Tegnap délután Szegedre tartottunk. Útközben Mezőhegyesen le volt zárva a főútvonal, hosszú kocsisor. Férjem beállt a sorba, majd kiszállt megnézni, hogy mi okozza az útlezárást. Rendőrautók, mentőhelikopter, orvosok, emberek. Lélegeztető gép....éppen egy fiatal lányt próbáltak újraéleszteni..sikertelenül...Nem nézte a munkálatokat, visszajött hozzám, és közölte mi történt. Hideg borzongás futott végig rajtam. Eszembe jutott jó néhány éve a mi balesetünk. Amikor majdnem ott maradtunk..hajszálon múlt az életünk..pedig akkor még a gyermekeim kicsik voltak..mi túléltük, Feldolgoztuk, talpra álltunk. Nem volt könnyű...de ez a fiatal lány nem élte túl...24 éves volt...csak..még előtte az élet...Amikor elindult a biciklijével otthonról, nem tudhatta, hogy soha nem fog hazatérni:-(((((
A balesetünk óta mindennap ajándék. Egy második esély az életre. Lehet, így kellene felfognom? Igen, így fogom fel. Élek. Élhetek. Én szeretem az életet....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése