Írtam egy lovagregényt, A Kerekasztal hatosa címmel, mely egy light-os lovagkorról szól a nő szemszögéből nézve.
Tegyük át ezt a történetet a valóságba. Mondjuk a lovagok hatan vannak, ahogyan a regényben. Valaki megkérdezte tőlem:- Mit szólnál, ha az egyik lovagod levágná a fülét(a valóságban), és elküldené Neked levélben, ahogy anno Van Gogh tette?
Hm..meglepett a kérdése. Azt hiszem, megdöbbentem. Elképzeltem. Nem egy személy levágott fülét,csak egy véres , levágott fület. Brr...összerázkódtam. A szeretteim vére láttán mindig megfagyok, ledermedek egy pillanatra. (A sajátomtól nem).Úgy érzem, mintha a saját vérem folyna.
Mit szólnék? Szerintem szóhoz sem jutnék! A hangom benn akadna. Soha nem kérnék ilyet a lovagjaimtól! Az életben.
Mert a regényben hűséget, alázatot, tiszteletet és védelmet várt el a lady a lovagjaitól.
Tegyük fel a lovagok léteznek a valóságban. Nem rendszeresen, de néha felbukkannak az életemben. Mit várok el tőlük? Semmit.
Megtanultam, hogy egy másik embertől(kivétel a férjem és a gyermekeim), nem várok el semmit. Amit adnak, azt önszántukból teszik, mert adni akarnak. Mindegy, hogy mit. Szeretetet, mosolyokat, érzéseket, tárgyakat...stb. Megköszönök mindent. Minden apró dolgot. Mert minél többet adsz, annál többet kapsz vissza, és csak azt tudod odaadni, elajándékozni, ami egyszer a Tied volt, birtokoltad, Benned lakott: pl. szeretetet.
Visszatérve a kérdésre, ha kapnék egy levágott véres fület olyan személytől akit szeretek valamilyen szinten, aki fontos számomra- puha hímzett hófehér kendőbe csomagolnám. Minden este a kezembe venném, megsimogatnám és a könnyeimmel áztatnám. Érezném a férfi fájdalmát. Mindkettőt.. Utána beraknám a párnám alá és vele együtt aludnék el. De a lelkem fájna! Érte...
Nem kérek levágott véres füleket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése