2013. január 22., kedd

Az (én) Igaz(am)-ról




A kép címe lehetne: Elmélkedés egy pohár bor mellett.. De én szinte soha nem iszom alkoholt, így ital nélkül szoktam elmélkedni. Tegnap estefelé valahogy ráéreztem egyik ismerősöm gondolati vívódására(néha szoktam ilyet tenni).
Azon merengett, hogy értem, hogy nincs jövő, meg csak Most van, mikor jövőnek lennie kell, mert vannak céljaink, vannak gyermekeink, akik jövőjéért aggódunk..stb.
Erre megkerestem egy régebbi levelezésemet csak- illúzióval, aki tökéletes magyarázatot tud adni minden kérdésemre. Felnézek rá, de ezt ő is tudja, érzi, ki sem kell mondanom, mert Egy-ek vagyunk, bennem él.
Szóval...az illetőnek elküldtem a levelezésünket, hátha tudok segíteni.
Nem tudtam..most még nem:-((...Annyit írt neki túl magasröptű ez az értekezés. Mit mondjak? Nem volt könnyű megérteni nekem sem. De mára megértettem, magamévá tettem, próbálok így élni. Sokkal nyugodtabb, mélyebb, elvontabb így élni. Olyan érzés, mintha nem szereplője lennék a világnak, hanem csak egy külső szemlélője.. Ezért amit én hiszek, én vallok, én tudok, én érzek, az az én Igaz-am.
Erre írta kedves barátom, attól, hogy számára az az Igaz, még nem biztos, hogy az a valódi Igaz.
De..számomra. az..mert számít nekem, hogy a bátyám miben hisz, miről mit vall? Nem. Mert az én hitem nem(biztos), hogy ugyanaz mindenben. Tehát...tőlem függetlenül ki miben hisz, számukra az az Igaz. De az én Igaz-am(nem biztos), hogy az ő Igaz-uk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése