és már annyit szenvedett. Megjutalmazom a kitartásáért- gondolta a csillag. És meglepte. Női testet öltött. És a parkban várta a férfit. A férfi ment is hazafelé. Megállt a szokott helyén, és kereste a csillagot. Nem találta. Elszomorodott. Még a könnye is kicsordult, annyira fájt a hiánya. Valaki lágyan megérintette a vállát.
-Itt vagyok- szólalt meg a lány bársonyos hangján.
A férfi hátrafordult. Meglepődve nézett a lányra. Belenézett a lány sötét szemeibe és elmosolyodott. Most először.Határtalan boldogság öntötte el, és a szeretet. Olyan szeretet, amely nem emberfüggő, nem vár semmit a másiktól, csak spontán létezik. A feltétel nélküli szeretet.
A csillag-lány is boldog volt. Láthatta a férfi mosolyát. Most először. A szemek egymásba fonódtak, mélyen kutatva keresték a másik tükrében önmagukat. A férfi megérintette a lány kezét. A lány bőre bársonyos volt. A férfié forró. Nem kellettek szavak. Tudták, ez egy csoda, ami most velük történik. A férfi lágyan a másodperc pillanatnyi töredékéig megérintette a lány ajkát. Majd a lány elment. Mennie kellett. Ennyit kaptak az élettől...
Ez az esemény mindkettőjük számára felejthetetlen pillanat volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése