A lány kedvetlenül meredt a monitorra. Egész nap olyan "semmilyen"kedve volt. Fáradt volt, céltalan, gondolatok nélkül lézengett egy hideg, szeles nap minden percében. Csak élt...csak vegetált..nem érdekelte semmi. Lassan egy hét..ennyi ideje nem adott életjelt magáról.. Semmit nem tudott róla, mi van vele? Mostanában amúgy is keveset beszéltek. Tudtak egymás létezéséről, nagyjából egymás dolgairól. A lány kereste magában. Nem érezte..csak a homályt. Bár mintha egyik reggel álmodott volna vele. Nem emlékezett pontosan az álmára. Csak látta Őt.
Látta, amint sötét szemeivel ránéz. Nem értette, miért foglalkozik még mindig vele? Egyáltalán még miért gondol mindig rá unalmas óráiban? Mi ez a hülye kötelék, amely hozzáfűzi? A fiú lelketlen. Érzéketlen....a leveleit válaszra sem méltatja.
Egyetlen szót sem érdemel meg! Szűnjön már meg létezni számomra!- gondolta magában.
Majd szabad folyást engedett forró könnyeinek, melyek cseppekben gördültek le szomorú arcán....meghalt a lelke..valami végleg kihunyt belőle..és megszűntek az önfeledt mosolyok is. Magára húzta puha takaróját s álomba sírva magát hüppögve aludt el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése