Néha.....
Néha iszonyatosan dühös tudok lenni. Talán nem is düh ez, hanem a tehetetlenség fájdalma? Egyszerűen csak rám tör. És olyankor a szavak élével odavágok, annak aki ellen a mérgem irányul. Van egy alap gondolat- amely bánt, mert nem igaz. És érlelődik..elhessegetem, de előbb- utóbb megerősödve kitör. Kedvenc mesterem mondta, "ajaj..háborog a tenger, vihar közeleg...higgadj le Mary."..és Ő is le tudott nyugtatni, csendes, kimért szavaival, ahogyan kedvenc ügyvezetőm is. Most is ezt éreztem. Igazam volt..tudtam..s utálom, ha hülyének néznek. Lehet nem végeztem egyetemet- de ezt nem saját hibámból nem, de nem vagyok hülye!
Volt egy kisebb vitánk..valakivel...próbált lenyugtatni, de nem ment...csak mondtam a magamét..és volt egyetlen pillanat, a másodperc egyetlen töredékéig megfordult agyamban, hogy na, akkor itt a vége, felégetek mindent- valós életemben, de nem. Az Őrzőm csendesen nemet intett bennem Ne tedd...és én könnyekkel áztatott arccal...megnyugodtam..meghallgattam..megbeszéltük.
Most már gondolkodás nélkül kivágok embereket, mert okot adnak rá, mert akkor abban a pillanatban az a legjobb döntésem. A lényeg az, hogy nem bánom meg.
De az viszont fáj, ha valaki elköszön, mert megérti, hogy a mi világunk nagyon más...
Hogy a két világ ebben a földi létben nem futhat egy síkon...és igen..hiányzik csendes, szelíd lénye:-((
Bár próbálom elnyomni magamban a gondolatot..s már csak egy halvány emlék..egy emlék, mely melegséggel árasztja el lelkemet...
Varga Patrícia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése