Mostanában estére már fáradt vagyok. Nincs erőm írni. Talán ősz van, és ilyenkor leeresztek. De valami csendes belső belenyugvással elfogadtam. Nem siránkozok azon minden percben, hogy hol a fény, hol van a meleg, hol van a pezsgés, hol vannak a színek, amelyeket annyira imádok?
Ősz van, itt van, csak teljen minél gyorsabban.
Este már nincs erőm, így reggel vagy napközben írok, főleg blogokat. A blogok elveszik elég sok szabadidőmet, úgy érzem feldarabolnak, széthúznak. És lassan haladok a regényemmel is, bár ráérek, időm végtelen(Valahol)
Már korábban írtam a belső hangról, arról a valakiről, aki olykor a témákat az agyamba sarkalja, vagy aki visszaránt , ha le akarok térni az útról. Így általában a mások hibájából tanulok, és nem a magamén.
Én csak Őrzőnek hívom. :-)
Itt lakik bennem. Ha csend van, és mélyen magamba nézek, akkor hallom, olykor választ ad a Miért-jeimre.
Csak-illúzió barátom kérdezte egyszer: és hallod is őt hang formájában?
Hm...nem. Hang formájában nem. Valami belső hallással érzékelem.
Csak-illúzió nagyon hiányzik. Nem tudom, merre van, de gyakran csengenek bennem vissza a szavai, a tanításai.
Az Őrző. Ő az aki mindennap súgja: írj, írj..
-Jó, jó, de miért írjak? Nem haladok a regényemmel, idekoncentrálok, nem jön olyan könnyen az ihlet sem.
Miért érzem azt, hogy mindennap írnom kell? Miért látok lehunyt szemeim előtt, elmosódott arcokat, akik olvasnak, olvasni akarnak?
Szeretek írni. De miért van ez a késztetés, hogy mindennap írjak valamit?
Mert néhányan írták, hazajönnek a munkából, és olvasnak. Szeretik a gondolataimat, szeretik , ahogyan írok. Bevallom, ez jólesik. Még ha nem is kommentelnek. Én is szeretem olvasni itt egy-két ember írását. Bevallom, nem sok érdekes írást találok. De lehet ez a jó, mert az érdekes írások a kincsek. És én ugye kalóz vagyok. Annyian megkérdezték, és mire vadászol? Lelkekre- közöltem.
Volt aki megijedt, meglepődött. Ő nem osztja meg velem minden gondolatát, álmát, vágyát, mert akkor mi marad neki?
Az álmok és a vágyak újratermelődnek. Ahogyan elérünk egyet, a helyébe lép a következő amiért küzdeni fogunk. Hiszen az élet a próbák kiállásának hadszíntere.
Tegnap olvastam, hogy van olyan lélek, amely saját elhatározásából születik le ismét a földre, de túl nehéz, erős próbatételeket kap, megijed, és az ember akiben lakik öngyilkos lesz. Vagy van aki meggondolja magát, és mielőtt nemet kapna, visszamegy, ezért vannak a halva születések.
Érdekes dolgok ezek. Vajon én hány szintes lélek lehetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése