In memorian

Forró nyári nap volt..A nap melegen sütött...az óra 11h-körül járt. A lány elindult...lassú léptekkel...ahogyan ő szokott járni..a saját, nyugodt, megszokott tempójában. Nem volt feszült...nem izgult. Mosolygott..és várt.. Ott ahol megbeszélték. A férfi jött. Magasan, lazán, mosolyogva. A lány elébe sietett.A férfi megölelte. Lágyan, barátilag, majd megsimogatta a lány hátát egyetlen pillanatra. Megszorongatta. Elindultak..a férfi kérésére valami csendes helyre. Bár a lány nem akarta..egy elit kávézóba szeretett volna menni. Ott is lehet beszélgetni. Egy parkba mentek, leültek egy padra. A lány mosolygott..a férfi is..a lány beszélt..volna. De a férfi nem hagyta..ajkát betapasztotta az övével...és csak csókolta  a lányt..a lány meglepődött..nem akarta..de megbántani sem akarta a férfit. Hagyta...de nem érzett semmit..kellemetlen volt...Kicsit meg is riadt...itt van egy férfi..akit ő lelki társnak hitt..de hol a  lelke? Mikor állandóan csak a férfi énjét mutatja? Ő nem akarta ezt..nem akart vágyakat..mosolygott...de sírt a lelke...ott abban a pillanatban meghalt minden szárnyalása....
Nem akarok emlékezni rá...kellemetlen volt...fájt..és utána is...rossz emlék ...ki kell törölnöm...