Tegnap fárasztó napom volt. Kicsit összejött minden. Van ez így néha. Ma jó volt a csend, meg valljuk be, hogy egy olyan éjszaka után, ki hogy viselkedne?
Nyomottan ébredtem. Csak néztem ki a fejemből. Nem gondoltam semmire.
Délután üzleti útra mentünk férjemmel. Meleg, napsütés- szép idő volt. Az én fejem viszont el kezdett fájni. Alig vártam, hogy lerendezzük, amit kell, és jöhessek haza. Amint a kocsiban ültem, és néztem ki a fejemből, feltűnt, hogy nem látok gólyákat.
-Hol vannak a gólyák?- néztem meglepődve a férjemre.
-Azok már elmentek kb. egy hónapja.
-Na, de miért mentek el? Hiszen meleg van!-lepődtem meg. Azt hittem naiv kis fejemmel, ha kitolódik a meleg, ők is maradnak.
-Nem- szólalt meg a férjem, szerintem nekik benne van a génjeikben. Másképp hogy találnának vissza 2-3000km-ről? Igen, ez a csodálatos- gondoltam magamban. És a vándorlásról eszembe jutottak a vadlibák. Arról meg a Nielsholgersson kalandjai c. mesesorozat. Márton lúd, aki jóságos tetteivel állandóan könnyeket varázsolt a szemembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése