Várom minden rezdülésed, jeled,
miről sejtenem lehet - hozzám tartozol.
…hogy nekem lélegzed dalod,
velem álmodsz holnapot,
minden ébredést.
Osonó árnyadhoz simulok,
nem vehetnek tőlem el,
lelkem ágyasa lettél,
s örökké az leszel.
A lelkek visszatérnek. Oda ahol jól érzik magukat, oda ahol szeretik őket. Vannak lelkek akik fontosak(voltak) az eddigi életemben. Valahogy rátaláltunk egymásra, és az első sorok után éreztük a másik lelkének finom rezdülését. Ez tovább folytatódott, minden "érintkezéskor" érződött az a bizonyos melegség, gyomorgörcs, misztikus szeretet-érzés...a lebegés, vagy szárnyalás. A lelkünk összesimult, ölelkezett.
Egy időre útjaink elváltak, és a lelkünk is eltávolodott egymástól. Hittük mi, hogy ez így történt. De valójában nem!. Öt hónap után újra egy útra tévedtünk...és ha nem is találkozunk annyit, a másik lélek itt lakik bennünk.
Nem kell rágondolnunk, érezzük a jelenlétét, örökkön -örökké.
....Elengedtelek...azt hittem menni akarsz. Azt hittem, már nem akarod szeretni a lelkemet. Azt hittem, még sem Te vagy lelkem másik fele.
Tévedtem. Ahogy Te sem, én sem felejtettelek el. Próbáltam nem gondolni Rád, próbáltalak elfelejteni..de nem sikerült. Te itt vagy Bennem.
Egyetlen szomorú kijelentésed fájdalmat kelt bennem. Szabályosan érzem a lelked fájdalmát, vívódását. Annyira szeretném enyhíteni a fájdalmadat...
Miért van az, hogy egyetlen perc alatt kirázod a kisujjadból bármilyen történetem folytatását? És az első regényünk történetét is tovább szövöd, szinte átadva a gondolatokat?
Érezlek...akárhogy tiltakoztam, most már tudom..Te vagy lelkem másik fele....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése