Hiányzott már

"Hiányzott már a lelkemnek az az ember, aki vagy. Annyira meg tudsz nyugtatni, ellazítod egész lényemet. Akárhol is vagy, akkor is magamban érezlek, ha nem vagy velem.."
Mikor ezt írta valaki, bizony a jóleső bizsergés,a  meghatódottság végig futott rajtam. Talán egy kicsit meg is könnyeztem. Most én is ezt mondom Neked. Ugyanezekkel a szavakkal...bennem élsz, bennem vagy, ha kereslek, bármikor megtalállak magamban, de azért ez egy kicsit mégis csak más...Nekem is nagyon hiányoztál már...a szavaid, a bölcsességeid, a lényed, amellyel mindig megnyugtatsz...
Ma csodás napsütés van, meleg, a kedvem is jobb. Tudtam, hogy időjárás- függő vagyok, dehogy ennyire azt nem. Szeretném, ha nem szomorkodnál..és  nem vennéd magadra a világ minden mocsokját. Én sem teszem...a legtöbb, amit tehetek a sajnálat, a részvét..de az nem az enyém, és nem a Te Igaz-ad. Nem akarom, hogy magadon cipeld a múlt bélyegét, a sérelmeket..hiszen mi a Most-ban élünk. Mit mondott bölcs tanítóm? Nyugodj meg, lazulj el, befelé figyelj, és tedd fel a kérdést önmagadnaak: "Most mit érzek?"
Feltettem. Határtalan szeretetet, boldogságot..ölelkezést..Szeretném átölelni az összes embert, akit szeretek...
Nem sodorlak el...Vagy akarod? Szerintem nem tudnálak..Te is erős lélek vagy..és idősebb, mint én:-))
A csoda az, hogy megtaláltuk egymást....