Megint felmerült ez a téma. Nem tudom, nekem és a családi környezetemben, a barátaimnak természetes, hogy adunk..bármit..olykor meghívjuk egymást..fagyira, pizzára, a férfiakat sörre...névnapokkor, szülinapokkor, karácsonykor megajándékozzuk egymást. Sokak szerint ez anyagiasság..és enélkül is lehet szeretni. Én nem így látom! Szerintem ez nem kicsinyesség..nagyvonalúság..én szeretek nagyvonalú lenni..és adni ! Annyira jó érzés adni! Mindegy hogy mit, csak adhassunk..ha nekem csak kenyérre valóm lenne, akkor is adnék a zenésznek az aluljáróban egy százast..mert ő odaszorult, én nem. Minden viszonyítás kérdése. Én boldog vagyok, mert adhatok..és kapok..rengeteget...apróságokat, az élettől szép pillanatokat, mindent. Adok- kapok, e szerint élek!
A másik: nő vagyok..egy nő, akkor érzi magát nőnek, ha egy férfi érzékelteti is azt vele. Hogyan érzékelteti? Nem annyival, hogy mindenáron az ágyba akarja csalogatni. Hanem...megdicséri a kinézetét, elhalmozza apró ajándékokkal, figyel rá, gyengéd vele, türelmes..ez olyan nagy kérés??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése