Minden nap arra ébredek, milyen jó, hogy élek(élhetek). Bár gondok özöne zúdul rám, teendők, feladatok, melyeket meg kell oldani. Minden nap meg kell vívni a szokásos kis harcaimat. A gondolattal, a tudattal, és néha bizony önmagammal. Elengedni embereket, akik egykor valamilyen szinten fontosak voltak számomra- nagyon nehéz.
Talán végleg el sem tudjuk engedni, csak fizikális valójukban, mert a lelkük örökre itt marad bennünk, és ha keressük magunkban(gondolunk rájuk), bizony megtaláljuk őket önmagunkban. Az emlékük itt él bennünk örökre- kitörölhetetlenül.
Ahogy elengedtem(próbáltam) valakit, egy másik személy lépett a helyére. Itt a mondás, amely Igaz: "Ha a sors bezár egy ajtót, nyitva hagy egy ablakot"
Persze nem mindig élünk az ablak lehetőségével, mert nem figyelünk rá, nem érdekel, annyira elvagyunk merülve az önsajnálatunkban. Én figyeltem rá..szerencsére..vagy ez az életutam forgatókönyve?
Egy csodálatos embert ismerhettem meg, kaptam helyette. Aki persze nem olyan, mint Ő, hiszen minden ember más, és mást hoz ki belőlünk.
De nem győzöm elmondani magamban, köszönöm, hogy megismerhettem, köszönöm, hogy van, figyel rám, törődik velem, ahogy eddig még senki sem tette így, és köszönöm, hogy néha a lelke átöleli az enyémet........
Köszönöm a
szép verseket, köszönöm a törődést, a lelkedet, köszönöm, hogy itt lehetek Veled. :)
Nagyon jó érzés, ha jövök és látom, hogy írtál nekem, boldog lélekkel
mosolyogva olvasom minden szavad. :) Egy termékeny folyó vagy Te,
mi soha ki nem apad. Betűid s szavaid, folynak, mint áradat.
Táplálják olvasók lelkét, boldoggá teszik napjaikat.
A sorok, mint hullámok s a betűk, mint a halak.
:-))))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése