Merült fel ez a gondolat egyik kommunikációnk során. Egy pillanatra megállt az ujjam a billentyűn. A gondolat bevésődött, de akkor elhessegettem. Most itt van előtört.
A szüleink..nos..valahol olvastam a szülőket a gyermekek választják ki minden esetben, vagyis a leszületendő lélek. Azt akarja, hogy Ők neveljék fel, tanítsák. Az érdekes az, hogy nem csak mi szülők tanítjuk őket, hanem a gyermekek is minket: türelemre, gyors döntésekre, áldozatvállalásra, alkalmazkodásra, figyelemre, szeretetre..stb.
A lányom nem volt egy könnyen kezelhető gyermek. Akaratos volt, önfejű, makacs, feleselős..stb.Főleg középiskolás kora alatt voltak vitáink. Csak álltam sokszor tehetetlenül sírva és istent kérdeztem: Mondd Uram, miért kell nekem mindezt elviselnem, eltűrnöm? De Isten nem válaszolt...akkor még nem.Túléltük a középiskolás éveket..Ő felnőtt(lassan az is lesz) , én pedig megértettem mindent, hogy mi miért volt. Osho segített ebben. A gyermek egy önálló lény, aki szabad, nem kényszeríthetjük rá a mi meg nem valósított álmainkat, vágyainkat. Hagyni kell, hogy a saját hibájukból tanuljanak- mert ez az ő útjuk és nem a miénk. Attól, hogy mi nem iszunk, nem cigizünk, nem biztos, hogy Ő is azt az utat fogja választani. Elfogadtam másnak, mint amilyen én vagyok. Bevallom, nagyon nehéz volt. De mára csodálatos szeretettel teli a kapcsolatunk.
Visszatérve, igazi szülő vagy nem? Számít ez? A fenti gondolatok után azt mondom, Nem! Ami számít, hogy hogyan nevelt fel minket, megtanítottak e bennünket igazán szeretni- csak ez számít.Ha megértjük azt, hogy az élet értelmét nem a pénz s nem a Nő adja, akkor sokkal másabb szinten élhetjük meg valós életünket.
