Vöröslő mámor

Vöröslő mámor



Mint izzó parazsak, apró
villámok cikáztak át testemen
A sötétség fátyol- lepelje ránk
borult, s így a kíváncsi szemektől
rejtett el minket.



Az éjszaka csendjében csak
halk neszek zajongtak
Apró sóhajok, nyögések,
ziháló lélegzet keblemből
feltörni óhajtottak.



Nem láttalak egészen
Csak fényesen csillogó
szemed rejtekében veszhettem
el mélyen, Ujjaid finom
 érintése, mintha hegedű
 húrokat pengetnének
Gyengéden játszottak testemen.



Lúdbőrös bőröm gyöngyöző
patakja, lefolyni látszott amerre
bírt, s arcomat , s testemet
elöntötte a vöröslő pír.



Forró mámorban úszott még
a levegő is, az idő egy pillanatra
tétovázott. Éreztelek. Éreztelek
magamban, hol előbb még az
ujjad játszott.



Mint izzó láva, úgy tört fel
belőlem a kéj, előtte végig
futott rajtam a kínzó remegés.
Átöleltél, szorosan rám tapadtál
Így maradtunk az idő töredékéig
magunkban mélyen elrabolva
a pillanatvarázst.