A kisfiú
Mary boldogan bevackolva pihent férje, Marc karjaiban. Hallgatta a férfi egyenletes szuszogását. Annyira szerette! A férfi volt a mindene, az élete. Talán most már többé nem hagyja el! Volt elég megpróbáltatás az életükben! Boldog volt. Határtalanul boldog. Az érzés elhatalmasodott rajta, kitöltötte teljes lényét. Szeméből kicsordult egy aprócska könnycsepp. Hirtelen éles fájdalmat érzett hasa alsó részén. Mély levegőt vett, a fájdalom enyhült. De bizony a fájdalom újra jelentkezett, és egyre hosszabb ideig tartott. Nincs mit tenni, itt az idő! A kis pocaklakó ki akar jönni! Felébresztette alvó szerelmét, összeszedték a cuccaikat, és irány a kórház. Éppen, hogy beértek. A magzatvíz elfolyt, megindult a szülés. Szerencsére gyors lefolyású volt, de annál jobban fájt. Maryt nem érdekelte a fájdalom. Ő imádottjára és a babára koncentrált. Marc bent volt a szülőszobában, zöld műtős ruhában. Állt az ágynál és fogta a nő kezét. Próbálta enyhíteni annak fájdalmát. Nem kellett sokat várni. A baba világra jött. Marc elvághatta a köldökzsinórt, és ő vehette először kezébe a kis jövevényt. Leírhatatlan érzés volt. Szeméből a könnyek szabad folyást engedtek maguknak. A baba felsírt. Kisfiú!-Isten hozott, Kisfiam! Marc Jim Rowell- és puha puszit nyomott a vöröses képű gyermek arcára. Mary is sírt.
-Hadd lássam én is! Hozd ide kérlek! Marc a nő hasára helyezte a síró kisfiút. Mary magához ölelte a puha kis testet. Megsimogatta kisfia buksiját.
-Örökké szeretni foglak, ahogy az apádat! Megígérem!
A szülőszobában nem maradt szem szárazon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése