Mezei Marianna

hová a lelkek...

hová a lelkek vissza-visszatérnek
s néma sóhajok az égig felérnek
hol megtöri a csend szíved ritmusát
s önmagaddal vívsz késő-lázas tusát
honnan gondolatban hosszú útra kélsz
s enyhet sebeidre Istentől remélsz
hol titkodat megőrzi a kies táj
s nem tudod elengedni mert nagyon fáj
oda a lelkek vissza-visszatérnek
nyugtalanul bolyongnak de nem kérnek
hol bánatod örök magányba zár
s gyertyaláng lobban, ha a szél arra jár
és ha visszanézel nyomuk nem leled
hiába érzed hogy ott vannak veled.
hová az emberek gyakran betérnek
s örökös búval, fájdalommal élnek
hol szomorú szívek vigaszt remélnek
oda a lelkek mindig visszatérnek.