Az első perctől érzem, hogy valami varázslatos légkör fon át ölelőn bennünket.
Ahogy az első szavakat írta...ahogy rákapcsolódtunk egymás gondolat világára, csak legyintettem magamban:ááá....ne csapd be magad, már egyszer kijártad ezt a cipőt.
Igen, kijártam egy darabig, de az eleve halálraítélt kapcsolat volt. Ő nem figyelt rám..csak üres szavakat adott s én elhittem, elhittem, hogy Ő is ugyanúgy érez, ahogy én. Hogy majd örökké együtt szárnyalunk mentális világunk álom- küszöbén. De a valóság más volt..kemény szavak, figyelmetlenség, s csak a hideg kúszott fel, és fojtogatta naiv, szelíd lelkemet.Üres, hideg némaságba burkolózott és többé nem emelkedett fel álomvilág varázs- egén.
Az idő telt, a percek, az órák rohantak tovább...s a homályban felfigyeltem Rád..kit a fájdalma az ingoványban huzigált. Éreztelek..annyira éreztem minden fájdalmadat. Nem akartam Belőled ezt érezni. Mosolyokat akartam, szép szavakat, varázslatot, szeretetet. S most itt vagyunk..szeretném érezni játékos lelkemet..Homo ludens..Olyan régen szárnyalt már játékosan álomvilág puha, képzeletbeli pázsitján.
Vigyél..vigyél magaddal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése