Ezért is szeretek itt lenni. Néha elég egy-egy elejtett szó, egy-egy mondat, vagy idézet, és már tolulnak is hozzá a saját gondolataim. Gondolatokat kapok, és azáltal, hogy írok ébresztek is, akik vevők erre.
Gondolatok cseréje, körforgása.
Reggel írta nekem valaki, vagyis reggel olvastam el ezt a mondatot: nem tudhatod, kiben mi lakozik, ki mit érez.
Ez igaz. Nem tudhatom. Csak egyszer gondolkoztam el azon, hogy vajon hogyan néz ki a megtörtént eset a másik fél(a férfi) szemszögéből.
Lehunytam a szemem, és beleképzeltem magam a férfi helyébe az adott szituációban. Megpróbáltam az ő szemével nézni a dolgokat. Megértettem őt is, részben. És ezáltal megbocsájtottam. Kár volt. Rá egy kis időre ugyanabba a hibába esett, amiért nehezteltem rá. Azért él úgy ahogy...Addig fog ez megtörténni vele, míg sokadszorra nem ismeri fel ugyanazt a szituációt, azt, hogy ott másképp kellene lépni, hogy kikerüljöna saját csapdájából. Hiába vesződtem vele, nem értette meg. Hagytam. Arra aki nem befogadó az ilyesmire, hagyni kell, mert csak elveszi az energiámat. Leszív.Energiavámpír.
Visszatérve...igen. Nem tudhatom, hogy másból mit válthat ki egy lírai zene, egy szép vers, egy szép kép, néhány kedves szó, néhány mosoly. Ahogy az életben sem tudom, még ha ismerem, akkor sem teljesen, mert nem látok bele a gondolataiba, akkor itt hogyan tudhatnám, mikor nem látom a szemét, nem látom az arca mimikáját, a rezdüléseket.
Itt a virtuál világban muszáj az érzelmeinkre hagyatkozni, a hitünkre...vagy elhisszük, amit mond, vagy nem.
Így átgondolva, tényleg nem kellene meglepődnöm, hogy olykor félreértik a megnyilvánulásaimat. Lehet, ő még ábrándozósabb , mint én, lehet pont olyan állapotban van, hogy én vagyok számára a segítő kéz, és előfordulhat, hogy látatlanul is belém szeret.
Hm...ezen még így soha nem gondolkoztam el. Nekem természetes, hogy ilyen vagyok, úgy vagyok vele, aki is egy kicsit szeretni akar, fogadjon el ilyennek.
De abba nem gondoltam bele, mindez, hogy jön le a másik oldalról.
Vannak itt emberek, akikről fogalmam sincs, hogy kicsodák. Mégis törődünk egymással naponta, két naponta, és ez jó dolog. Beköszönünk a másikhoz, egy-egy zenével rákapcsolódunk a lelki világára, érezzük a másik jelenlétét magunkban. Az az érdekes az egészben, hogy nem kell tudni a nevét, a korát, a foglalkozását, a lakhelyét, és anélkül is összekapcsolódik a lelkünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése