Decembert írunk.Beköszöntött a tél első hónapja, s a hideg is megtalálta érzékeny lelkemet. Már néhányszor fáztam- kint.
De! Ma újra csodás napsütés próbált mosolyt csalni szomorú arcomra. Bágyadtan, hunyorogva néztem az autó üvegjén át. Nem hoztam a napszemüvegemet! Pedig most jó lenne! Szeretem, imádom a fényt, de hunyorogva nézek rá, zavarja, meleg, mélybarna szemeimet. Ahogy így "léteztem" várva valakire, a másik oldalban leparkoló sötét autóra vetettem szemeimet. Csak úgy..unalomból...és valamiért néztem. A kocsi piszkos volt, a típusát nem láttam, és azt sem, hogy ki ült benne. Nézett....próbált nézni az ablakon át..Kiszállt. Nem volt ismerős.....de valamiért én is néztem..csak úgy...unalomból..várva, hogy az idő teljen. Vagy mégsem?
Aztán a mosoly felderült az arcán. Kék szemei megvillantak egyetlen pillanatra, majd integetni kezdett.
A másodperc töredékéig enyhe bizsergést éreztem...furcsa érzés volt...nem szoktam ilyeneket érezni...
És ekkor tudatosult bennem ki is Ő. A tanárom, akinek élvezettel hallgattam az előadását, és aki a szakanyag leadása közben megkérdezte tőlem:"Hol él Ön"? Emlékszem az akkori reakciómra, meglepődtem, majd elmosolyodtam, és bár nem illik, de visszakérdeztem:"Mármint jelenleg érti, vagy hogy honnan származom?
-Mindkettő érdekel!
Majd az előadás után odajött hozzám, és megkért, hogy tegeződjünk, kezet nyújtva bemutatkoztunk egymásnak..és ez is meglepett, mert az illem szerint, nekem a nőnek kell felajánlanom a tegeződést..és újabb mosoly, meleg kezek, egy villanásnyi érintés, a szemek egymásba mélyülése, egyetlen milliónyi másodperc töredékéig..
Azóta nem találkoztunk..csak most..és van olyan érzésem, hogy a közelgő vizsgáimon, Ő is az egyik vizsgáztató között lesz...remélem:DD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése