2012. október 14., vasárnap

Találtam




Áttetsző folyómeder

Szőlőszemen süt át a nap.
Egymást karolja pironkodva
a horgasujjú szederág
s a kert didergő szögesdrótja,
látszik a lassú víz alatt
a mese néhány alkatrésze;
megtörtük a hullámokat, sodródtunk
iszapos vidékre.

Négy fekete kanca nyakára
vetít a dél parányi csókot,
félrefordulnék, de hiába:
nyugalmuk érzem,
beleborzongok.

Emlékszel? Fázott a kezed.
Őszt emlegettünk s féltünk tőle.
Zátonyok közt most ő vezet
kék világunk kikötőjébe.
Leheletemmel ujjaid
szívesen melengetném: hol vagy?
Szederágat horzsol a fény. Ma
nem találkozunk.
Sem holnap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése