Írta nekem nem is olyan rég valaki. A mondat mosolyt fakasztott arcomon. Bágyadt mosolyt. Egész nap borult, szeles idő van, volt, nem szeretem. Én is olyan nyomott álmos voltam..monoton, mosolyok nélkül végeztem a feladataimat. Most szegény tyúkjaimra sem mosolyogtam...pedig ők megszoktak nevettetni! Egyik nap a férjem közölte, milyen sokba vannak, nem is nagyon tojnak, el kell őket adni. Picit belém hasított a nem akarom- érzés. Én tanítottam meg őket viselkedni..hozzám szoktak..és talán ők is megérezhették, mert másnapra sok tojást tojtak.
Délután aludtam egy órácskát- talán kicsit jobb lett a közérzetem.
Aztán itt van ez a mondat: " Szeretkezz, ne háborúzz", és ez egy picit mosolyra derített.
Hm..mostanában mindkettőt teszem:-)) A harc feltüzel, a szeretkezés megnyugtat. Milyen jó, hogy mindenre van megoldás. Minek a háború? Erősebbé tesz, és tanít...engem arra, hogy jól odavágjak aki szemétkedik, a másikat meg, hogy fogja be, és cipelje a saját keresztjét:DD
Ugyanis azt senkitől nem tűröm el, hogy az anyai mivoltomat minősítse, és a gyermekeim nevét kiejtse, egy olyan illető, akinek a tojáshéj a fenekén van..apuci nadrágja mellől pampog..stb. Ha majd felnevel önállóan két gyermeket, a szülők segítsége nélkül, akkor talán meghallgatom:-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése