Ma eljött a pillanat, persze nem az a nagy "romantikus környezet," amit az ember elképzel egy ilyen találkozáskor, de a lényeg az, hogy néhány órára eltűnt az összes akadály, és csak mi voltunk. Ő olyan volt, mint egy igazi nő, csak beszélt és mosolygott közben, én meg csak hallgattam, és közben kiragadtam a város nyüzsgő forgatagából. Végre találtunk egy csendes helyet, ahol csak ketten voltunk, néha egy egy ember ugyan elment mellettünk, de ez már egy cseppet sem zavart.
Csak hallgattam a véget nem érő történeteit, és néztem Őt... úgy vonzott, míg végül magamhoz vontam, és lehelet finoman megcsókoltam... Ajkain először épp csak súrolták egymást, ismerkedtek..., Ő beszélni próbált, de én egy forró csókkal belé fojtottam a szót... Annyira érzéki volt a csókja, annyira hívogató, csábító, hogy újra és újra csókolnom kellett... nagy volt bennem a vágy, amit el kellett fojtanom, talán egy jobb környezetben, egy ideálisabb helyen... talán majd felszínre törhet, de ma nem. Ma csak mi voltunk. Túl kevés idő, és túl sok mondanivaló. De mégis érezni lehetett a találkozás különlegességét, érzékiségét.
Az idő egy pillanat alatt tova tűnt, és vele Ő is, de rövidesen újra időt lopunk magunknak, mert szükségünk van egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése