2012. október 30., kedd

Hiány



Hiányod éget végtelen sebeket, szilánkot hasít,
meztelen lépésben kóborló kósza árny.
Éjben vakító ragyogás szemed, s belém ivódik,
ha üvölt végtelen képzelt tereken e szó,
mert nem talállak e percben s az estben.
Holdfényben úszik a múlt, lázasan vegyül
a testemben a jó, s te figyelsz mosolygón.

Háló, ha keresem egykori önmagam,
vándorol, bevakol a világ egy helyben,
s szemedben lángra gyúl ezeregy csillagszem.
Magányom szitál deresen fent, hegyeken,
s szivacsként ivódik estémben lényeged,
miképpen végtelen percekben süt a holdvilág.

Hiányod megint kiállt, s egyre hűvösebb
nélküled e márványragyogás, életem,
ha érint emléke kezednek, te vágy.
Ezeregy lépcsőfokon szalad csak fel s le a lelkem,
e percben te vagy az utazás a menyben,
ha összetapad két kezünk a csendben, s lappangsz
végtelen tereken, te kósza árny: Hiány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése