Érzések

Érzések



Annyiféle érzés kavarog bennem. Fizikai érzések, észlelések, lélek- érzések és azt hiszem léteznek mentális(gondolati) érzések is. Ez a téli időszak a merengésre jó. A gondolatok összerendezésére és egyes gondolatok elnyomására. Beszorulok a lakásba, a nappaliba és mivel nem vagyok egy nagy TV- nézős típus, így írok. Rengeteg mindenről szeretnék írni, de csak két kezem van. A jövő számomra nem létezik. A múlt sem. Benne van a nevében- elmúlt. Csak a most létezik, az örök jelen, a pillanat. Most ebben a pillanatban az érzéseimre figyelek. A fizikális érzelmeket: fáradtság, fájdalom- elnyomom. Maradnak a mentális érzelmek. Vajon köze van a gondolatnak az érzelmekhez? Vagy a lélek a gondolat nélkül is érez(het)? Érezhet..de nem itt a földi létben. A lélek- érzést minden esetben egy gondolat idézi elő, előzi meg. Ugyanis a mentális síkon is rá kell gondolnom arra a személyre, akihez a lélek- érzést köthetem. Az írók esetében ezt a személyt múzsának nevezzük.. Vajon minden esetben kell egy múzsa az íráshoz? A verseknél igen.
Nos..a regényeknél ott más a helyzet. Ott tulajdonképpen az író gondolatban egy darabot rendez. Kiválasztja a szereplőket, a helyszíneket, a cselekményt, és képzeletben eljátszatja velük az egész történetet. Érdekes világ ez. Alkotás.
De visszatérek az érzelmekhez. Annyiféle érzés kavarog bennem. És fáj a lelkem. Emberek után, emberekért- akik önszántukból léptek le, vagy én zártam ki Őket valamiért saját világomból. Minden okkal történik az életünkben. S ahogy akkor a pillanatban döntök- számomra a legjobb választás.
Emberek lépnek ki, be mentális világomba. érzéseket generálnak.: fájdalmakat, haragot, csalódást, mosolyt, örömet, szeretetet, de csak az adott pillanatban. Ez is azt bizonyítja, csak a jelen pillanat létezik. Mert nem maradnak itt velem, nem jönnek az utamon tovább, hanem tova haladnak. Ez így van jól. Ugyanis minden ember addig marad velem, amíg célunk van egymással. Hogy mi az? Nem tudom. Kívülről nem látom..csak a sajátomat, önmagamat. Ha már ketten vagyunk a belső világomba, akkor nem látom- csak érzem. A baj az, hogy még mindig túl érzékeny vagyok. Gyorsan rövid idő alatt kötődök emberekhez, akikben megbízom. És bizony fáj a távozásuk. De! Megtanultam, tanulom, aki menni akar el kel engedni- harag nélkül.
Mindig jönnek új árnyak...akik kísérnek, szeretnek:-))
Tudom, sok vagyok. Képes vagyok egyszerre több dolgot csinálni. Főzök, sütök, mosok, közben írok, tésztát gyúrok..stb
Így van ez az írással is. Egyszerre blogolok, két regényt írok, verselek, chatelek.
Ilyen vagyok. Hogy jó e ez? Nem tudom, én elvagyok magammal. Ami fáj itt..lassan mindennap tiltok egy embert. Nem számít..miért...lehet ritkábban kellene ide belépnem? Vajon kinek hiányoznék?



Varga Patrícia