A csavargó története

A csavargó története

Már említettem, hogy szeretem az állatokat. Főleg a kutyákat és a lovakat. A lovakat csodálom. A lovak számomra egy kicsit misztikus lények. Gondolkodnak, hűségesek , hatalmasak, és lelkük van. A kutyákat szintén a hűségükért és a figyelmükért szeretem. A macskák viszont érdekes helyen vannak nálam. Elviselem őket. Lánykoromban szerettem, imádtam a macskákat. Télen simogatni meleg bundájukat, hallgatni hálás dorombolásukat, és persze játszani velük. Kislánykoromban még ruhát is varrtam nekik, de ez egy másik történet.
Ahogy megszülettek a gyermekeim, a macskák száműzve lettek a lakásból. Kint eltűrtem őket, de megszűntek a játékok, a becézgetések. Mivel két kutyánk volt(akik nem tűrték a macskákat) így jó ideje nem tartoztak a háziákllataink közé. Már meséltem, hogy tavaly két cica december tájékán bevándorolt hozzánk.Kandúrok. És nem akartak elmenni. A gyermekeim nagyon örültek nekik, így maradhatnak, ha  a kutyák eltűrik őket- döntöttem el. A cicák maradtak, megnőttek. Csak ritkán jöhettek be a nappaliba egy kis játékra. A fiam néha mérlegen  meg is mérte őket, 3,19 kg volt az egyik, 3,20 kg a másik. Kedvencük a száraz macskatáp volt. Az egyik (a kövérebb cica) félénkebb volt. Ő el-elcsavargott, de 3-4 nap után mindig hazajött.
Most a cica 3 hete eltűnt. Kissé szomorkásan vettem tudomásul, hogy csak egy cicám maradt, a bátrabb, a harcosabb, aki olykor szembeszállt a kutyával kikarmolva néha az orrát. Reméltem, hogy a másik cica is él, és nem pusztult el.
Az itthon maradt harcos cica volt a játékosabb. Olykor sokat nevettünk a gyermekeimmel, ahogy játszott a nappaliban  a madzagra kötött dugóval. Erről eszembe jut kedves barátom Róbert gida, aki imádja  a macskákat. Fülemben csengenek a szavai: "El sem tudod képzelni Sedé, hogy a macskák milyen különlegesek. Egy naphosszat lehet csodálni önfeledt játékukat". Elmosolyodtam. Elképzeltem, ahogy a férfi belemerül a macskák játékának csodálatába. Lányom pedig megjegyezte:"De ráér ez a bácsi, hogy így csodálja a macskáit".
Tegnap este a család kint tartózkodott az udvaron. A kerítés tetejéről rekedt nyávogást hallottunk. Kisfiam felkiálltott.:
-Anya! Megjött a cicánk!
Odanéztem. Az öröm szívemig hatolt. A kövér cicám ott nyávogott a kerítésen.
Nem jött beljebb, mint ha ezt mondaná: Megjöttem, bejöhetek?
El kezdtem hívni, és a cica  a kutyákat kikerülve szaladt felém. Mindjárt bejöhetett a nappaliba. Beleült a kedvenc fotelembe és olyan hangosan dorombolt, hogy a csendben csak azt hallottam.
Boldog voltam....