Sajnálom

Sajnálom, hogy nem tudok ismeretlen emberekre mosolyogni. Sajnálom, hogy nem tudok bőven, szárnyalón kommunikálni olyan emberekkel(árnyakkal), akikről halvány fogalmam sincs, hogy kik ők.
Sajnálom, hogy nem tudok bájologni, vagy mit tudom én mit is akarnak!
Írnak egy mondatot:"Szép napot", amire én is egy mondattal válaszolok: Köszönöm, Neked is.
És erre jön a válasz:- Látom kimért vagy, nem zavarlak, nem muszáj válaszolnod!
????? Tessék? Válaszoltam. Úgy ahogyan Ő. 
-Én csak próbáltam kedves lenni- közli velem.
-Köszönöm, én is az voltam.
De mit vár el tőlem? Hogy egy ilyen "Szép napot" mondatra ezt írjam?
-Köszönöm Drága! Olyan kedves vagy! Szép napot kívánok, ragyogja be lelked a fény és a szeretet, kedvellek, amiért kegyeskedtél betévedni hozzám, sőt még vetted a fáradtságot is, hogy írjál. Olyan jó, hogy vagy és, hogy itt vagy. Ugye találkozni akarsz velem? Pffffff...
Ez nem én vagyok, és ilyet ne várjon el tőlem senki, mert nem fogok így viselkedni!
Egyáltalán, csak annyit várhat el, hogy válaszoljak(mert nálam ez alap, hogy minden levélre szinte azonnal válaszolok, ha már irt az a marha , ha vette a fáradtságot.)
Mosolyokat meg nee! Miért mosolyogjak? Azt sem tudom, ki ő, azt sem, hogy mit akar?
A mosoly nálam nem megy parancsra. Ösztönösen.  Ha érzek valamit. Ha rákapcsolódok a lélekrezgéseire, ha van benne
valami: egy szó, egy mondat- amely megdobogtatja a szívemet- akkor mosolygok. Ha érzek valamit a mondatai mögött.

Igen..talán tudok tudatosan is mosolyogni, ha akarok. De nem szoktam. A mosoly mindig ösztönszerű volt nálam.
De..most az egyszer elhatározom, hogy rengeteget fogok mosolyogni rá, neki, el fogom bájolni a lényemmel- ha találkozunk.
Azt akarom, hogy ne tudjon szabadulni tőlem...az emlék- képektől vonzani akarom, őrülten:DD ...mert most már kipróbálom, milyen is az, ha nemcsak ösztönösen, hanem tudatosan cselekszem?