A héten ráérő szabadidőmben blogokat olvasgattam. Rábukkantam egy érdekes írásra, amely azonnal kommentelésre késztetett.
A férfi nagyképűen, szinte lenézően kritizálta több üzenőfalra beíró személy szövegét, és a profilokat.
Hm...nézzük ki is ez az illető. Rámentem a profiljára. Egyetlen kép, aki ugye lehet bárki. Üzenőfal, és egy rádió. Színek- jelentéktelen, szinte szürkés.
Ő beszél? Te jó ég!- szólalt meg magamban lázadó énem. Hiszen egy semmitmondó igénytelenség a profilja. Egyszerűen, miért kritizál ő másokat?
Nos, a kommenteket olvasva, a hölgyek fellázadtak nagyképűsége és viselkedése ellen. Kifejeztem én is először a véleményemet. Visszaírt. Egyre elutasítóbb és durvább kezdett lenni. Nocsak. Az úr érez a páncél mögött? Neki is vannak érzelmei? Moderálta a neki nem tetsző írásokat, köztük az enyémet is. Annyit írtam neki: Látod , igaz a mondás: amit Te adsz másoknak, azt kapod vissza. Nekünk is így esett a te kritikád. Most legalább érzed, hogy mit mutatsz magadból, mit adsz mások felé.
Hatalmas mosollyal visszahelyeztem a kardomat a hüvelybe, csatát nyertem.
Ezt a zenét adtam, tallóztam be neki reggel. Megnyugtattam, itt vagyok vele, csak nyújtsa már a kezét felém. Hogy miért? Vegye észre, ahhoz , hogy elfogadják, befogadják, sőt szeressék is, változnia kell!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése