A világ tele van csalárdsággal a rengeteg forradalmár, szociális újító és önjelölt szolgálók miatt. Ők teremtik a csalást, ők teremtik a káoszt. Ez természetes is, hiszen még nem érték el a saját benső igazságukat, és így kezdtek másokon segíteni. Ha megjelent benned a fény, akkor megoszthatod valaki mással, de ha nincs benned fény, akkor hogyan tudnád megosztani? Hogyan adhatsz bárkinek is olyasmit, amiből neked sincs?
Egyszer egy ember elment Buddhához. Valószínűleg legalább akkora forradalmár volt, mint Marcuse vagy más, hasonló kaliber… Eljött Buddhához, és azt kérdezte:
– Mondd meg nekem, hogyan szolgálhatnék másokat. Mélységes részvét van bennem, és szeretnék mindenkit boldoggá tenni.
Buddha ránézett. Azt mondják, ekkor elszomorodott. Buddha nagyon szomorúan nézett látogatójára.
Erre ő megkérdezte:
– Miért lettél ennyire szomorú?
– Nehéz dolgod lesz, hisz te magad sem tűnsz boldognak, mégis azt a missziót választottad magadnak, hogy mindenkit boldoggá tégy. Hogyan fogod megosztani másokkal azt, amivel te sem rendelkezel?
Először legyél. És amint létezel, az már nem misszió. Amint te magad boldog vagy, már nem hagyod el a saját utadat, hogy másoknak segíts, hiszen már a puszta léted segítség, bárhol is vagy. Ne csinálj ebből hivatást.
Az, amilyen vagy, akárhol is légy… ha egy fa közelében üldögélsz, a fát segíted. Nem tudatosan, nem erőfeszítéssel, pusztán csak azzal, hogy közel vagy a fához. A fa pedig válaszol: a te benső lényed beléáramlik, az ő lénye pedig beléd – felébresztettél egy fát. Egy nap ez a fa egy buddhává válik majd, és te része leszel ennek, hiszen segítettél. Amikor egy nap ez a fa buddhává válik majd, és az egész világegyetem ünnepli, te is ünnepelni fogsz, hiszen egy részed a fának adtad, egy részed megosztottad vele.
Egy folyó mellett ülsz, és osztozol a folyóval önmagadon. Megmozdulsz, és a mozdulatod változik át részvétté. Nem kell semmit csinálnod. Ha csinálsz valamit, akkor baj van. Hogyan tudod „csinálni” a szeretetet?
Ez nem egy cselekedet, hanem egy létállapot. Szerelmes vagy, tiéd a fény, a kapuid nyitva állnak. Ekkor mindent és mindenkit üdvözölsz, aki be akar jutni hozzád, lényed benső szentélyébe. És bármi, bárki ha meg akarja gyújtani önnön lángját a te lángodból, te készen állsz.
Soha ne keress magadnak valakit, akin segíthetsz. Ha ezt teszed, egy dolog biztos: nem te vagy erre a megfelelő ember. Amikor csinálni kezdesz valamit, akkor biztos, hogy csalsz. Egyszerűen csak mások dolgába ütöd az orrod. Hagyd őket békén. Éppen elég részvét a részedről, ha nem zavarod őket. Ne próbáld megváltoztatni őket. Nem vagy tisztában azzal, hogy mit teszel.
Csak a megvilágosodott ember segíthet: a segítség magától áramlik. Olyan ez, mint egy kinyílt virág, a szél magával viszi az illatát, és az egész földet beborítja vele. Ez nagyon finom és közvetett: soha nem üt meg közvetlenül senkit. Egy igazi mester soha nem akar közvetlenül megváltoztatni senkit sem. Olyan ő, mint egy titokzatos illat, mely körülvesz téged. Ha kinyílsz, egy kicsiny fuvallat áramlik beléd. Ha nem vagy nyitott, ott fog várakozni az ajtód előtt. Még csak nem is kopogtat, mert még az is zavarná az álmodat. Hisz ez a te álmod, és neked jogod van olyan sokáig aludni, ameddig csak akarsz. Senkinek semmi köze hozzá, hogy mikor ébredsz fel.
Lehet, hogy én felébredtem, lehet, hogy azt szeretném, te is ébredj fel, de ez az én dolgom, nem a tiéd.
Ha te mélyen alszol, és gyönyörű álmaid vannak, ki vagyok én, hogy megzavarjalak? Várakozni fogok.
Körülveszlek téged, mint egy illat. És amint az illat megérint téged és felébreszt, minden rendben van.
De ez nem egy közvetlen törekvés, ez nagyon is közvetett. Soha ne feledd: csak azok az emberek segíthetnek, akik ezt teljességgel közvetetten teszik. A közvetlen segítséget a politikusoktól kapod, a közvetettet a bölcsektől.
Osho
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése