Két idegen
Éreztem valahonnan ismerlek
Ugyanazok a szavak, ugyanaz a
lélek- érintés, Talán valamikor
Egy-ek voltunk egy másik világ
küszöbén.
Annyi fájdalom, annyi szenvedés
után, lelkem megpihent s a
tüske is meghalt benne már
Nincs harag, elszállt a gyűlölet
Megértettem, bárhol vagy
Lelkem Téged csendesen követel.
Valós lényedet nem ismerem
Hogy akarom-e? Nem, nem
kell nekem! Elég a lelked, mely
néha átölel, jóleső az érzés
s szemem a távolba mered.
Alakod homályos, távoli
a ködben, nem látlak
de érezlek, s tudom ebben
a világban el nem érhetlek.
Varga Patrícia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése