2012. december 4., kedd

A technika órákról



Gyermekeim nevelésére nagy hangsúlyt fektetek, így az iskolai életükben is részt veszek(vettem). Mivel a fiam is ebben a tanévben ballag az általános iskolából, már kevesebbet jártam be az oktatási központba. Annak külön örülök, hogy nekik már elsőben sem egy tanítójuk volt, hanem három. Nem kellett egy nevelő hangulatától függeniük.És minden tanító, nevelő jelleme, oktatási stílusa más. Szerencsére. Volt egy idősebb magyar tanítójuk, aki kicsit valljuk be maradi volt. Vele szemben volt egy rugalmas, tündéri matematika tanítónőjük, és egy laza, humoros tesi tanárjuk.
Aztán 5.-től meg rengeteg tanár, hiszen minden tantárgyat más tanít nekik.És ez így van jól. Ami meglepett , hogy nem tanulnak művészettörténetet, helyette média van. A másik dolog meg a technika óra. Az én időmben a technikát egy férfi és egy nő tanította, vagyis egy osztálynak két tanára volt. A lányok a tanárnővel varrtak, horgoltunk, sütöttünk, és tavasztól a  gyakorlati kertben tevékenykedtünk. A fiúk, fúrtak, faragtak, ástak..stb. Nos a fiamék varrnak. Keresztöltés, pelenkaöltés, boszorkányöltés. Semmi fúrás, faragás, kapálás, ásás. Lassan kötni is fognak?
Ma említette, hogy gofrit fognak holnap sütni technikán.
Felvontam a  szemöldököm:
-Csak a fiúk?
-Igen, és kellenek hozzávalók.
-Te mit vállaltál?- kérdeztem.
-Margarint. És a tanárnő(aki barátnőm) megkért, vigyek olyan kajszi lekvárt, amilyet tavaly, mert olyan finomat sehol nem lehet kapni.
Elmosolyodtam. Még jó, hogy főztem vagy 50 üveg többféle dzsemet, így tudok adni:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése