A nyár érdekes fordulatokat hozott. Csak úgy zajlanak körülöttem az események. Ahogy beköszöntött, valami véget ért. Véget ért egy álom, amely csodás volt. Hittem benne. És elhittem, hogy őszinte volt. Őszinte, amilyen én. De nem! Csak jól irányzott célok elérése érdekében lépett be az életembe. Csalódtam. Fájt. Elmúlt. Megéltem, túléltem.
Aztán jött valaki...mellém szegődött, árnyként. Kitartóan kísért, követett, figyelt rám, s talán szeretett. Néha összesimult a lelkünk. Megkapta. Hiszen Ő erre vágyott. Az elején. Jó volt. Megnyugtató, simogató, szelíd. Az érzés és a lelke átölelt. De! Fellépett a vágy. Nála...és már nem simult össze a lelkünk. Akart, kért, kicsit követelőzőtt. Ez már nem tetszett. Megijedtem. Talán egy kicsit féltem is. És nem értettem: Miért? Miért öli meg a vágy a legszebb érzéseket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése