Miss Lolipot szíve a szultánért epekedett. Nem tehetett róla, de beleszeretett. Minden pillanatban leste, hogy férkőzhessen a közelébe és ezért képes volt mindenre. Minden fondorlatra.
Egy napon a szultán szolgálója beteg lett. Lolipot megragadta az alkalmat, hogy imádott szultánja közelébe férkőzhessen. Arcát fátyollal eltakarta, csak a szemeit hagyta ki. Mély barna, sötéten csillogó szemeit. Gondolta, majd nem szólal meg, és akkor a szultán nem veszi észre a cserét.
De nem így történt. Szulejmánnak jó kedve volt. Félmeztelenül feküdt az ágyában a hófehér párnák ölelésében. Lolipot nagyot nyelt, miközben gondolatban már a férfi szőrös mellkasát simogatta. Csendben le akarta tenni a tálcát az aprócska zsámolyra, de Szulejmán elkapta a karját. Lolipot ráemelte sötéten izzó szemeit. Állta a szultán tekintetét.
-Maradj!- szólította meg a férfi parancsolóan.
Lolipot egyetlen percre megremegett.
Most azt hiszi, hogy Mariah vagyok...ha leveszi a fátylamat rájön.
Na és, kit érdekel? Most az enyém lesz! Nem hagyom ki az alkalmat- döntötte el magában.
Piszok Szulejmán! Most olyat kapsz, hogy megemlegeted- és ördögi vigyor terült el arcán a fátyol alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése