Mámor

Mámor=Ámor?
Ez a szó is a szerelemmel függene össze?
Nekem nem a szerelem kapcsán jutott eszembe. Ahogy előtte bevillant a bevésődés, ma meg mosogatás közben ez a szó: mámor.
Hm..elgondolkodtatott. Bonyolult, összetett szó, mint a bevésődés?
Mit is jelent? Mindenképpen egy állapotot takar.
Úszhat valaki mámorban..érezhet örömmámort, ittasan is lehet valakinek mámoros állapota, és még mit jelenthet? Pénzmámort?
A szó elég megfoghatatlan, szinte már misztikus. Mámor..olyan állapot lehet, ahol megszűnik a  tér és az idő, kikapcsol a tudat, és csak lebegünk?
Olyasmi lehet, mint az extázis?Szerintem én még soha nem éreztem mámort...a mámor valaminek a leg-legje lehet? Túl mindenen? Nézzük, mit mond erről a tudomány:


MÁMOR. – A szó így egymagában is valóságos tünetcsoport. A mi számunkra már régóta használhatatlan, korához pecsételt, áthatóan (penetránsan) szecessziós. Amit pszichológiailag jelent szinonimáival együtt: kéj, láz, álom, gyönyör, lelki tivornya, részegség és jelzőivel együtt: szilaj, bús, könnyes, büszke stb., az csak utal arra a környezetre, ahonnan elvonódott, a részegségre és másodlagosan, már átvitt értelemben, a szerelmi részegségre. Mindkét alapértelem jelen lehet benne, színezheti, de nem azonos velük. Azt a felfokozott lelkiállapotot jelenti, amit a századvég újra felfedezett az ember és főleg a költő számára. Mámoros viszony a világhoz, az élethez, a mámor mint újat, jelentőset teremtő (költői) eszköz, a mámor mint a kiválóság és az érvényesség mércéje: a századvég jellemző életérzése ez. A szimbolizmus mámorfogalma mint felsőbbrendűségi érzés és mint ars poetica az egyik legkényesebb pont e korral való viszonyunkban. Pedig történetileg nézve is elég szükségszerűnek látszik: a győzelmes 19. századi realizmus jól fésült másodvonala pattintotta ki visszahatásként éppannyira, mint az eljövendő nagy változások előrejelzése. Ne higgyük, hogy megnevezését kiradírozva az irodalomból, végeztünk akár a lelkiállapottal, akár a történelmi szituációval. A művészetben (az életben) jelenlévő nem mindenna****k, megrendítőnek, tetőpont-pillanatoknak az egyik, korhoz kötött neve ez a szó, amelyet a szakadéknyi ízlésváltozás okán szinte csak csipesszel tudunk felemelni. De maga az életérzés mindig is jelen volt az emberben és különösen a költőben (különböző okokból és színezettel); ha Horatius azt mondja, hogy: Sublimi feriam sidera vertice, magasztos homlokommal a csillagokat ütöm, vagy József Attila azt mondja, hogy: Érzem amint fölöttem csattog, ver a szívem – egymáshoz (és a mámorhoz) hasonló lelki tetőpontokat idéznek. A mámornak az a baja, hogy túlságosan is magasra kunkorodott. Muszáj volt, divatosan és állandóan muszáj volt mámorban úsznia a költőnek, így biztosítva egy eljövendő korszaknak a csömört.

Hát...nem nagyon mondott újat, amit én is megfogalmaztam saját szavaimmal. A kéjmámort kihagytam, itt látszik meg mennyire nem szerepel a tudatomban:-))