2012. december 14., péntek

Lelkem másik fele




Lélekpár

A Lélekpár lelkünk másik fele, amelyikből csak egy van és nem helyettesíthető, cserélhető fel senki mással!
Egyesülni Vele a párkapcsolati lét csúcsa, fejlődésünknek végpontja, de nem csak csodálatos ez, hanem nagyon sok lelki munkát igényel, hogy elérjünk hozzá, megtaláljuk!

Egyesek felfedezni vélik szerelmükben, hogy Ő a Lélekpárjuk, de többnyire csak egy mély kapcsolat, esetleg lelki kapcsolat, de nem a Lélekpárok találkozása.
Miről ismerhetjük fel a Lélekpárunkat?

A Lélekpár felismeréséhez meg kell értened, hogy ez egy lelki szintű kapcsolódás, ahol nem a személyiség szintű tulajdonságok kapcsolódásáról van szó.
Vagyis teljesen mindegy, hogy a személyiségetek szintjén hasonlítotok egymásra, kiegészítitek egymást vagy éppen ellentétei vagytok-e egymásnak! Ez csak a személyiségjegyekről, tulajdonságokról szól és nem érinti a mögötte levő lélekfeleket!

Akár tetszik, akár nem tetszik a másik személyisége, ebből még nem lehet megállapítani, hogy a lelked másik fele-e?
Sokan halálosan szerelmesek a másikba és mivel addig még nem éltek meg ekkora szerelmet, ilyen lángolást, ezért azt hiszik, hogy ez valami különleges kapcsolat, talán a Lélekpárjukkal találkoztak!

De ha elmúlik a láng, akkor szomorúan tapasztalják, hogy már nem is érzik annyira Lélekpárjuknak a másikat, - lehet hogy nem is volt az? Akkor mit éreztek addig?
Egyszerűen csak szerelmesek voltak és annak a csodájától elszálltak. Hasonló személyiségek, érzékeny, egymásra nyitott lelkek megélhetik, hogy érzik a másikat, azonos gondolataik vannak, mintha lenne köztük egy telepatikus kapcsolat. De még ez sem bizonyítéka a Lélekpárságnak!
Akkor mi az?

Lélekpárom. Vagyis a lelkem másik fele.
Amikor megérzed a másik feledet, akkor nem érzed idegennek, másnak vagy Tőled különbözőnek. Azt érzed, hogy Te vagy az, nem valaki más. Mindegy, hogy mit érzel a személyisége felé, tudod, hogy abban a testben és burokban is Te vagy jelen!

Így gyakorlatilag nem érzed azt, hogy lenne ott valaki, akit kerestél és most végre megtaláltad, hanem inkább önmagad megtalálásának az élménye önt el. Ezért ez egy spirituális élmény is, mert önmagadat találod meg. Önmagadnak azt a felét, amelyiket többek között a nemiségeddel való téves azonosuláskor felejtettél el, így mondhatni elvesztettél.
Hogyan hozhatjuk szintünkre a Lélekpárunkat?

Sokan kérdezik, hogy már találkoztak a Lélekpárjukkal, de Ő nem akarja vállalni a kapcsolatot, nem ismeri fel, hogy kicsoda Ő. Nos, a fentebbiekből világos, hogy ha Te nem ismered fel, hogy Te vagy az is, akkor Ő nem lehet a lelked másik fele.

Valószínűleg egy személyiségében vonzó emberrel futottál össze, esetleg van köztetek valamilyen lelki harmónia, de nem Te vagy az!

Ettől még az ilyen szerelmet, vonzódást is meg lehet élni, sőt szerintem teret is kell neki adni, hiszen nem véletlen, hogy miért pont belé estél és nem tudod elfelejteni, elengedni.
Ilyenkor a másik tudatosításának, szintre hozásának kívánságát visszavetítve önmagunkra, felfedezhetjük, hogy bennünk is vannak olyan részek, amelyekben nem vagyunk még elég tudatosak.

Ezeket a részeket, például a nemiséged másik felének a tudatosítását kell elvégezni.
Ez nem egy egyszerű gyakorlat, de a probléma nem megoldhatatlan! Tantra
Mivel a Lélekpárok egymásra találása egy végső egyesülés élményben teljesedik ki, így az nagyon hasonlít a Tantrikus egyesülés gyakorlatára, ahol nem a Lélekpárunkkal, hanem bárkivel (pl partnerünkkel) eggyé tudunk válni.
Gyakorlatilag a lelkével válunk eggyé, de ehhez először el kell távolítani az útból a személyiségét, ami többszörös burokként veszi körbe a lelket.

Az ideális az lenne, ha a személyiség egyáltalán nem fedné el a lelket, de pontosan ez az a tévedés( a személyiséggel való téves azonosulás), ami miatt nem vagyunk megvilágosodottak! A személyiség nem más, mint a tévedéseink, nem-tudásunk és hazugságaink kusza szövevénye, amelyek miatt nam látjuk a valóságot.

Ezért a lelki egyesüléshez ezen burkok összességét el kell távolítani, vagy legalább megnyitni.
Erre többféle technika létezik. Használják a monotonitást, a szeretetet, az együttérzést, a kinyílást, a kibukást, stb., de a végleges és teljes eltávolításra a tudatosítás a legmegfelelőbb eszköz!

A tudatosítással gyakorlatilag megismerjük és elfogadjuk a burkok létét, amivel azok be is végzik a sorsukat. Eggyé válunk a tévedésünkkel, hazugságunkkal, felszámoljuk a nem-tudást és ezzel túljutunk ezek létén és mögötte megtaláljuk valódi önmagunkat.

Ha ezt a kinyílást, tudatosítást a jelenlétünkben egy másik személyiség is elvégzi önmagával, akkor a két eddig elzárt lélek megérzi egymást és törekedve eredeti állapotukra (az egységre) összeolvadnak. Az élmény leírhatatlanul csodálatos és teljes!

Ez a Tantrikus egyesülés gyakorlat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése