Ösztönösen sóvárogva néha már kínzóan kereste a lelkem azt a valamit, valakit, akivel eggyé válhatna..akivel olykor játékosan szárnyalhatna..akivel néha átölelnék egymást, és aki teljesen kitöltené a lelkemet, megszüntetve a monoton ürességet bennem.
Mindez a tudatomtól független...csak úgy létezik..spontán érzem...
Ilyenkor nincsenek álmok, meghaltak a vágyak, nincsenek önfeledt mosolyok, és fáj a hiány..egyre erősebben.
Ez mind belső érzelmi szinten történik. A lélek érez. Elsősorban szeretetet, de ugyanakkor érzi a fájdalmat, az ürességet, a kínzó hiányt, olykor könnyezik. A lélek könnyei vérpatakot képeznek az erekben, melyek felgyorsulva száguldanak tehetetlenségükben.
A lélek tud játékosan, önfeledten szárnyalni is egy másik dimenzióban szabadon, könnyedén kizárva a tudat okoskodását önmagából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése