2013. január 17., csütörtök

Egy médium naplója




John Edward Egy médium naplójából


Ezt a könyvet 3-4 éve olvastam. Mit mondjak? Teljesen megváltoztatta az elgondolásaimat a halálról és a szellemvilágról. Valójában mindig is érdekeltek ezek a dolgok. A médiumok világa vonzott. Túl érzékeny ember lévén magam is jó médium lennék. Tudom.
A könyvről..nem mondom kicsit félelmetes, bár attól függ, kinek mit jelent a félelem. De az írója csodálatos történeteivel olykor bizony könnyeket csalt a szemembe.


Leírás: JOHN EDWARD az USA legfiatalabb, de már nemzetközileg is elismert médiuma.

„Főállású látnok vagyok. Azokkal lépek kapcsolatba, akik a másvilágra költöztek. Én vagyok az összekötő köztük és a hátrahagyott szeretteik között.

Egyszerűbben: a holtakkal kommunikálok.
Még pontosabban fogalmazva: a halottak beszélnek hozzám.

Ez a könyv eddigi életem és munkám krónikája. Egyfajta napló, amely azzal a szándékkal készült, hogy betekintést nyújtson a spiritualitás és a szellemekkel való kommunikáció varázslatos világába. Bár a szellemvilág valódi természete nehezen megfogható, nyilvánvaló számomra, hogy a szellemek képesek keresztülhatolni a légüres téren azért, hogy tudassák velünk, léteznek, jól vannak, és velünk tartanak.

Bizonyítékul szolgálnak erre a látogatásaik és az a sok üzenet, amelyet napról napra kapok tőlük.

Jelen kötet arra tesz kísérletet, hogy megpróbálja eloszlatni a médiumok munkájával kapcsolatos tévképzeteket. Nem csak saját magamról írok, hanem azokról az emberekről is, akik a munkám során felkerestek.

A könyvben szereplő alakok valódi személyek, bizonyítható élményekkel. Tehát minden egyes történet, amelyet olvasni fognak, igaz. Nemcsak a saját visszaemlékezéseimen alapulnak, hanem azokéin is, akik beleegyezésüket adták, hogy élményeiket a könyvemben közreadjam. Ebben az értelemben ez a könyv más, mint az ebben a témában megjelent írások”...

*
Az „EGY MÉDIUM NAPLÓJA” című kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik be kívánnak tekinteni a spiritualitás és a szellemekkel való kommunikáció varázslatos világába, ezáltal találkozhatnak szeretteik külvilágról küldött üzeneteivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése