2013. április 29., hétfő

Érzések










Megismerünk embereket, beszélgetünk velük, kapcsolatokat alakítunk ki másokkal, ezáltal kialakul bennünk egy vélemény. Amely nem biztos, hogy úgyis van valójában, de mivel mi abban a pillanatban olyannak látjuk, azt érezzük, az a mi Igazunk...Emberi jellemek megítélésében nem nagyon szoktam tévedni, de mivel naiv vagyok, így előfordul, hogy néha besétálok egy- egy csapdába, vagyis kicsit félreismerek valakit. De szerencsésnek mondhatom magam, mert van egy őrzőm, aki addig- addig mesterkedik, közbelép, hogy megakadályozza azt, hogy nagyot csalódjak..egy találkozás nem jött létre, mert az illetőt félreismertem. Utólag köszönöm az őrzőmnek, mert megbántam volna:-((..Persze vannak véletlenszerű spontán találkozások, ahogy egy bizonyos közösségi oldalról teljesen véletlenül találkoztam egy illetővel. Meg sem beszéltük, mégis ugyanakkor ugyanabban az időben voltunk egy helyen. Ő nem látott, nekem megengedte a sors, hogy láthassam. Mit mondjak? Csalódtam benne...Ezek mind érzések. Más személyek, vagy más események hatására érzések alakulnak ki bennünk.Lehetnek jó és kevésbé jó érzések(Osho szerint nincs rossz). Mindkettőt megéljük, átéljük, de érdekes, hogy bennem többnyire a szép emlékek a jó érzések maradnak meg..

Kedvesem









Kedvesem


Jöjj Kedvesem, add a kezed
Minden egyes érintésed
Az életet jelenti nekem.


Reményt keltesz sóvárgó
lelkemben, Tüzes tekinteted
perzselőn fúródik szemembe.


Belém ég minden egyes perc
Mit velem töltesz el.
Megállítanám az időt,
a perceket, a pillanatot,
Hogy maradjon velem.


Szeress gyengéden, ölelőn
Szeress tüzesen, forrón
szenvedőn, Szeress őrülten
elveszve, ájultan zuhanjunk
Együtt a semmibe.

2013. április 28., vasárnap

Vasárnap




Nem szeretem a vasárnapot. Olyan egyhangú, csendes..talán túl nyugodt nekem. Mondjuk ma nem épen jól kezdődött idegbeteg csengetést hajtott végre a szomszédunk, 08h-kor felverve így az egész házat, és kiverte az álmot a szememből.Pedig olyan jó volt, meghitt! Még maradtam volna az álomvilágban.De az ébredés könyörtelenül rám köszöntött. Délelőtt munka, utána anyósomnál ebéd, majd délután születésnap, névnap- minden összevonva. Eltelt a nap gyorsan...tele voltam gyerekekkel, magam körül. 14, 7, 2, évesek és egy 8hónapos. Hát mit mondjak? Nekem elég kettő! Ennyi sok lenne...volt egy furcsa álmom, tegnap. Kisfiam született..amikor elmeséltem a férjemnek, elvigyorodott.
-Rendben Szívem, hozom a gólyát!
_Nee! Nem akarok több gyermeket! Most van egy kevés idő magamra, nyaralgatni, nem kell több gyerek..van a sógornőmnek három, bármikor kibabázhatom magam. Ahogy a kétéves kislány jött kezemet fogva velem a boltba, furcsa volt. Eszembe jutott, mikor a saját lányommal mentem így a boltba, és már szinte féltem belépni, mert bizony az én lánykámnak minden kellett volna. Hogy eltelt az idő! Lányom felnőtt, csodálatosan szép lány(nő) lett, aki a saját útját járja. Jó egy hónap és elballag a fiam is az általánosból...majd lassan ő is kirepül:-(( 

2013. április 27., szombat

Mennyire fontos a megszokás?







Reggel, miután 05.30h-kor kikísértem a férjemet, nem bírtam visszaaludni. Azon agyaltam, akkor mit is főzzek ma? A héten már volt a palacsintától kezdve a rántott húsig, fasírt, töltött hús, bolognai..minden. Nem is nagyon kívánjuk a főtt ételeket, gondolom a  meleg miatt. Fagyi van bőven a hűtőládában,,,de attól éhesek leszünk. Hát jó..legyen paradicsomleves..igen, de a házi tésztámmal? Azt sajnálom beletenni egy paradicsomlevesbe...de finom. Innen jött a gondolat- megszokás. Megszoktuk a házi tészta ízét, lassan egy éve, hogy csak ezt eszünk, és rá sem akarok gondolni a bolti tészta ízére. Vajon így vagyunk mindennel? Megszokunk egy cipőt, egy ruhát, és az lesz a  kedvencünk..és a férjünkkel is ez a helyzet? Megszoktuk, szeretjük, kedveljük? Nem hiszem, hogy vele szemben csak ennyi lenne..egy kapcsolat, egy jól működő kapcsolat mögött jóval több dolog van, mint a megszokás.

2013. április 25., csütörtök

Mit takar(hat) a "Szeretlek" kifejezés?








Tegnap egyik ismerősömmel felmerült itt a téma, hogy mit is jelenthet a "Szeretlek" kifejezés egyénekre bontva? Mert ez a szó nem mindenkinek ugyanazt jelenti. Szerintem az egyik legszebb magyar szó a köszönöm mellett.
Viszont az tény, hogy ritkán mondjuk ki. Miért? Talán mert félünk, talán mert óvatosak vagyunk, talán mert elvesztette a valódi értelmét? Megkopott a szépsége? Lehet. A mai világban nem(nagyon) divat az udvarlás. Sajnos. Pedig kellene...mert szép és a nő csak ennek során érezheti Nőnek magát. Ha a férfi nem ront ajtóstól a házba, hanem szépen fokozatosan csábítja el a  nőt. Akkor lenne értelme, szépsége a kapcsolatoknak. És a "Szeretlek" szó is nagyobb szereppel bírna.
Nos, miért lehetséges az, hogy nincs szükség az udvarlásra? Mert a nők száma ötszöröse a férfiakénak. Így a fiúk könnyen válogatnak: Nem dőlsz? Nem baj, majd dől más- és ez sajnos így is van. Akkor minek koptassák a szájukat, meg használják az agyukat szép szavak formálására? Itt is tapasztalom a virtuális világban ezt a megnyilvánulást: Adsz képet vagy nem: Ha nem, akkor nem jövök többet, más szívesen ad. Mi ez ha nem zsarolás? Adjon más, Te akkor annyit is érsz, mint a hozzáállásod:DD
Szóval..a férfiak ritkábban és nehezen mondják ki ezt a szót, hogy szeretlek. Mi ennek az oka? Szerintük kimondani a gyengeség, az érzékenység, a nyálasság jele. Jobb mutatni a kemény fiút, és nem könnyezni- szerintük. De szerintem nem. A nőknek igen is kellenek a becézések, a líraiság, a gyengéd szavak. Erről eszembe jutott egy párbeszéd:
Nő: -Szeretsz?
Férfi: -Aha.
Nő.-Szeretsz?
Férfi:-Hát persze!
Nő: -Nem ezt kérdeztem:Szeretsz?
Férfi:-Ja, ja.
A nő felcsattan:- Nem igaz, hogy nem lehet kimondani azt a rohadt szót, hogy szeretlek!
Azon gondolkoztam, hogy azért nem, mert a férfiaknak mást jelent. A férfiak elvannak a saját világukban. Náluk a szeretlek azt jelenti, jól elvagyunk, jó a szex Veled, nem vagyok egyedül. De nekünk nőknek mást jelent. Jóval összetettebb: szeretlek, mert mellettem vagy, mert féltesz, mert bízhatok Benned, mert élvezem Veled a szeretkezést, mert meghalok a szenvedélyben általad, mert enyém vagy, mert érezlek...

2013. április 24., szerda

A fény és a virág




A virágnak két kedvese van: a levegő meg a fény, de a fény az igazi kedves. Afelé fordul, tárulkozik, s ha a fény búcsút vesz tőle, becsukódik, és elszunnyad a levegő ölelésében.








Mert minden ember életében
elérkezik a pillanat,
mikor szeme előtt egyszerre elsötétül minden,
és szilajon arra vágyik, hogy magához öleljen
egy mosolytól kigyúlt fejet.
Szíve pedig egy másik szívhez
szeretne kötődni,
akár mély varratok révén is.

Jaroslav Seifert

 

Van-e jelentősége a szemek színének a kapcsolatokban?








A gondolat, pontosabban a téma reggel szöget ütött a fejembe. Kedvenc mentorom által vetődött fel. Igen, igaza van, hogy én egyszerre rengeteg dologra tudok figyelni, többet is tudok egyszerre végezni, ezért pörgős vagyok..A szemek...
Mindig is vonzottak a sötét, mélybarna, vagy fekete parázsló tekintetek. Bennük el tudtam veszni, elmélyülni, valahogy odavonzottak, figyelmet kényszerítettek ki belőlem, és mindig őszinték voltak..
Mi a helyzet a kék, a szürke, a zöld szemekkel?
Nos...ha így felvetődött ez a téma, akkor elgondolkoztam rajta..zöld szemű ismerősöm a való életben nincs..barátom sem. Kék szem? Kék szemek a rokonságban vannak...de kék szemű barátom sincs. A társaság amelyben mozgok? 90%-a barna szemű emberekből áll, és bízunk egymásban.. A családomban mindenki barna szemű, a barna különböző árnyalataiban. És akivel szárnyalok? Ő is mélybarna parázs- szem... A szürke szemek hidegek..ha belenézek fagyot érzek, ürességet, hazugságot és nincs varázs. Ennyire fontos lenne az emberi kapcsolatokban a szemek színe?

2013. április 22., hétfő

A valóság








Az élet. Néhány napja, ahogy a meleg beköszöntött , újra élek. A meleg és a fény: lételemem. De, rengeteg dolgom lett hirtelen..
Ma iskolában voltam, szeretem. Érdekes téma volt a munkaszerződésekről, a Tsz-ek elbukásáról, a mezőgazdaság haldoklásáról Magyarországon...és megvoltak a miért-ek. Hogy miért nem 3,60ft a kenyér és 5,60 a tej?...stb. Jó kis előadás volt, élveztem. Utána volt egy megható kis történet, amely előidézte a jól ismert bizsergést a szívem körül. És a mosolyokat..amelyekre olyan könnyen húzódik a  szám.
A vallásról beszélgettünk, Istenről. Minden vallás más körítést ad Istenhez és az élethez. Lehet valaki a buddhista tanok híve, vagy a jehováké, akár a Hit gyülekezeté, lehet katolikus..a lényeg egy...mindegyik vallás egy istent hisz. És amiben egyet értettünk, egyszerre mondtuk ki: a Szeretet a legfontosabb, a leghatalmasabb hatalom. Mindegyik felett áll. Ha szeretet lakozik bennem, akkor békében vagyok önmagammal, a világgal és kifelé sugárzok:-))




 

Könnyek



Könnyek


Fájdalom- könnyeket már nem
ejtek. A bánatot magamból
elűztem.Kizárom a gondolatot
Mely Téged hordoz.
Felejteni akarok s találjanak
rám új célok.




Már nem akarok semmit
Tehetetlen vagyok
Ha akarod, lehozom Neked
az összes csillagot.
Mindenem Tied, a lelkem
S ha kell a testem
Szeretlek elengedhetetlenül
Kellesz nekem!

2013. április 21., vasárnap

Gondolataim








Mostanában nem sok időm van gondolkodni. Estétől- reggelig szinte megállás nélkül dolgom van. De így a jó, mert pörgök, ezt szeretem. De! Ma eszembe jutott, hogy így annyira rohan az idő, hogy mindjárt itt a ballagás. Részben örülök neki, részben félek egy kicsit. Szívem csücske kilép fél lábbal az életbe. Furcsa lesz megszoknom, hogy csak hétvégenként fogom látni. Más részt nem várom a ballagást, mert ha a sajátjaimról van szó, akkor sírok. Eszembe jut, hogy itt az ajándékom, Istentől, és megértem, ballagtatom..az idő telik, haladunk valami felé..Igen..vissza a lélekközösség felé. Még nem akarok visszamenni, bár van amikor itt hagynék mindent, annyira elegem van mindenből. Annyi mindent szeretnék! 
Ma az egyik ismerősöm elkeseredve közölte, ezután nem jelentet meg egy könyvet sem, mert az előző sem érdekelt senkit. És ezután csak az íróasztal fióknak ír. Hm...elgondolkodtatott. Ismeretlen íróknak nehéz befutni, főleg reklám nélkül. Ezek a kiadók nem reklámoznak, elvárják, hogy mi fizessünk a reklámokért..vagyis írunk a semmiért..De! Ott a másik oldal: J. K. Rowling. 99kiadó elutasította. Nem adta fel a 100.megjelentette a könyvét, és azóta már többszörös milliomos. Nem tudom..kicsi az esély, hogy mi is úgy járjunk..de talán..soha nem lehet tudni. Ha nem most, akkor a következő életünkben:-)) 

2013. április 20., szombat

Megint miért?









Nem akarom keresni a Miért-eket. Megtanultam, tapasztaltam, mindenre megjön a válasz a maga idejében. De valami szöget ütött a fejemben, kevés gondolkodó időmet kisajátítva magának.
Miért van az, ha rágondolok kapásból írom
a  verseket, ösztönösen jönnek a rímek, az érzelmek, már kirázom a kisujjamból ahogyan a prózát is?  Elég felidéznem csendes nyugodt lényét és szárnyalok? Megint..Fent voltam leestem, újra fent vagyok, szabadon lavírozunk a felhők által alkotott utunkon..Mert felszállni csak lentről lehet, és újra  a madarak is a földre érkeznek:DD

Hm..Írjunk!









Tegnap nem nagyon volt időm..ma sem sok..Ahogy beköszöntött a tavasz, a meleg, egyre kevesebb időm van. Millió teendők, de nem baj, mert ezt vártam, ezt szeretem. És a meleg...nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire szeretem. Délután egy laza napot tartottunk a fiammal. Este pedig csatlakozott a férjem hozzánk, így teljes volt a család.
Nyakunkba vettük a várost, és irány a bevásárlás. Nadrág, széldzseki hamar meglett, de a cipővel megszenvedtünk. Sőt! Nem is kaptunk. Egy- egy pizza mellett kipihentük a hosszú sétát, utána folytattuk. Hat márkaboltot lejártunk, és sehol nem volt megfelelő forma és méret. Kicsit feszült voltam. Aztán este alighogy hazaértünk, vendégeink is voltak, és semmi időm nem maradt írni...
Ma virágokat fogok ültetni. Már ültettem 30db cseréppel, de mindig vannak szépek, melyeknek nem tudok ellenállni, így a piacon ma is beszereztem néhányat. A tyúkok hálásak a törődésért. Mikor megyek hozzájuk, mindig mosolyra késztetnek. Ők egy külön világot alkotnak...ahogy belépek hozzájuk, tudják, mindig kapnak valami finomat: ma húslevessel leöntött kenyeret, répahéjjal..és reteklevéllel...csak úgy szaladnak egy- egy falattal, kiabálva. De nem is ezen nevetek. Hanem pár hete írta egyik kedves barátom: "Neked sok kakas is megállna, nemcsak a tyúkok"  . Nos..ez a mondata mindig bevillan, és elmosolyodok. De nem ez a lényeg. Tegnap csúcsot döntöttek a tojással, ennyit még nem tojtak, mióta itt vannak nálunk..Úgyhogy készítek somlóit is...

2013. április 18., csütörtök

:-))








Végre! Négy napja élvezhetem. Itt van..újra. Lassan jött, de a lényeg, hogy ideért. Én annyira szeretem! Élek. Tele vagyok szeretettel és csak élvezem. Már nem is tavasz, inkább nyár, itt 25fok van. Hazaértem, és mindjárt kiülök egy picit a hintaágyba- feltöltődni a napsugarak által. Vagy csak csendesen hagyni, hogy áramoljon az energia a testembe. Érdekes az élet. Vagy az utunk? De ezt mindig is tudtam, és mostanában próbálok figyelni rá. Jobban figyelni rá, hogy mit is akar. Néhány napja találkoztam egy csodálatos emberrel. A kárörvendők kedvéért közlöm, Nő az illető. Annyira érzem belőle áramlani a szeretetet , az őszinteséget..jó, hogy rám talált. Nos, bevallotta ő régóta olvas és el van ragadtatva minden írásomtól..a verseimtől a gondolataimtól...Hm..értük érdemes írnom. Értük is..mert elsősorban magamért írok..magamat szeretem(Osho). Ha szeretem önmagam, akkor tudok sugározni másoknak is a szeretetből..sugározok is, de néhányan ezt félreértik és ebből van a baj..Baj? Na, ettől nagyobb ne legyen!..Most már ráncba szedem magam, és írom a regényemet, mert soha nem fejezem be:-((

Kitörölhetetlen









Kitörölhetetlen




Már nem akartalak
Elnyomtalak magamban
Kitéptelek onnan
Hová beilleszkedtél
örök valódban.




Csak kitéptelek volna
De nem tudtalak
Továbbra is ott vagy
Minden gondolatban.



Éreztelek, de nem akartam
Hogy továbbra is fájjon
Hogy felőrölje létezésem
Valós hiányod.


Nem bírtalak . Itt maradtál bennem
Csendben voltál, egyetlen hangot
sem szóltál. Amit Isten öszeköttetett
az eltéphetetlen. Tehetek én bármit
Te együtt létezel velem
örökre "Kitörölhetetlen".

2013. április 17., szerda

Csalóka érzelem












Csalóka érzelem


Kedvellek és szivembe zártalak
Nem nyilik ki online világ,
hogy ne gondoljak rád.
Minden nap rád gondolok
Nem akarom, hogy nélküled
teljen el egy napom.
A lelked nekem nagyon édes
E világban egymásnak vagyunk
már teremtve remélem



Hol van ez, ott van ám más világ,
Amely mindektt
őnknek mást
történelmet kinál
Remélem, hogy világok találkoznak
És lesz majd lehet
őség,
hogy lelkünket tartsuk markunkba.



Én lelkem is téged akar,
De mind ezek mellett
testem más világban van.
Szolgálnom kell mind kett
őt,
Nem tudom néha dönteni
melyik van elől.



Elveszteni nem akarlak
Fájdalmat okozni sem szándékosan
Rám találtál és én rád
Nem baj, csak egy kicsit lassabb az iram.



Szálltam magasan
Leestem ,lelkem sebzetten,
összetörve hevert.
Rám találtál, megkedveltelek
Álomvilágomba beengedtelek
Testünk más világban él a lelkünkt
ől
külön létezik, a két világ
még nem egyezik
Talán eljön egyszer, talán lesz még olyan
Mikor a lélek és a test is engem akar.