2013. augusztus 6., kedd

Kalandtúra vagy szálloda, wellness?




Természetes, hogy én az utóbbit választom. Az elmúlt héten sokat merengtünk a férjemmel, hogy hova menjünk még el néhány napra. Hiszen mindjárt itt az ősz, meg kell venni a tüzifát, a gyermeknek iskola..stb..élvezzük még egy kicsit szabadon a nyár utolsó napjait.  Mivel az első két nyaralásunk az én kedvem szerint történt, férjem vitt oda, jött velünk ahova akartam, habár ő nem egy múzeum vagy városnézős típus. De nem szólt..azt tette, amit mondtam. Így most az egész nyaralás kiválasztását rábíztam. Szinte biztos voltam benne, hogy horgászat lesz. Nem baj, csak legyen medence, meg bolt a közelben, hűvös szoba, akkor én és a fiam már elleszünk. Végigpásztáztuk a horgászparadicsomokat. Meglepő volt, hogy napijegyet leszámítva jóval drágábbak, mint a szállodai szobák. Hát jó..legyen, nézzük, mit találunk a pénzünkért. Felhívtam 3-at. Meglepő volt az eredmény. Szinte semmit..napijegy, faház, fürdés a tóban, enni ahol akarunk, ágyon vagy földön, és a Wc és a zuhany valahol távol az erdőben. Fellázadtam. Neem! Én nem fogok éjjel az erdőn át wc-re menni..meg hideg vízzel tusolni, nomád körülmények között. És sem medence, de még egy étterem sem a közelben. Fiammal barangoltunk a neten tovább. Balaton! Ott a férjem horgászhat, mi fürdünk, csavargunk..egy az, hogy nagyon drága, meg ismeretlen néven feltüntetve plusz költségek. Pl..idegenforgalmi adó..személyenként, és itt nincs diák..miért? Esztergomban nem volt, és ott a szállónak volt saját medencéje is. Aztán..7 nap alatti szállás esetén 6000ft takarítási költség. Tessék? Aztán az udvarban nincs parkoló, majd valahol a ház előtt. Nem! Ez sem jó! Megtaláltuk a megfelelő megoldást..férjemnek horgásztó, mi meg csavargunk..élményfürdő, hajókázás, nagy- nagy shoppingolások..és meg lesz a kényelem. Ugyanis én viszem magammal az utolsó habfürdőtől kezdve az arckrémig, gyógyszerek, papucsok, saját törölköző..mindent.
Meglepődtem, mert az egyik ismerős család is most megy nyaralni..a hegyekbe, a szlovák határhoz közel. Kérdeztem a hölgyet..akkor Te is összeírod, egy nappal előtte pakolsz, hogy minden meglegyen. Ááá..dehogy!- felelte ő. Viszünk 3 biciklit, egy ruhát, majd fürdünk a patakban és kész..Brrr...én nem szeretnék így nyaralni. Jó párszor már voltam a fiammal, Romániában, meg a Bükk-ben, naponta 10- 15 km-es túrák, madárles, gombaszedés..estére holtfáradtan dagadt lábakkal megérkeztünk, és még enni sem volt kedvünk. Igaz, hogy ilyenkor egy hét alatt ledobtam 4-5 kg..-ot, de könyörgöm, ilyen áron??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése