Az utóbbi néhány hónapban szinte végig boldog voltam. Szárnyaltam. Kevés, szinte jelentéktelen negatív apró impulzus ért. Ezeket könnyen kezeltem. Akkor abban a pillanatban fájt emberek eltűnése innen, egyes emberek itteni viselkedése, de elmúlt. Hiszem, hogy minden okkal történik. Az, hogy most utunk itt akkor kettévált, nem jelent semmit. Egy év alatt bebizonyosodott, hogy nagy részük újra rálépett vagy én léptem rá az ő útvonalukra. Persze, másodszorra már semmi nem olyan, mert ott van a töréspont, de érdekesen fogadtam a visszatérőket. Azóta van aki újra elment, majd visszajön. Ha meg nem, akkor nekünk csak ennyi jutott. Emlék...elfogadtam.
Visszatérek a szép hónapokra. Boldog voltam, tele szeretettel, sokkal nyugodtabb voltam, és annyira már nem pörögtem. Elmélyültem. Elmélyültem egy-egy magával ragadó zene hallgatásában, egy-egy romantikus film mondanivalójában, vagy csak a gyermekeimben, az életükön. Érdekes volt. Jó volt. De tudtam, ez nem lesz mindig így. Túl szép és túl jó lenne. Az élet meg nem erről szól. Hanem a jó dolgokról és a problémák megoldásáról. Így tudunk majd fejlődni.
Nem mondom, hogy vártam, de éreztem, hogy jön majd a fordulat. Nem tudtam, mikor. Ma reggel beköszöntött. Nem egy. Hanem három, szépen fokozva az előző negatívumot. A gondolat befészkelte magát az agyamba. Ott volt, lüktetett. Fájt a fejem. Ki kell onnan löknöm- tombolt bennem. Próbáltam megnyugodni. Mire egyet megoldottam, szembesültem a következővel, és így halmozódott. Lenyugodtam. Meg fogom oldani. Mint eddig mindent az életemben:-))
Vannak itt emberek, akik tudtomon kívül sokat jelentenek nekem. Írnak egy-egy vigasztaló szót, vagy linkelnek egy zenét, amely szavak nélkül mindent kifejez. Talán ez ennek az oldalnak a varázsa. Köszönöm nekik, hogy nekem léteznek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése