Ma lazább délutánom volt, mint a tegnapi. Itt írogattam, blogolgattam. Kisfiam a másik gépen játszott. Egyszer csak megszólalt: Lopod a napot, és istentelenkedel?
Erre megállt az egér a kezemben. Elmosolyodtam. Petőfi: János Vitéz. Ma ő volt a második ember, aki felidézte nekem Petőfit. Az első Liliom volt. Ő annyit írt, kérdezzem a szerelemről Petőfit. Közöltem nem éppen a kedvenc költőm volt. De ez így nem igaz. A János Vitéz az egyik kedvenc költeményem, és mikor tanultuk meg is könnyeztem. Elképzeltem , amikor a tóba dobott rózsából kiemelkedik Iluska.
Milyen szép is ez a szerelem!
Azon gondolkoztam, hogy vajon a másik életemben is a férjem lesz-e a párom? Ma olvastam, hogy az egy szinten lévő lelkek maguk választják ki a szüleiket, a barátaikat, a párjukat. Nos, vajon a másik életünkben , más testben elképzelhető, hogy a férjem lesz a párom? Érdekes dolgok ezek..
Idézek:
„Becstelen teremtés! gyalázatos pára!
Ilyet mersz te tenni világnak csúfjára?
Lopod a napot, és istentelenkedel...
Nézze meg az ember... hogy tüstént vigyen el –”
„Hanem most már elég, hallja-e kend, anyjuk?
Fogja be a száját, vagy majd betapasztjuk.
Ugy merje kend Ilust egy szóval bántani,
Hogy kihullanak még meglevő fogai.”
Reszkető kedvese védelmezésére
Ekkép fakadt ki a nyáj bátor őrzője;
Azután haragos szemmel fenyegetve
Az elmondottakhoz e szavakat tette:
„Ha nem akarja, hogy felgyujtsam a házát,
Meg ne illesse kend ezt a szegény árvát.
Úgyis töri magát, dolgozik eleget,
És mégsem kap száraz kenyérnél egyebet.
De jó, hogy nekem azért nem ilyen az anyósom:DDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése