A zene

A zene a másik lételemem a fény mellett. Bár a fényt, a meleget, akkor is szeretem ha feszült vagyok.  Viszont zenét olyankor képtelen vagyok hallgatni.Szerencsére mostanában ritkán vagyok feszült. Leesett az első hó..nem örülök neki. Nem szeretem. Hiába festői a havas táj- de halott. Mozdulatlan, élettelen, komor. Mint a lelkem. Talán együtt hal meg a hanyatló természettel. Most is csendben van, vegetál, és néha fáj. Még mindig fáj. Járom az utamat- győztesen. Egyedül. Persze, olykor csapódnak mellém árnyak, akik egy darabon velem jönnek. Talán vigyáznak rám, talán szeretnek is valamilyen szinten. Az élet(a sors) érdekes fordulatokat produkál néha. Nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő után el kell engednem néhány embert. Közülük néhányat, önszántukból. Az Ő döntésük. Elfogadom.De, hogy ne köszöntsön vissza a múlt, kitépem Őket gyökerestől.Muszáj! És így nem fog fájni. Többet nem léteznek számomra. Közös utunk eddig tartott.Szép volt? Talán. Egy része. De ha visszagondolok, mindkét esetben én alkalmazkodtam. Nem! Nem teszem! Nem nézek vissza! Jó így. Most még üres a helyük..és lassan kihűl. S valami más rám talált...itt van bennem..lassan, óvatosan kúszik felfelé behálózva sérült lelkemet. Hagyjam? Hagyom. Mert akarom. Mert jó hogy van, hogy figyel rám, most Most létezik- nekem.