A virágnak két kedvese van: a levegő meg a fény, de a fény az igazi kedves. Afelé fordul, tárulkozik, s ha a fény búcsút vesz tőle, becsukódik, és elszunnyad a levegő ölelésében.
Mert minden ember életében
elérkezik a pillanat,
mikor szeme előtt egyszerre elsötétül minden,
és szilajon arra vágyik, hogy magához öleljen
egy mosolytól kigyúlt fejet.
Szíve pedig egy másik szívhez
szeretne kötődni,
akár mély varratok révén is.
Jaroslav Seifert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése