Kevés ember

Kevés ember létezik, aki ki tudja hozni a humort belőlem. Pedig van bennem, létezik, csak jó mélyen elrejtve. Alapjában véve komoly, megfontolt embernek tartom magam. A türelmet most már megkérdőjelezném, ugyanis az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a buta, primitív emberekhez még mindig nincs türelmem.
A barátnőm..hát vele is ritkán viháncolunk. Mondjuk a  szomorú sorsán nem is volt mit.
A lányommal..vele igen. Ő még néha sok is nekem. Annyi hülyeség van benne, hogy az már nekem fáj. Így ha együtt vagyunk(fiúk nélkül) akkor mindent bele! Eszembe jutott, amikor nyáron kipróbáltuk a riksázást. Végig a Hősök terén. Lányom közölte velem, hogy ilyenkor úgy érzi magát, mint egy királynő. Úgy is öltözött fel: hosszú szoknya, smink, ékszerek. Meglepődve néztem rá.
-Ez nem szégyen, hogy ebben ülünk, míg a fiúcska kileheli a lelkét biciklizés közben?
-Nem Anya! Ez inkább kiváltság. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy 10000ft-ot adjon egy egy órás kocsikázásért.Igaz, erre nem is gondoltam.Élveztük a riksából a városnézést. Olyan jó volt!
Emlékek..emlékek, melyek itt élnek bennem, és bármikor előhozhatom őket a gondolatok által.
Aztán volt(van) egy férfi, akivel olykor szavak szárnyán összecsendült a lelkünk, miközben a szám már széthasadni látszott a röhögéstől, amit Ő idézett elő. De..Ő is csendes árnyék maradt...
És egy új árny...pontosabban személy. Mert ismerem (kezdem megismerni)
Elég egyetlen szót(bármit)leírnia és a mosoly már ott van az arcomon.
Aztán folytatva a kommunikációt vele, elfelejtem minden gondomat. Szinte visz magával a humor világába könnyedén, szabadon, úgy, hogy észre sem veszem...