2013. február 12., kedd

A könyvekről








Mindig is szerettem olvasni. Többre tartottam egy jó könyv elolvasása által nyújtott  élményt, mint a barátokkal történő bulizást. Középiskolás koromban rengeteg könyvet olvastam, nem igazán romantikusakat. Inkább kalandregényeket és pszicho- trillert(Stephen King). Aztán elegem lett a horrorisztikus regényekből és jöttek a light-osabb regények: Vavyan Fable és Leslie L. Lawrence könyvei. Utána, ahogy férjhez mentem, gyermekeket szültem, már nem nagyon volt időm olvasni, max. újságokat vagy ritkán egy- egy Danielle Steel könyvet. Ez utóbbival az volt a baj, hogy mind egy kaptafára készült. A gyermekeim majdnem felnőttek, most megint van időm olvasni. Két könyvről szeretnék említést tenni, amit az utóbbi időkben olvastam. A viskó és a Sziddhárta c. könyvről. Egyik sem tartozik a könnyen érthető könyvek kategóriájába, viszont mindkettő elgondolkodtató. Valahol mindkét könyv a tökéletességről, az Egység létezéséről, az élet-értelem kereséséről szól.
Hogy melyik meghatóbb? Számomra a Viskó. A Sziddhárta kicsit filozófikusabb témájú. Az utóbbi az életről, a tanulásról, a fejlődésről szól. Az emberek nagy része azt hiszi, hogy a boldogság kulcsa a jólét, a gazdagság. Mert ha megvan mindenünk, akkor boldogok vagyunk. Nos..a Sziddhárta c. könyv jó példa erre, hogy rávilágítson az élet valódi értelmére. Bemutatja, hogy a legszebb, gazdag kurtizán,Kamala sem boldog annak ellenére, hogy megvan mindene, ahogyan Sziddhártát sem elégítette ki a gazdagság világa.
Engem soha nem vonzott a pénz. Persze, kell hogy fizessük a számlákat,taníttassuk, neveljük a gyermekeinket, hogy megéljünk, de az élet értelme nem a gazdagság. Az élet értelme a tanulás,a  fejlődés. Minden embertől, akivel kapcsolatba kerülünk életünk során, tanulunk. Tanulunk a szüleinktől, a tanárainktól, a barátainktól, a párunktól, a gyermekeinktől, a főnökünktől, a természettől és magától az élettől is.
E két könyv elolvasása megerősített abban a hitemben, hogy jó úton haladok.... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése