Mivel a telenovellák és a regények alapja maga az élet, egy kis elképzeléssel, fantáziával fűszerezve, így a kérdés gyökere is a mindennapi életünkbe vezet.
Igen. Szerintem mi nők rátelepszünk a párunkra. Én legalábbis igen. Irányítani akarjuk őket és tudni akarunk minden lépésükről. Hogy ez jó dolog-e? Nézőpont kérdése. Mert egyrészt figyelünk rájuk, törődünk velük, másrészt pedig korlátozzuk őket, a magánszférájukat akarjuk kisajátítani, birtokolni akarjuk őket.
Van aki jobban, van aki kevésbé. Van amelyik férfi hagyja teljesen(ők a "papucsok"), van aki részlegesen időközönként, és van aki nem hagyja- ezért vannak a válások.
Nos..miután rájöttem erre, lazábbra vettem a figurát. Mindig ott szövegelt bennem a hang:"Hagyd, ha szeret, úgyis Te vagy(leszel) a mindene. Eljutottam oda, hogy most már hagyom. Nem kérdezek. Annyit mond el, amennyit akar. Ezáltal Ő is engedékenyebb lett velem szemben. Már nem akar kisajátítani, meghagyja a saját világom létezését is.
Hogy jobb-e így? Nehéz kérdés. Nyugodtabb, az biztos. De a kötelék enyhült és nem tudom, hogy ez valójában jó dolog-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése