Már annyiszor köszönetet mondtam Istennek a gyermekeimért.Hogy anya lehetek..így tudom, milyen lenne gyermekek nélkül. Unalmas, szomorú és magányos az életem. Valami hiány-érzet végig kísérne egész életem folyamán.
Csodálatos érzés anyának lenni! Tudjuk, hogy a gyermek belőlünk egy rész, egy darab, és, hogy mikor megszületett(a lélek újra leszületett ide) minket választott szülőknek. Azt akarta, hogy mi neveljük fel. Tanult tőlünk, és tanított. Fejlődtünk általa.
Hálás vagyok, amiért ők a gyermekeim. Okosak, szépek, egészségesek. Persze, minden gyermek más tulajdonsággal rendelkezik, ahogyan a felnőttek is. A lányom: akaratos, lázadó, szabadelvű..nemigen tűri, hogy megmondják neki, mit tegyen. A fiam: érzékeny, meleg szívű, ragaszkodó, mint én. Közte és köztem eltéphetetlen kötelék van. Ő úgy lett felnevelve, soha nem kapott egyetlen pofont sem..nem kellett....elég volt más hangsúllyal szólnom hozzá. Ha fájt valamije, azt én is éreztem. Fizikálisan és lelkileg is...szerintem ettől jobban nem lehet szeretni egy gyermeket, ahogyan én szeretem...
Az érdekes, hogy sokszor egyformát álmodunk vele..és gyakran szerepel az álmaimban, ahogy én is neki.
Nehéz az elválás, az éjszaka, az első éjszaka volt nekem( szerintem neki is) a legnehezebb.
De meg kell tanulnia nélkülem is boldogulni..ez az Ő útja..én láthatatlanul is segítem..mindenben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése